Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Primér májrákot okoz az aflatoxin

2004.10.27. 18:00
Nem ürül ki a szervezetből az aflatoxin nevű, mikroszkópikus gomba által termelt méreg, amely a megengedettnél nyolcvanszor nagyobb mennyiségben fordult elő egy paprikafajtában. A méreganyag biológiai fegyvernek is ideális, Irak 1990-ben vegyi fegyvert is készített belőle.
"Az aflatoxin nevű méreganyag kumulálódik, azaz nem ürül ki a szervezetből" - mondta az Indexnek Ruzsa Ágnes onkológus szakorvos. Hozzátette, a méreg ezért primér, tehát nem áttétellel keletkező májrákot okoz.

Rácz Jenő egészségügyi miniszter a szerda délutáni kormányülésen közölte, ahhoz, hogy a paprika valóban egészségkárosodást okozzon, az egy főre jutó éves fogyasztásnak megfelelő mennyiséget, mintegy fél kilót kell megenni egyetlen hét leforgása alatt.

A B1 Aflatoxin (C17H12O6) molekulaképlete
Az aflatoxin a mikroszkópikus gombák által termelt mérgek, a mikotoxinok közé tartozik, akárcsak a penicillin, olvasható a Veszélyhelyzeti Információs Szolgálat honlapján. A mikotoxinok a trópusi klímán aktívabbak, de a magyar éghajlaton is megélnek. Általában nem emberi mérgezéssel, hanem mezőgazdasági károkkal hozzák őket összefüggésbe, de az aflatoxin az emberre is veszélyes, igen erős rákkeltő, biológiai fegyverként is használható méreganyag.

Tízezrével pusztultak a pulykák

A penészgomba által termelt méregre a hatvanas években figyeltek fel egy nagy-britanniai baromfivész miatt. A tízezrével pusztuló pulykák láttán a szakértők vírusos járványra gyanakodtak, de a baromfitáp vizsgálata után kiderült, hogy a vészt az aflatoxin okozza, ami az egyik legerősebb, természetben is megtalálható rákkeltő vegyület.

Később a földimogyoróban, a dióban, valamint egy sor más élelmiszerben is felfedezték, és ezzel párhuzamosan egyre szigorúbb egészségügyi határértékeket állapítottak meg. Az USA-ban a boltok polcain található különféle módon feldolgozott földimogyoróról derült ki, hogy nagy mennyiségben tartalmaz aflatoxint.

Aflatoxin az iraki B fegyverprogramban

Aspergillus flavus
Az Aspergillus flavus gomba által termelt aflatoxin nem is akut toxicitása, hanem hosszútávú, rákkeltő és génkárosító hatása miatt veszélyes. Az aflatoxin az iraki B fegyverprogramba is bekerült, mivel hatásai miatt igen alkalmas a pánikkeltésre.

Az 1985 és 1991 közötti időszakban iraki tudósok - a lehetséges biológiai fegyverekkel való kísérletezés keretében - az aflatoxint is vizsgálták és tárolták.

Az aflatoxin olyannyira bevált, hogy az 1990-ben készített, kétszáz darab, egyenként 60-85 liter fegyveroldatot tartalmazó biológiai bomba közül hetet vele töltöttek meg. Ezeket a repülőbombákból átalakított szerkezeteket később nem használták fel, csak egy tesztrepülés bizonyított, írja a Magyar Hadtudomány 2002. decemberi száma.

Betiltották a paprikát

Csütörtök reggeltől tilos minden típusú fűszerpaprika forgalmazása, jelentették be a szerda délutáni kormányülést követő sajtótájékoztatón. A kormány azért döntött a rendkívüli intézkedés mellett, mert több gyártó - köztük a piac meghatározó szereplőinek - termékében aflatoxint találtak, a megengedettnél nyolcvanszor nagyobb mennyiségben.