Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Alkotmánybíróság előtt a gyógyszerkérdés

2004.03.25. 10:28
A parlament egészségügyi bizottsága elutasította a hatósági ár bevezetését. A gyógyszergyártók szerződésszegéssel vádolják az OEP-et.
Mind inkább éleződik a helyzet gyógyszerfronton. Úgy tűnik, immár elkerülhetetlenné válik, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) elé kerüljön a kérdés. A parlament egészségügyi bizottsága egyhangúlag elutasította, hogy az ártörvény módosításával a gyógyszerekre hatósági árat vezessenek be.

Árverseny

Schvarcz Tibor, a bizottság szocialista elnöke a Világgazdaságnak úgy kommentálta a döntést: azért vetették el a jogszabály ilyen formában való módosítását, mert az lehetővé tenné a patikák közötti árversenyt, márpedig a gyógyszertári medicinák árában nem lehet különbség. A hatósági ár bevezetése helyett árbefagyasztással kellene csökkenteni a gyógyszerkiadásokat. Ennek kidolgozására van idő, ugyanis a kormányrendelet - e szerint április 1-jétől 15 százalékkal csökken a patikaszerek termelői ára - 180 napig hatályos.

A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége a kormányrendelet miatt az Alkotmánybírósághoz fordul, s egyben arra kéri az igazságügyi minisztert: vizsgálja ki a gyógyszerárcsökkentésről hozott kormányrendelet megalkotásának körülményeit. A hazai cégek pertársaságot alapítva szerződésszegés miatt a Fővárosi Bírósághoz fordulnak. Arra kérnek választ: megengedhető-e, hogy az OEP ismét olyan szerződést köt a cégekkel, amely gyógyszerforgalmuk bevételének 15 százalékos visszafizetését írja elő, amikor egy tavalyi hasonló szerződésben kikötötték, ilyen akciót nem kezdeményez többet a biztosító.

A Gazdasági Versenyhivatalt arra kérik, vizsgálja meg a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúját, mert a hatósági ár bevezetésével durván beavatkoztak a piaci viszonyokba. Pert indítanak a miatt a kár miatt is, amelyet a korábbi kormánnyal kötött hároméves gyógyszerár-megállapodás be nem tartása miatt érte őket.

Elhárítja a felelősséget

Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete is az alkotmánybíróság segítségét kéri, s elhárítja a kormány intézkedéséből adódó, gyógyszerellátást veszélyeztető körülmények felelősségét. Székely Krisztina elnök úgy látja, a takarékossági intézkedések jelentősen csökkenthetik a kórházi gyógyszeradományokat és a cégek karitatív tevékenységeit. A csökkentett gyógyszerárakról megjelent közlönyben rosszul számolták ki az új árakat és a tb-támogatás mértékét, ami zavart okoz.

A gyógyszer-nagykereskedők is az Alkotmánybíróságnál keresnek jogorvoslatot. Szabó Ferenc, a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségének elnöke szerint ugyanis nem áll fenn olyan, az ártörvényben hivatkozott gazdasági helyzet, amelynek alapján hatósági árakat lehetne bevezetni. Az egészségügyi tárca szóvivője egyelőre nem kommentálta a parlamenti bizottság döntését. Tóth Judit annyit mondott: mindenkinek joga van az Ab-hez fordulni.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!