A seggfej Zrínyi előtt amerikai humorista nyerte a hídnévversenyt

2006.08.22. 13:00
Az M0-s híd internetes névadó szavazása az első kör utolsó napjaira nemzetközi performansszá vált. Az Egyesült Államok leghíresebb humoristája, Stephen Colbert saját show-műsorában kérte a nézőket: szavazzanak rá. A műsor az internetre is felkerült, és Colbert egy nap alatt meg is szerezte az első helyet. A minisztérium kedden 11 körül, az Index hívása után lezárta a szavazás első körét, amelyben több mint 23 millióan klikkeltek. Kedd délutántól már a továbbjutott 25 névre lehet szavazni - de csak regisztráció után.

Kóka János kiszabadította a szellemet a palackból, amikor július 21-én, az M0-s északi Duna-hídjának bejárásán bejelentette: a gazdasági tárca szavazásra bocsátja az új híd nevét. Bár valószínűleg a kezdeményezéssel csak arról akarta elterelni a figyelmet, hogy a hidat a tervezettnél nyolc hónappal később adják át, a netes szavazás híre augusztus elején kikerült a nagyvilágba, Chuck Norris szerepléséről beszámoltak a nagy hírügynökségek, most pedig igazán világhírűvé vált.

Colbert kérte, szavazzanak rá

Az Egyesült Államok legismertebb humoristája, Stephen Colbert ugyanis saját show-műsorában foglalkozott a témával, és kérte a nézőket: szavazzanak rá. Colbert a műsorban részletesen elmagyarázta a nézőknek, hogyan kell szavazni, hogy ily módon ajándékozzák meg nevével a magyar népet. A nézők eközben leginkább a magyar szavak kiejtésén-hangzásán nevethettek, valamint a lemaradt Chuck Norris képének bemutatásán. A másnapi adásban ellenben már azon is, hogy Colbert ismét elővette a témát, azzal, hogy hátránya Zrínyivel szemben egyre kisebb - honlapján útmutatót is készítettek egy szavazásmanipuláló szoftverhez -, és szegény szigetvári hőst ebből az alkalomból "Micsoda seggfej"-nek titulálta.


Megelőzte a 'seggfej' Zrínyit

Colbert kérése, vagyis az azt tartalmazó videofelvétel augusztus 16-án került fel az internetre. Az amerikai humorista két nap alatt a szavazás első helyére került, támogatóinak száma rohamosan növekszik. Kedd délelőtt két perc alatt csaknem kétszázezerrel nőtt a rá adott szavazatok száma, ami valószínűleg részben a voksolást segítő programnak is köszönhető.

10.45-kor Colbert 8,4 millió szavazattal állt az élen, ez 2,1 millióval több volt, mint egy órával korábban, 9.42-kor. A Zrínyi híd több mint kétmillió, az Index által javasolt Pató Pál 1,8 millió szavazattal állt a dobogón. A legjobb tízben szerepelt emellett még Bethlen Gábor, Hunyadi Mátyás, Batthyány Lajos és Bocskai István neve, továbbá a Szent Korona híd, a Perl-Script híd és a Mészáros híd elnevezés is. A minisztérium kedd délután közzétette: az 1950 névjavaslatra összesen több mint harmincmillió szavazat érkezett - Colbert ebből 17,2 milliót kapott -, több mint húszezren tájékozódtak a hídról, valamint az M0-s történetéről.

Chuck Norrisszal kezdődött

Nem Colbert az első amerikai híresség, aki vezeti a hídnévszavazást. Korábban sokáig Chuck Norris állt az első helyen - nemzetközi támogatók nélkül, csak a magyar internetes szubkultúrában szerzett hírnevének és egy ügyes kis voksolóprogramnak köszönhetően -, a félköríves fejrúgás mestere azonban már nincs is a legjobb tíz között.

Holott neki köszönhetően került ki a szavazás híre a világsajtóba, miután a Bloomberg és Reuters is megírta, hogy az akkor listavezető akciósztárról nevezhetik el a hidat. Voltak nyugati lapok, amelyek meg is keresték Chuck Norrist, aki komolyan vette a dolgot, és örült annak, hogy ennyire népszerű Magyarországon (a szavazók valódi motivációjáról ezek szerint nem volt tudomása).


Colbert buzdít és reklámozza hazánkat

Megkezdődött a második kör

A szavazás első köre elvileg hétfőn befejeződött, a miniszter korábbi bejelentése szerint mostantól szeptember 8-ig a top tízbe került nevekből lehet választani. Az ekkor legnépszerűbb három név kerül majd az úgynevezett földrajzinév-bizottság elé, amely eldönti, abból a háromból melyik legyen a híd neve.

A minisztérium végül kedd délelőtt 11-kor - fél órával az Index érdeklődése után - zárta le az első forduló szavazását, eltüntetve a honlapról az addigi eredményeket és névjavaslatokat. Ott ekkortól csak az állt: "Az M0-ás Északi-híd névadásának első, nominációs szakasza, amelynek keretében az Önök névadó ötleteit vártuk, ma délben lezárul. Ezt követően az eddigi szavazatok alapján az első 25 helyre rangsorolt ötletekre lehet a továbbiakban szavazni. A további szavazatokat szeptember 8-ig várjuk."

A minisztérium azért írta át menetközben a szabályokat - eredetileg azt közölték, hogy a legjobb 10 jut a második fordulóba -, mert nagyon sok névjavaslat és nagyon sok szavazat érkezett, közölték a GKM-ben. Aztán a második forduló elején a most megígért 25 helyett először mégis csak 10 névvel találkoztunk, de végül rendeződtek a sorok a honlapon, így most már a 25-ös névsorból lehet válogatni (pillanatnyilag éppen a mi Patónk vezet 55 vokssal). Így mások mellett a listát rövid ideig szintén vezető Zenebutik-Zenehíd, az Igazságos Gyurcsány Ferenc elnevezés és Chuck Norris is kapott még egy esélyt.