Draskovics módosítana a költségvetésen

2004.01.13. 15:45
Gazdaságpolitikai fordulatra van szükség, ami az államháztartási reformok szükségességét jelenti - közölte Draskovics Tibor leendő pénzügyminiszter bemutatkozó sajtótájékoztatóján. Draskovics szerint 4,6 százalék lesz az idén az államháztartási hiány, ami magasabb az eredetileg tervezett 3,8 százaléknál.
Nem a várakozásoknak megfelelően sikerült lezárni a tavalyi évet - jelentette be Draskovics Tibor. A leendő pénzügyminiszter kisebb korrekciókra készül az idei év költségvetésében. Draskovics kiszámítható és következetes gazdaságpolitikát ígért, valamint, hogy a PM minden lépéséről kiderül majd, ki fizeti meg annak árát.

Pótköltségvetés

A kormány február végéig dönt a költségvetési kiadások lefaragásáról. Összesen 155 milliárd forintot kell megtakarítani a kormányzatnak, ami gyakorlatilag 120 milliárdot jelent, hiszen 35 milliárdról már decemberben döntöttek. A kabinet saját hatáskörben dönt a lefaragásokról, tehát nem kerülnek a parlament elé a tervek.

Az MSZP-frakció támogatja az új minisztert
Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető közleményben reagált Draskovics bejelentésére: partnerek a gazdasági növekedést és egyensúlyt hirdető programban, a költségvetési hiány csökkentésében, a vállalkozási feltételek javításában. Az ország érdekében azt várja, hogy a Jegybank elnöke is kész legyen együttműködni e célok érdekében - olvasható a közleményben.

Az Index korábban megírta, hogy a kormány valószínűleg módosítani kényszerül a büdzsén, mert hibás alapokon nyugszik.

Draskovics beismerte, hogy a kormány nem tudja tartani az erre az évre tervezett 3,8 százalékos államháztartási hiányt. Ebben az évben 4,6 százalékos hiánnyal számol a PM.

Hivatalba lépését követően külső szakértők bevonásával áttekinti több költségvetési intézmény működését.

Csúszhat az euró

Draskovics szerint a jelenlegi helyzetben a racionalitás fontosabb, mint a népszerűség, egyelőre nem tudott részletekbe bocsátkozni a terveit illetően. Annyit elmondott, hogy a jóléti rendszerváltás eredményeit megtartják. Az MSZP vezető politikusaitól eltérően - Gyurcsány Ferenc sportminiszterhez hasonlóan - azonban ő is a jóléti rendszerváltás lezárultáról szólt. A tárca leendő vezetője leszögezte, folytatják az autópálya programot.

Az euró bevezetésének időpontja továbbra sem egyértelmű. Draskovics a közeljövőben konzultálni kíván a jegybank, a társadalmi szervezetek és a gazdaság élet szereplőivel. Így nem egyértelmű, tartható-e az eurózóna-csatlakozás 2008-ra meghirdetett menetrendje. Az új idópontot március végére, legkésőbb április elejére jelentik be.

Bizonytalan a forint

Draskovics beszédének kezdetekor az euró 268-on állt, néhány perccel később - forgalom nélkül - ennél magasabban, 268,65/95-ön járt a deviza, majd 269 fölé is benézett, azaz gyengült a forint - tájékoztatta a Napi Online tudósítóját az ING Bank üzletkötője. Háromnegyed négykor 268,80 körül volt az euró. Kolba Miklós úgy vélekedett, hogy a várakozásokhoz képest semmi különleges nem hangzott el, ezért bár drámai mértékben nem, de kissé azért negatív a beszéd fogadtatása a devizapiacon.

A szakember szerint kell még némi idő, amíg a piaci szereplők értelmezik Draskovics kijelentéseit. A forint árfolyama, az utóbbi napokhoz hasonlóan, még bizonytalan. Négy óra után kissé erősödésnek indult a forint, ekkor már 267 forintért jegyezték az uniós valutát.

A tőzsde Draskovics beszédének hírére esni kezdett, a mutató a kezdő mondatokat követő fél óra elteltével 23 pontos süllyedéssel 9441 ponton állt. Később korrigált az index, és 9510 ponton zárt. Szerdán dől el, milyen hatása lesz a leendő pénzügyminiszter beszédének.

Meglepődött elemzők

Adam Slater, a Credit Agricole Indosuez londoni elemzője szerint számítottak arra, hogy a kormány előbb-utóbb bejelenti az idei államháztartás 3,8 százalékos mértékére vonatkozó előrejelzés tarthatatlanságát. Olivier Desbarres, a CSFB közgazdásza meglepődött azon, hogy Draskovics konkrét idei hiány-előrejelzéssel állt elő, s konkrét összeget mondott a további kiadáscsökkentés mértékéről - írja az MTI.

Fidesz: megbukott a költségvetés

A Fidesz szerint a 2004-es költségvetésről végérvényesen kiderült, hogy nem reális, nem valós számokon alapul és nem tartható - mondta Varga Mihály keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

"Draskovics Tibor szavaiból kiderül, hogy az államháztartási hiány nemhogy 3,8 százalék nem lesz, de 4,6 százalék is csak úgy, ha elfogadnak egy 120 milliárd forintos megszorító csomagot" - mondta a parlament költségvetési bizottságának fideszes elnöke, az Orbán-kormány pénzügyminisztere.

Varga Mihály szerint a 2004-es költségvetés megbukott, amit az ismertetett számokkal "Draskovics Tibor is elismer". A fideszes politikus utalt arra: Medgyessy Péter kormányfő december közepén még arról nyilatkozott, hogy a kormány a 3,8 százalékos államháztartási hiányt "kőbe vésettnek tekinti".

Kitért arra, hogy a költségvetési bizottság elnökeként kezdeményezni fogja a testület összehívását, ahol Medgyessy Pétert és László Csaba távozó pénzügyminisztert kívánják meghallgatni az államháztartási hiány kapcsán. A bizottság összehívását a Fidesz-frakció javasolta. Mint mondta, elvárják, hogy a bizottság ülésén Medgyessy Péter személyesen vegyen részt.