Natália
-3 °C
8 °C

Egy hónapon belül eldől a Malév sorsa

2004.10.22. 08:07
A négy lehetséges vevőből csak egy adta be ajánlatát a Malév privatizációs pályázatára. Akárki lesz is a légitársaság 99,5 százalékos tulajdonosa, a jelenlegi feltételek szerint komoly kötelezettségeket kell vállalnia.
Az október huszadikai határidőig egy ajánlat érkezett a Malév Rt. privatizációs pályázatára - tájékoztatott az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt., amely nem nevezte meg az indulót. Október nyolcadikáig négyen vásárolták meg a Malév pályázati dokumentációját.

Riasztó helyzet

Lapinformációk szerint az egykori Malév-vezérigazgató Kovács Ferenchez köthető Aviation Solution International nevű konzorcium adott be pályázatot. Az ÁPV Rt. azt is közölte, hogy az ajánlat jogi és üzletpolitikai elemzését követően, harminc napon belül dönt annak érvényességéről, illetve a pályázat eredményéről a vagyonkezelő igazgatósága.

Megfigyelők szerint a kormány privatizációs elképzelései, illetve a Malév financiális helyzete, s nem utolsósorban a harmincmilliárd forintot meghaladó hitelállománya (amelyet át kell vállalnia az új tulajdonosnak), elriasztotta a befektetők többségét.

Tőkeemelés

Az ÁPV Rt. 2004. szeptember hetedikén tette közzé a Malév 99,95 százalékos részvénycsomagjának eladásáról szóló pályázati felhívását. A jelentkezőknek a vételáron kívül tőkeemelésre is kötelezettséget kellett vállalniuk. A feltételek szerint a tőkeemelés első részét készpénzben, a részvényekre vonatkozó adásvételi szerződés hatálybalépésétől számított harminc napon belül kell teljesíteni.

További feltétel, hogy az ajánlattevő biztosítékokkal alátámasztva mutassa be a Malév hitelállományáért való helytállás módját, továbbá a "nemzeti légitársaság" státusra vonatkozó elképzelését. A privatizációs törvény előírása alapján a Malév többségi részesedését olyan befektető szerezheti meg, aki a munkavállalók foglalkoztatására, illetve munkakörülményeik javítására megfelelő biztosítékokkal alátámasztott szerződéses kötelezettséget vállal.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.