Gyurcsány jól szerepelt

2006.06.29. 12:28
Hiteles és sikeres volt Gyurcsány mai, kétállomásos turnéjának első szereplése Frankfurtban - értékelte az Indexnek a kormánydelegáció szereplését a befektetők között végighallgató Heim Péter, az Aegon Alapkezelő vezetője.

Jónak értékelte Gyurcsány Ferenc, illetve a kormány gazdasági vezetőinek frankfurti szereplését az előadáson részt vevő Heim Péter. Az Aegon Alapkezelő vezetője, aki Gyurcsány egyik korábbi nyilatkozatát életveszélyesnek és az egyik forintgyengülési hullám kiváltójának értékelte, most hangsúlyozta: kormányfő nem beszélt konkrét árfolyamcélról, sőt azt mondta, nem feladat kommentálni a forint mozgását. Ugyanakkor a korábbi nyilatkozatát felülírva jelezte a befektetőknek: a kormány a stabil és kiszámítató árfolyamban érdekelt, és középtávon a forint erősödésére számít.

Az ország előtt álló rövid távú makropálya felvázolása is hiteles volt, bizonyos tekintetben a kormány - a korábbi gyakorlattal ellentétben - nemhogy jobb, hanem rosszabb számokat jelzet, mint amilyenek várhatóak. A gazdasági növekedés jövőre kétszázalékosra esik vissza, 2008-ra pedig háromszázalékos lehet a beszámoló szerint. A deficitcél vonatkozásában a kormány úgy számol, hogy nyugdíjkorrekció nélkül is lehet 2008-ban 3,2 százalékos hiány, ha az unió által engedélyezett levonással is számolunk, akkor 2,6 százalék valószínű. A fizetési mérleg egyenlege Heim Péter szerint jobban is alakulhat a kormány várakozásainál.

A tervezett reformokról Draskovics Tibor beszélt a befektetőknek: az államreform-bizottság vezetőjének szereplését is meggyőzőnek értékelte Heim. Az előadásban elhangzott: lesz a ciklusban nyugdíjreform, és nem marad el az egészségügy átalakítása. Ez utóbbiban a szlovák módszerek átvételére készül a kormány. Kiemelték azt is: 2008-tól bevezetik az értékalapú ingatlanadót.

Veres a látogatásról
Az egészségügy átalakítása, az euróövezeti csatlakozás feltételeinek teljesítése és a kormányzati elképzelések megvalósításának garanciái iránt érdeklődtek leginkább a befektetők - mondta Veres János pénzügyminiszter az MTI-nek telefonon Frankfurtból, ahol Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a magyar kormányzat más képviselői a várható intézkedésekről adtak tájékoztatást a vezető pénzügyi szakértőknek. Veres János elmondta, hogy a kérdésekre adott válaszokban hangsúlyozták: a kormányzat reálisnak látja, hogy 2008-ra teljesüljenek az euró bevezetésének egyensúlyi és inflációs feltételei és így az euró bevezetését is 2010 második felétől. A pénzügyminiszter szerint jól tükrözte a tervezett intézkedések megvalósítása melletti kormányzati elkötelezettséget a már meghozott döntések ismertetése, hiszen a németországi kormányváltást követően például fél évre volt szükség ahhoz, hogy megszülessenek az új áfa-szabályok, vagy a munkajogi módosítások. Ezt is figyelembe véve a befektetők jól láthatták, hogy a magyar kormány működésében "az elhatározást gyorsan követi a tett" - mondta Veres János.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az egészségügy átalakításáról és a várható intézkedésekről azokat a részleteket hallhatták a befektetők, amelyeket már Budapesten is nyilvánosságra hozott a kormány. Arra a kérdésre, hogy miként fogadták a tájékoztatást a nemzetközi pénzügyi élet vezető személyiségei Veres János kiemelte, hogy leginkább csak kérdések hangzottak el a találkozón. Az egyetlen résztvevő, aki véleményt is megfogalmazott Charles Dallara, a Nemzetközi Pénzügyi Intézet (Institute of International Finance) igazgatója volt. A pénzügyi szakember a korábbi elvárások alapján megfelelő irányúnak nevezte a magyar kormány ismertetett céljait, a változások irányvonalát, és kielégítőnek az intézkedések nagyságrendjét - mondta Veres János.