Nyolcvanezer embert bocsáthatnak el
További Magyar cikkek
|
A negyvenmilliárd forintot az elbocsátásokra különíti el az állam - mondták el az Index kérdésére a Pénzügyminisztérium sajtóosztályánál. Ez egy keretszám, amit a tárcák felhasználhatnak a végkielégítések kifizetésére, a tárcáknak azonban maguknak kell eldönteni, hány embertől válnak meg. A minisztérumnál nem tudták elmondani, hány munkahely megszűnésével számolnak.
Kevesebb pénz
A jövő évi béremelés és a 13. havi fizetés fedezetét is a meglévő előirányzatokból kell kigazdálkodni. "Ez lehet szervezeti átrendezés, a munkafolyamatok átgondolása, vagy éppen létszámcsökkentés" - mondta, hozzátéve, hogy jövőre az előirányzatok pénzei öt százalékkal csökkennek.
Ez azt jelenti, hogy az inflációkövető, hatszázalékos béremelést is a már csökkentett előirányzatokból kell kigazdálkodni. Számítások szerint ez azt jelenti, hogy legrosszabb esetben tíz százalékos létszámcsökkentésre lesz szükség a közigazgatási szférában.
Tavaly nem sikerült
|
A költésgvetési szférában dolgozók száma csaknem megegyezik az egy évvel ezelőtti létszámmal, egészen pontosan 99 százaléka annak. Mindez azért érdekes, mert tavaly szeptemberben egy kormányrendelet a minisztériumokban tíz, a háttérintézményeikben hat százalékos létszámcsökkentést rendelt el. Ettől a lépéstől akkor húszmilliárd forintos megtakarítást vártak el. A KSH adataiból úgy tűnik, nem sikerült véghezvinni a tervet.
Összeomlik az államigazgatás?
|
Azon túl, hogy korszerűsíteni, illetve karcsúsítani kell a közigazgatást, nem árulnak el részleteket az érintettek. Kósa Lajos, Debrecen polgármestere azt is nehezményezte, hogy ezúttal sem konzultáltak az önkormányzati szövetségekkel a kérdésről.
Kósa szerint össze fog omlani az államigazgatás. "Így csak a dilettánsak takarékoskodnak" - fogalmazott a polgármester. A helyi igazgatás így is teljesen leterhelt, teljesítőképességének határán van. A ciklus elején bevezetett reformok, melyek könnyítettek az állampolgárok ügyintézésén, megsokszorozták a hivatali munkát. Lassan a gazdasági versenyképességet veszélyezteti az emberhiány.
A közalkalmazottak esetében sem könnyebb a helyzet, mondja Kósa. Itt a 13. havi bért és a fizetésemelést kellene létszámcsökkentéssel kigazdálkodni. Az ágazati törvények azonban létszámminimumot írnak elő egyes intézményekben, ez alá nem lehet menni. Nagyon sok intézményben már most a létszámminimum alatt működnek. De nem ez a megoldás. Kósa Lajos szerint előbb a szervezeti működési szabályokat kellene megváltoztatni, utána takarékoskodni.
|