Kibontottuk a Draskovics-csomagot

2004.02.26. 16:16
Medgyessy Péter miniszterelnök napi 315 ezer forinttal költhet kevesebbet protokollra. Az Index "Górcső és Büdzsé" Gyorsolvasó Szakbizottsága nagyítóval végigböngészte a megszorítócsomagot. Kiderült, hogy az idén nem építenek alsóbbrendű utakat, elúszhat a Balaton melletti repülőtér fejlesztése, és a polgári szolgálatnak is kevesebb jut. De nem kap pénzt a leégett zsámbéki főiskola sem. Töltse le a pénzügyminisztérium táblázatát (.xls).
A legtöbb pénzt a működési költségekből vonnak el a minisztériumok a megtakarítás jegyében. Ez derül ki tegnap elfogadott takarékossági programból, melyben a Pénzügyminisztérium útmutatásai alapján összesen 185 milliárd forintot kellett lefaragni a kiadásokból.

Fájdalommentesen

A tárcák természetesen próbálták a lehető legkevesebb fájdalommal túlélni a csökkentéseket. A minisztériumok próbálták elbliccelni a lefaragásokat, a kiadáscsökkentések 87 százalékát úgy teremtették volna elő, hogy bizonyos kiadásaikat a következő évekre tolják át vagy egyszerűen bevételekről mondtak volna le.

A pénzügy tárca azonban nem engedett. Szerintük jelentős tartalékok maradtak az előző évekről a minisztériumoknál, így azokat kell elvonni. A végleges listából kiderül, ez így is történt. Szinte valamennyi költségvetési előirányzatnál a "felhalmozási költségvetésből" és a "működési költségvetésből" veszik el a pénzt.

Nincs magyarázat

Zsámbéknak nem jut pénz
Bár a kormányzat komoly hozzájárulást ígért a tavaly augusztusban leégett zsámbéki Apor Vilmos Katolikus Főiskola tetőterének újjáépítéséhez, az idei költségvetésből törölték az erre szánt százharmincmilliós tételt.

Vesztes lehet a Miskolci Egyetem is, amely kollégiumépítésre kapott volna 700, zenepalota építésre pedig 300 millió forintot.

Az ünnepi rendezvényekre 270 millióval költenek kevesebbet a tervek szerint. Állami protokollra is kevesebb jut. Mádl Ferenc államfő 198 millió forintos keretéből 55 milliót vonnak el. Medgyessy Péter 397 millió forint helyett pedig csupán 242 milliót költhet, ami azt jelenti, büdzséjéből naponta 315 ezer forinttal kevesebbet költhet reprezentációra. Gál J. Zoltán titkárnőjén keresztül azt üzente az Indexnek, ezen nincs mit magyarázni.

Draskovics Tibor a kormány ülése után bejelentette, hogy április végéig kidolgozzák azt a hosszú távú programot, amelynek keretében karcsúsítják az államháztartást. Ezt egyébként a legfontosabb feladatok egyikének jelölte meg a kormány. Ehhez képest 40 millió foritnttal csökkentik a "közigazgatási rendszer korszerűsítése" című fejezetet.

"Nem építünk utakat"

Az már a múlt héten kiderült, hogy a legtöbbet a Gazdasági- és Közlekedési Minisztériumtól vonnak el. Csillag István elmondta, nagy valószínűséggel nem fognak alacsonyabb rendű utakat megépíteni. A megszorítás nem érinti az autópályákat, és a fontosabb utakat, így a 3-as és a 35-ös, 42-es és 47-es utakat sem. A 4-es főút Hajdúszoboszlót elkerülő szakasza ugyanakkor áldozatául eshet a megszorításoknak, akárcsak az M44-es Szarvas-Tiszakürt közötti szakasza, minthogy a rájuk szánt pénzt törölték.

Ezen kívül a különböző intézmények működési kiadásaiból faragnak le. A miniszter közölte, elsősorban olyan intézményeket érint a megszorítás, ahol azt szerették volna elérni, hogy az intézmények fogadókészsége az európai színvonalhoz méltó legyen.

Haderőcsökkentés

A Honvédelmi Minisztérium is a nagyobb vesztesek között szerepel. Itt a működésen spórolnak, illetve belső átalakításokkal próbálják kihozni kevesebb pénzből. A tárcánál jelentős megtakarításokra készülnek a személyi juttatásoknál, bár korábban azt közölték, a megszorítások miatt nem lesznek elbocsátások, itt összesen 89 millió forintot takarítanak meg. A vezérkar közvetlen szervezeteinek költségvetése is jelentősen, 4,4 milliárd forinttal csökken, ennek egytizedét szintén a személyi juttatásokon kell megsóprolni.

Mintegy egymilliárd forinttal kevesebbet költenek a szárazföldi haderőre, és 400 millióval kevesebbet a repülő és légvédelmi csapatokra. Bár nem ehhez a tárcához kapcsolódik, de érdekes, hogy a polgári szolgálatoktól is elvonnak 500 millió forintot.

Úszó EB, utánpótlás
A sporttárca költségvetéséből az úszó Európa-bajnokságra szánt 1,4 milliárd forintot törölték, de csökkent az utánpótlás nevelésre szánt Sport XXI. program támogatása is, mégpedig 465 millió forinttal. De Palik László sem lehet boldog, a Forma-1 Magyar Nagydíj támogatása 71,1 millió forinttal csökken.
A kormány megszorítási intézkedései kapcsán 16,7 milliárd forintot kell megtakarítania a szociális és az egészségügyi ágazatnak. Ez lebontva a szakminisztériumnak 6,7 milliárdos, míg az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak kilencmilliárdos elvonást jelent. Az intézkedésekkel kapcsolatban Kökény elmondta, a tárca több programot a jövő év elejére csúsztat, ilyen például a védőnői finanszírozás reformja. A betegellátást természetesen nem érinti az elvonás - szögezte le a Napi Online-nak a miniszter.

Vonattal a Balatonra

A Balaton melletti turisztikát fellendítő Sármelléki repülőtér fejlesztésére előirányzott 670 millió forintból 370 milliót von el a kormány. A pénzből a pályafényt és a navigációs berendezést újítanák meg, illetve részben finanszírozható lenne a repülőtér őrző-védő rendszerének a kiépítése is.

Erre a repülőtérre már több fapados légitársaság bejelentkezett, az első járatok április 3-án hoznák a vendégeket a közeli fürdőkbe. De a tervek szerint a chartergépeket heti rendszerességgel fogadják majd. A már bejelentett járatok száma meghaladja a százat.

Kevesebb A38, kevesebb Art mozi
8,7 milliárd forintot kell spórolnia a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) az idei költségvetésből. A kulturális megszorításokról csak a tárca adott információt, maguk az érintettek nem nyilatkoztak, házon kívül voltak, és/vagy az Indextől értesülve még nem szerettek volna véleményt formálni.

A megszorítási összeg háromnegyede egy 6,2 milliárd forintos átütemezés. A Millenniumi Városközpont Kulturális Tömbjéhez nyújtott hitelkonstrukciót idén kellett volna törlesztő részletként kifizetnie a tárcának, de azt csak jövőre kezdi el fizetni.

Így, ahogy Szilvásy György közigazgatási államtitkár fogalmazott az NKÖM sajtótájékoztatóján, "nem kell sok helyről kis pénzeket lecsípni". Ilyen "lecsípések" például a Közművelődési és könyvtár hálózatfejlesztési program 500 millió forintos, a nemrég pályázattal segített ART mozik 325 milliós, a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) 395 milliós, a Visegrádi Palota rekonstrukciójának 45 milliós, az A38 állóhajót érintő 15,5 millió megszorítási tételei. Az A38-cal megegyező összeggel csökkent a Terror Háza támogatása is.

A könyvtár hálózatfejlesztési program félmilliárdos összege Szilvásy szerint az idei uniós pályázatokból pótolható, az MMK megszorításáról pedig megjegyezte, hogy a tavalyihoz képest még így is több százmillióval nőtt a filmtörvénytől optimista filmes szakma támogatása.

A megtakarítás a felújítási, fejlesztési előirányzatoknál jelentkezik, de Szilvasy tájékoztatása szerint egyetlen nagyobb programot sem érint. A híresztelésekkel ellentétben megkezdődik a Mátyás templom felújítása is, megrendezik a Work Folkloriádát és a holland, orosz évadokat.