Ambrus
-7 °C
3 °C

Még az idén eladják a Richtert

2004.04.09. 13:32
A kormány idei céljai közt továbbra is szerepel a Richter eladása. Az egészségügyi miniszter szerint az elmúlt öt napban annyi gyógyszer fogyott, mint korábban egy hónap alatt.
Gál J. Zoltán a kormányt ért rágalmakkal cáfolataként az eddig elért eredményekre hívta fel a figyelmet a pénteki rendkívüli sajtótájékoztatón. Mint elmondta, olyan gyógyszerek árai csökkentek, amelyekből többszázezer darab fogy havonta.

Nem piacellenes

Ugyanakkor a kormányszóvivő megemlítette, hogy évente 2500 tonna gyógyszert dobunk ki, a kiváltott gyógyszerek húsz százalékát sosem szedik be, ez pedig harmincöt milliárd forint felesleges pluszkiadást jelent a költségvetésnek. Gál J. utalt arra, hogy mindez a túlreklámozott gyógyszereknek köszönhető. Annak, hogy a gyógyszerlobbi - mely a legerősebb a világon - sok pénzt és sokféle eszközt vet be a siker érdekében.

Draskovics Tibor pénzügyminiszter az árbefagyasztással kapcsolatban elmondta, hogy az nem rúgja fel a piaci szabályokat, hiszen a gyógyszer egy sajátos termék, melynek forgalmazásában az állam komoly részt vállal. Kiválasztásában a "vevő" nem döntőképes, a termék célja az élet megőrzése.

A pénzügyminiszter elmondta azt is, hogy a beavatkozás nem veszélyezteti a befektetéseket, hiszen a gyógyszercégek nem a kis hazai piac, hanem a szakemberek, a jó infrastruktúra és a kedvező körülmények miatt helyezték ide termelésüket. Draskovics szerint a megállapodás után egy új törvényben ölthet testet a szabályozás.

Így is eladják

A Richter állami pakettjének idei eladása - bár a papírok értéke az események hatására milliárdokkal csökkent - továbbra is a tervek között szerepel, de megvárják, amíg a lehető legjobb áron tudják értékesíteni a részvényeket. Ezen kívül az eladás körülményeinél figyelembe veszik hogy a Richter nem csak egy, hanem "a" magyar gyógyszergyár - fogalmazott a pénzügyminiszter.

Kökény Mihály egészségügyi miniszter nehezményezi, hogy egyes gyógyszerészek, testületi vezetők pánikot keltenek, gyógyszerhiányra hivatkozva. Mint elmondta, tudomása van olyan patikusról, aki minden betegnek azt súgja a fülébe, hogy jókor jött, hiszen a mostani volt az utolsó doboz.

Az egészségügyi miniszter szerint az elmúlt öt napban a pánik miatt annyi gyógyszer fogyott, mint korábban egy hónap alatt. Ez lehet az oka annak, hogy átmenetileg elfogyott a gyógyszer egyes patikákban, ugyanakkor az utánpótlás, a szállítás zavartalanul folyik, minden gyártó árulja termékeit. Arra az esetre, ha valami miatt mégis hiány lépne fel, az állam már megtette a szükséges lépéseket - utalt Kökény a kétmilliárd forintból vásárolt, fél évre elegendő inzulinkészletre.

Ösztönöznek

Az egészségügyi miniszter az Index kérdésére elmondta, hogy már készül, s várhatóan 2005-re készen lesz az a szabályozás, mely érdekelté tenné a körzeti orvosokat abban, hogy a rendelkezésre álló, azonos hatóanyaggal rendelkező gyógyszerek közül az olcsóbbat írja fel.

A Magyar Gyógyszerész Kamara válaszul az elhangzottakra közleményében visszautasította "az egészségügyi miniszter diktátumszerű, egyeztetés nélküli döntéseit, a fenyegetéseket és a patikusok lejáratását szolgáló vádaskodást". Az MTI-hez eljuttatott közlés szerint "a patikákban csak a rendelkezésre álló gyógyszert tudják kiszolgálni, a hiánycikkekről tájékoztatják a betegeket és felvilágosítást adnak a helyettesítő szerekről".

A Gyógyszerész Kamara állásfoglalásában megerősítette, hogy továbbra is kész egyeztetni a hosszú távú megoldás érdekében az egészségügyi miniszterrel vagy a kormány által kijelölt más partnerrel.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.