Nem készül a 2009-es költségvetés

2008.08.14. 06:39
Sehol nem tart még a 2009-es költségvetés tervezése, hát még a politikai egyeztetése - derült ki a Napi körkérdéséből. Egyelőre a minisztériumokban folyik a munka, miközben a pártközi egyeztetés még meg sem kezdődött, ami egy kisebbségben lévő kormánytól sajátos viselkedés. Mivel nincs miről tárgyalni, az SZDSZ-nek sincs álláspontja a kérdésben.

Valamit tudnak a szocialista pártban, ugyanis feltűnő a nyugalom a 2009-es költségvetéssel kapcsolatban. Miközben vidéki képviselők szerint ideje lenne puhítani a költségvetésen, a frakció szakpolitikusai, illetve a Pénzügyminisztérium továbbra is a fontolva haladás híve. A szocialisták tervei szerint augusztus utolsó napjaiban előrukkolnak az adójavaslataikkal; jelenleg még nem vetették el teljesen a "bátrabb verziót", de láthatóan már most is az óvatosság kerekedett felül.

Eszerint legfeljebb 200 milliárd forintos adóátrendezésre kerülhet sor. Ez nem feltétlenül csökkentés lesz, a fő hangsúly az egyszerűsítésen van. A kétszázmilliárd forintos mozgástér egy részét a közigazgatási kiadások százmilliárd forintos csökkenéséből tervezik megteremteni, további forrásokkal szolgálhat a gazdaság fehérítése. A pénzügyi tárca félhivatalosan ennél kisebb, mintegy százmilliárd forintos mozgástérre utal abban az írásbeli, az országgyűlés honlapján publikált válaszban, melyet Veres János miniszter adott két SZDSZ-képviselő kérdésére.

A minisztériumok július végén kapták meg hivatalosan a 2009-es költségvetés tervezési köriratát, ennek megfelelően folyik a minisztériumi büdzsék tervezése, ám a munka még javában tart. A kormány augusztus végén foglalkozhat első ízben a költségvetéssel és szeptember végéig kell a parlament elé terjesztenie. Ugyanakkor a szocialisták hangsúlyozzák, hogy az adópolitika csak egyik szegmense a gazdaságélénkítésnek. A 2009-es költségvetés kereteit a konvergenciaprogram szabja meg - vagyis sem a frakció, sem a szaktárca nem kíván eltérni a 3,2 százalékos GDP-arányos hiánycéltól, a frakcióban úgy érzik, hogy "nincs nyomás".

Az SZDSZ és a kormány közt a június végi miniszterelnöki találkozó óta nem volt egyeztetés - mondta a Napinak Gulyás József, a párt ügyvivője. A párt még mindig arra vár, hogy a kormányfő előálljon a 2010-ig terjedő kormányprogramjával, de az adótörvényekről és a költségvetésről érdemes a többi párttal is egyeztetnie a kisebbségi kormánynak ahhoz, hogy reménye legyen a parlamenti többség megszerzéséhez - tette hozzá Gulyás. Jelenleg azonban még az sem világos, hogy a költségvetési tervezés során mekkora a mozgástér, amit a hiány csökkentésére, illetve az adók mérséklésére lehet kihasználni.

Az SZDSZ szerint csak akkor lesz esélye az adótörvények, illetve a költségvetés megszavazásának, ha sor kerül a munkát terhelő adók és járulékok érdemi lefaragására úgy, hogy közben a hiány csökkentéséről, vagyis a kiadások visszafogásáról nem mond le a kormány. További feltétel, hogy a költségvetési javaslatok illeszkedjenek a 2010-ig tartó cselekvési programhoz. Ha viszont a liberálisok számára nem lesz elfogadható a költségvetés, akkor egy ellenzéki párt nem tehet mást, mint hogy a törvényjavaslat ellen szavaz - felelte felvetésünkre a párt ügyvivője.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A tranzakciós illeték miatti korábbi emelések után ismét drágulnak a számlaköltségek.

február 28., 10:05

  • Gazdaság
„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

Az első negyedévben mintegy 550 milliárd forint kamatkifizetés várható.

február 27., 19:02

  • Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.

február 27., 13:32

  • Gazdaság
Nagyon kell figyelni: új csalás terjed

Nagyon kell figyelni: új csalás terjed

Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.

február 27., 19:46

  • Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Mélyül a bérválság Ferihegyen.

február 27., 15:05

  • Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.

február 27., 14:35

  • Címlapon
Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba

Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba

Bugár Béla: Vannak, akik szeretnek, és vannak, akik azt kívánják, hogy dögöljek meg.

2 órája

  • Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.

február 28., 11:29

  • Címlapon
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.

1 órája

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

35 perce

  • Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.

február 28., 12:24

  • Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának

Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának

Fordulat történt az elektromosautó-piacon.

február 26., 06:24

  • Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram

Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram

Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.

február 26., 09:15

  • Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.

február 28., 13:09

  • Gazdaság
Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől

Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől

A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.

február 27., 12:43

  • Címlapon
Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér

Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér

Kim Jodzsong szerint Washington provokálja az országát.

5 órája

  • Címlapon
Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba

Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba

A cég teljes visszatérítést ad vásárlóinak.

3 órája

  • Címlapon
A tudósok nagyobb veszélyben érzik magukat, mint valaha

A tudósok nagyobb veszélyben érzik magukat, mint valaha

Az Indexnek írt levelükben állítják, stabilitás és kiszámíthatóság nélkül dolgoznak.

21 perce

  • Gazdaság
Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára

Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára

Politikailag motivált valótlanságok az szja-mentességről.

február 28., 12:26

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok

Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok

A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.

február 26., 10:33

  • Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.

február 26., 10:41

  • Gazdaság
Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon

Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon

A kormányzati lépés 1 millió 715 ezer embert érint.

február 26., 16:42

  • Gazdaság
Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat

Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat

2024 egy jelentős év volt a Magyar Telekom számára.

február 26., 10:54

  • Gazdaság
A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain

A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain

Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.

február 26., 15:47

  • Mindeközben
MC Hawer nagyapa lesz

MC Hawer nagyapa lesz

tegnap, 17:22

  • Gazdaság
A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban

A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban

Az európai szállítási díjaknál magasabb áron.

február 26., 18:46

  • Gazdaság
Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait

Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait

Háromszázmilliárdból törnék le a másfél milliós négyzetméterárakat, de vajon sikerülhet?

február 26., 15:52