További Magyar cikkek
Két hét haladék befektetőknek
Csabai Lászlóné |
Jól járnak azok is, akik már rendelkeznek hitelszerződéssel, de újabb lakásvásárlásukat is támogatott kölcsönnel szeretnék megoldani. A változás után ugyanis az ilyen befektetési célú lakásvásárlásra már nem lesz lehetőség, egy családnak csak egy támogatott kölcsöne lehet majd. Ez alól csak azok a szülők kaphatnak kivételt, akik nagykorú gyerekeiknek vesznek lakást.
Hamarosan újabb változások
Noha a május közepén módosított rendelet még meg sem jelent, a kabinet már újabb változtatásokat tervez, adtuk hírül pénteken. Csabai Lászlóné lakásügyi kormánymegbízott, aki kedden 14 órától az Index Törzsasztalának vendége lesz, bejelentette, hogy az újabb módosításoknál a kabinet a rászorultságot tartja majd szem előtt. Ennek értelmében az adókedvezmények csökkentése és a szociálpolitikai támogatások bővítése várható.
A kormány már tavaly ősszel határozott arról, hogy 2004 januárjától tovább emeli a szociálpolitikai támogatást. Az emelt összegű szocpol egy gyereknél 800 ezer, két gyereknél 2 millió, három gyereknél 3,2 millió és a negyedik gyereknél 4 millió forintot érhet el.
A múlt héten azonban Csabainé már arról beszélt, lehetséges, hogy az emelést két ütemben hajtják végre. "Ebben az esetben a 10 millió forint alatti használtlakás-vásárlásnál önkormányzati közreműködéssel a fél szocpolt lehetne bevezetni" - mondta a politikus asszony. A kormány álláspontja szerint ez jobban segítené a kis jövedelműeket és különösen a vidéken és a falvakban élőket, sok többgyerekes család juthatna így otthonhoz.
Az adójóváírás januártól módosul
Lehetséges, hogy egy bizonyos jövedelemhatár fölött már nem jár adó-visszatérítés. Van olyan javaslat is, amely csak a kamat erejéig tenné lehetővé ezt a támogatást. Más elképzelés az igénybevétel folyamatos, a futamidőhöz kötött csökkentését javasolja.
A kormány lakáspolitikával kapcsolatos terveiről kérdezzen ön is az Index Törzsasztalában!