Ambrus
-7 °C
3 °C

Nehéz 15 millió alatt jó lakást találni

2005.11.09. 16:51
Bár a kormány felemelte a Fészerakó felső korhatárát, az ingatlankereskedők és a bankok szerint a megvásárolható ingatlan felső korlátjának változatlanul hagyása miatt nem lesz akkora az érdeklődés, mint amire számítanak. A fővárosban ugyanis az új lakások vételára nem haladhatja meg a 15 millió forintot. A Duna House ingatlanközvetítő piaci körképében ezt a kínálatot mutatja be.
Az utóbbi időben lakásvásárlók az ár mellett egyre inkább előtérbe helyezik a lakások funkcionalitását is, a korábban igen népszerű egyszobás lakások helyett az érdeklődés inkább a legalább 1,5 szobás lakások felé tolódik el. Azoknak, akik állami támogatással akarnak lakást vásárolni, a fővárosban maximum 15 millió forintos új lakást vehetnek, ebből azonban kicsi a választék a Budapesten.

Budán lehetetlen

A budai, belső kerületekben 15 millió forintért szinte lehetetlen új építésű lakást vásárolni - jellemzi a helyzetet Murányi Ákos, a Duna House ingatlanközvetítő hálózat elemzési vezetője. Az I., II. és XII. kerületben épülő új lakások négyzetméterára 380-400 ezer forinttól kezdődik, és elhelyezkedéstől függően akár 600-800 ezer forint is lehet. Ezekben a kerületekben 20 millió forint alatt nincs is értelme belefogni a keresésbe, a 15-20 millió forint közötti ársávban is csak elvétve található eladó új lakás, melyek rendszerint igen kis alapterületűek.

Árnyaltabb a kép a III. és a XI. kerületben, ahol a kerületek nagysága miatt az ingatlanpiac összetettebb. A XI. kerület bizonyos részein - például a Fehérvári úti lakótelep szomszédságában - 15 millió forintos irányáron már 2 szobás, 50 négyzetméteres új lakást is kínálnak. A legolcsóbb, 30-35 négyzetméter alapterületű lakások ezen a területen már 12-13 millió forintért megvásárolhatóak. Ez utóbbiakból azonban nincs túl sok. A III. kerületben több helyen is hozzájuthat a vásárló 1-2 szobás, szintén kis (27-40m2) alapterületű lakáshoz 14-15 millió forint körüli összegért. De a kínálat ebben az ársávban itt is erősen limitált. Akik a XXII. kerületben, Budatétény környékén vásárolnának, szintén hasonló kínálatból válogathatnak.

A Belvárosban az V. kerületben ritkán találni új építésű lakásokat, a VI. kerületben pedig - hasonlóan a budai belső kerületekhez, elvétve néhány kis alapterületű lakás szerepel a 15 millió forint alatti kínálatban. Más a helyzet a VII. kerületben, ahol a központtól távolabb eső részeken már vásárolható 1 szobás, 30-35m2 alapterületű kis lakás. A kerületben a jellemző négyzetméter árak 370-450 ezer forint között mozognak, az Astoriától távolabb eső részeken egyes projekteknél az ár némileg alacsonyabb lehet.

A belvárosban olcsó

A VIII. kerület az előzőekkel ellentétben igazi oázis a Fészekrakó program keretében vásárolni szándékozók számára, a 260 ezer forinttól kezdődő négyzetméteráraknak köszönhetően akár 2 szobás, 55 négyzetméteres lakást is lehet 15 millió forintból vásárolni - írja Murányi Ákos. Az új lakás árak 9-10 millió forint körüli összegtől kezdődnek, 1,5 szobás lakásból 12-13 milló forintért már viszonylag sok van a piacon. A Duna House tapasztalatai szerint a kerületben elsősorban a fiatalok, fiatal házasok, valamint a vidékről felköltözni kívánók keresnek lakást, ugyanakkor a kerület rehabilitációja miatt befektetési szempontból is megéri a vásárlás, mivel a lakások értéke a környezet megújulása után a későbbiekben várhatóan emelkedni fog.

Korábban hasonló folyamat ment végbe a IX. kerületben, amely szintén kedvelt célpontja a lakáskeresőknek, 13-15 millió forintért itt is számos, 40-45 négyzetméter alapterületű lakás kínálja magát, a négyzetméterárak jellemzően 280-320 ezer forint között mozognak ebben a kategóriában. A X. kerületben található újépítésű lakások között is bőven lehet válogatni, az árak itt is 9-10 milliótól kezdődnek, elhelyezkedéstől függően 15 millió forintért akár 60 négyzetméteres 3 szobás lakás is kapható, 1,5 szobás lakáshoz 12 millió forint körüli összegért már hozzá lehet jutni.

A népszerűek

Budapest egyik új lakások szempontjából legjobban keresett kerülete a XIII., ahol számos exkluzív szolgáltatásokat kínáló társasház épült már meg. Az árak 280-300 ezer forintos négyzetméterártól indulnak, a belvároshoz közelebb eső részeken azonban magasabbak is lehetnek. A felvehető maximális 15 millió forintért 40 négyzetméteres lakást vásárolhatunk, a kerület külsőbb részein egy 1+2 félszobás lakásért már jellemzően 17-18 millió forintot, vagy annál többet kell fizetni.

A szintén keresett XIV. kerületben is hasonlóak az árviszonyok: 1 szobás lakás 10 milliótól vásárolható, 1,5-2 szobás lakásért jellemzően 13-15 millió forintot kell fizetni - a kerület nagysága miatt itt is nagyon sokat számít az építkezés helyszíne, amely jelentős árbefolyásoló tényező. A XVIII. kerületben a négyzetméterárak szintén 280 ezer forinttól kezdődnek, 10-15 millió forint közötti összegért 1-1,5 szobás lakások közül választhatunk.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!