Árpád
3 °C
12 °C

Nem csökken jelentősen a Mol gázár-vesztesége

2002.06.26. 10:16
A Mol biztatónak tartja azt a gazdasági miniszter által hétfőn bejelentett intézkedést, hogy július 1-jével az ipari nagyfogyasztók egy csoportja számára 5,2 százalékkal emelik a gázárakat. A társaság ezt az első lépésnek tekinti a földgáz árrendszerében kialakult feszültség mérséklése érdekében.
Az intézkedés mintegy 1,5 milliárd forinttal csökkenti az idei éves gázárveszteséget, a társaság gazdasági eredményeit tehát számottevően nem befolyásolja. Sokkal fontosabb kedvező elmozdulást jelent a Mol számára a kormánynak az a bejelentett szándéka, hogy az év második felében az Országgyűlés elé kívánja terjeszteni az új gáztörvényt, és ezzel egy időben kidolgozza az új árszabályozást is. Ezzel ugyanis a jelenleginél sokkal kiszámíthatóbbá és tervezhetőbbé válna a Mol részvényesei számára a gázüzlet eredményessége.

Negyvenmilliárdos veszteség?

A társaság nyilatkozata megerősíti a NAPI Gazdaság korábbi becslését, amely szerint a hétfői gázárdöntésnek nincs jelentős hatása az idei év eredményére. Ugyanakkor a teljes éves gázárveszteségre vonatkozó szakértői becslések folyamatosan módosulnak, többen már a legutóbbi 40 milliárdos becsléseket is túlzónak tartják, elsősorban a stagnáló olajárak és még inkább a folyamatosan gyengülő dollárárfolyam miatt. Jelenleg számosan már az említett összeg felét sem tartják elképzelhetetlennek.

A Mol-menedzsment erre vonatkozó saját becslése legkorábban augusztusban, a féléves eredmények megjelenésekor várható.

15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft