A Pénzügyminisztérium vizsgálja a regisztrációs adót

2005.01.31. 14:58
Az uniós területről hozott használt autókra Magyarországon diszkriminatívan vetik ki a regisztrációs adót, állítják hosszabb ideje uniós szakértők és magyar érintettek. Hétfőn per indult az uniós belső piacot sértő jogszabály ellen, amelynek ellentmondásait az Index információi szerint immár a Pénzügyminisztérium szakértői is vizsgálják.
Az uniós használt autók behozatalánál a jelenleg hatályos magyar regisztrációs adótörvény forint/darab alapon, a jármű értékét figyelmen kívül hagyva, vagyis minden esetben gyakorlatilag új állapotú autóként szabja ki az adóterhet.

Pontosan ezt kifogásolja a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a magyar állam ellen hétfőn benyújtott keresetében a Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesülete (MGOE). Bakó Zoltán, a szervezet titkára az Indexnek elmondta, hogy a beadvány egy autó esetén alapul. Ez a jármű hiába éri harmadát az újkori értékének, a kategóriája 2004-ben érvényes teljes adóját be kellett utána fizetni.

Az Index sikertelenül próbálta megtudni PM-ben, hogyan készíthetett a jogalkotó a csatlakozás előestéjén az uniós alapszerződés 90. cikkelyét nyíltan sértő adótörvényt. A tárcánál arról biztosították lapunkat, hogy éppen vizsgálják, milyen uniós szabályokat sérthet a regadó jelenlegi gyakorlata.

A 2005-ben hatályos adótételek, ezer forintban*
Euro3Euro2
1.1 benzin-1.3 dízel126189
1.1-1.4B és 1.3-1.5D189284
1.4-1.6B és 1.5-1.7D252378
1.6-1.8B és 1.7-2.0D410615
1.8-2.0B és 2.0-2.5D567850
2.0-2.5B és 2.5-3.0D8191229
2.5-3.0B és 3.0-3.5D12601890
3.0 B és 3.5D felett18902835
Egyéb szgk.113113
Muzeális szgk.252252
* Az uniós státuszú, adózási szempontból használtnak minősülő járműveket behozó magánszemélyek a törvény 8.§(1) bekezdése szerint a táblázatban feltüntetett összeg 125 százalékát kötelesek megfizetni.

Hazai használtnál "spórolunk"

A "számlacsalásokat" kizárni próbáló magyar eljárás jelen formájában súlyos versenyhátrányt jelent a behozatal számára a magyar forgalmival már rendelkező, típusukban, állapotukban hasonló használt autókkal szemben. Utóbbiak vásárlói ugyanis a mindenkori piaci árral az egykor megfizetett regisztrációs adó töredékét kénytelenek csak megfizetni, míg a frissen behozott autó első belföldi tulajdonosa jelenleg a kategóriára vonatkozó teljes összeget lerója.

Az EU adó- és vámügyi főbiztosa, Kovács László nemrégiben a távirati irodának adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a tagállamoknak a hasonló adók kivetésénél a használt autók esetében a jármű értékcsökkenését is figyelembe kell venniük. A tagállamok erre vonatkozó kötelessége az eseti jogból fakad, az Európai Közösségek Bíróságának (ECJ) mintegy féltucat ítélete foglalkozik már a kérdéskörrel.

Rossz válasz a hallgatás

Az unió polgárainak jogában áll kifogásolni a tagállamok közösségi joggal ellentétes intézkedéseit. Az Európai Bizottság már több panaszt befogadott a magyar regisztrációs adórendszerrel kapcsolatban, mondta el lapunknak Maria Assimakopolou, Kovács László főbiztos szóvivője.

A szóvivő szavai szerint ha a szakértőik vizsgálata megerősíti, hogy a magyar adótörvény ellentétes az alapszerződéssel, akkor felveszik a kapcsolatot a magyar közigazgatás illetékes szerveivel, és kérik a kérdéses jogszabály módosítását. Nem kielégítő intézkedés vagy a válasz elmaradása esetén akár szabálysértési eljárás (infringement procedure) is indulhat az ország ellen.

A közösségi joghoz nem illeszkedő nemzeti előírások elleni fellépés menetéről szintén az alapszerződés rendelkezik. Az eljárás pontos lépéseit a Bizottság honlapján közlemény ismerteti, mondta Maria Assimakopolou.

Nem teljesen szabad a gazda

A kérdéses adózási területen nem érvényesül még harmonizáció, vagyis a tagállamok szabadon kivethetnek regisztrációs adót. Viszont ennek során figyelembe kell venniük az alapszerződés 90. cikkelyét, amely megtiltja, hogy a nemzeti adórendszer a hasonló belföldi és külföldi termékek között az utóbbiak hátrányára diszkriminatívan különbséget tegyen, emlékeztetett a szóvivő.

A magas adó viszont nem jelent automatikusan jogsértést. A más tagállamokból származó autókkal szembeni hátrányos megkülönböztetés tilalmát szem előtt tartva a tagállamok akár rendkívül magas adómértéket is alkalmazhatnak, mondta Maria Assimakopolou.

A nevezetes cikkely
2. fejezet
Adórendelkezések
90. cikk

A tagállamok sem közvetlenül, sem közvetve nem vetnek ki más tagállamok termékeire a hasonló jellegű hazai termékre közvetlenül vagy közvetve kivetett adónál magasabb belső adót.

A tagállamok továbbá nem vetnek ki más tagállamok termékeire olyan természetű belső adót, amely más termékek közvetett védelmét szolgálhatja.

Az ECJ az osztrák NOVA adó kivetési gyakorlatát kifogásoló ítéletében (C-387/01) rámutatott, hogy a más tagállamokból hozott autókra kivetett fogyasztási adó nem haladhatja meg a hasonló belföldi használt autó vételárában az egykor megfizetett adóból megmaradt összeget, hangsúlyozta Kovács László szóvivője.

Felállíthatók különböző kategóriák

Más kérdés ugyanakkor, hogy a járművek légszennyezéséhez kapcsolt esetleges adókategóriákat indokoltan alakítják-e ki az egyes országok, csökkentendő a környezet terhelését és szem előtt tartva a közösségi jog erre vonatkozó elveit, mondta Maria Assimakopolou.

A szóvivő végül emlékeztetett arra, hogy az a személy, aki úgy véli, hogy valamely tagállam adóhatósága a gépjárművek adóztatása során olyan szabályokat alkalmaz, amelyek sértik az alapszerződést, a következő címen formális panaszt tehet az Európai Bizottság megfelelő szerveinél:

European Commission
Directorate General "Taxation and Customs Union"
Unit D3 "Control of the application of Community legislation and state aid/indirect taxes"
Rue Montoyer, 51
1000 Brussels
Belgium