További Magyar cikkek
Noha az M6/M60 autópálya megépítésére – és 30 éves üzemeltetésére – kiírt koncessziós eljárás már befejeződött, és a parlament elvileg november 12-én eldönti, ki építheti meg a Szekszárd-Bóly-Pécs sztrádát, azt még nem tudni, milyen nyomvonalon vezet a gyorsút. Mint szerdán megírtuk, nyáron tendert írtak ki egy új, alternatív nyomvonalat tartalmazó kiviteli terv elkészítésére.
A tervpályázatot júliusban hirdette meg a GKM megbízásából a Nemzeti Infastruktúrafejlesztő Zrt. Az elvárás az autópálya Véménd és Palotabozsok térségében lévő 166,150 és 174,050 kilométerszelvényeinek alagutak és völgyhidak nélküli újratervezése, lényegében tehát egy új nyomvonal kijelölése volt.
Nyilvánvalóan sokkal olcsóbb lenne
A pályázat győztese az Uvaterv lett, amely, ahogyan Kovácsházy Frigyes műszaki vezérigazgató-helyettes fogalmazott, "gőzerővel" látott hozzá a tervezéshez. Ez érthető is annak fényében, hogy a szerződést szeptemberben kötötték meg velük, a terveket azonban november 1-jéig el kell készíteniük. Mostanra a munka kilencven százalékával, a tervekkel és a hozzájuk tartozó költségszámítások nagy részével elkészültek.
Az általuk javasolt alternatív nyomvonalon viaduktok és alagutak nélkül, ahogyan Kovácsházy Frigyes fogalmazott, "nyilvánvalóan sokkal olcsóbban" épülhetne meg az autópálya. Csakhogy a dolog érdekessége, hogy a már lezárult koncessziós eljárásban a pályázók a völgyhidas tervek alapján tettek árajánlatot – márpedig a tender vesztesei könnyen dönthetnek úgy, hogy jogorvoslatot kérnek, ha időközben, a kivitelezői tender elbírálása után, megváltoztatják a terveket, így lényegében a koncessziós pályázat műszaki tartalmát. Ebben az esetben kétséges, hogy 2010 tavaszára – vagyis a választásokra – tényleg lesz-e Pécsig, Európa akkori kulturális fővárosáig autópálya.
Hogy így lesz-e, azt még nem tudni. A minisztériumtól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a tárcához "nem érkezett olyan megalapozott javaslat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-től (NIF), amely az M6-os autópálya jelenlegi nyomvonalától és műszaki megoldásaitól való eltérést tartalmaz". A GKM azt is közölte, hogy ha olyan új megalapozott nyomvonalterv készül, amely "a jelenleginél olcsóbb, 2010-es megvalósítást tesz lehetővé, Kóka János még az országgyűlési határozati javaslat végszavazása előtt egyeztetést kezdeményez a parlamenti pártok frakcióival".
A mostani ár 267 milliárd forint
Jelenleg a 266,8 milliárdos ajánlattal jelentkező, és így első helyre sorolt Strabag vezette konzorcium tűnik befutónak (a pályázat második körébe a Mota és Bilfinger vezette konzorciumok jutottak még be). A jelenleg hatályos kiviteli tervek szerint az M6/M60 Szekszárd-Bóly-Pécs szakasza 4 alagútpárral, kilenc nagyobb híddal épül meg, utóbbiak közül nyolc völgyhíd lesz.
A mintegy 80 kilométeres út megépítése 200 milliárd, 30 évig tartó üzemeltetése 66,8 milliárd forintba fog kerülni, ha az országgyűlés elfogadja a kormány javaslatát, hogy a Strabag építhesse és üzemeltethesse az M6-ost. A minisztérium pénteki közleménye megerősíti, hogy a sztrádának 2010-re el kell készülnie.