Natália
-3 °C
7 °C

Talpra állt a Tv2

2003.07.31. 09:11
Korábbi veszteségei után úgy tűnik, talpra áll a Tv 2. A kereskedelmi csatorna egyre növekvő árbevétele - a tulajdonos SBS Broadcasting SA most közzétett jelentése szerint - jelentősen rányomja bélyegét a társaság javuló eredményeire. A rivális RTL ugyanakkor Horvátországban tervez saját műsorszolgáltatót indítani.
Tizennégy százalékkal, 154,9 millió euróra nőtt a Tv 2 kereskedelmi csatorna tulajdonosának, az SBS Broadcasting SA-nak a második negyedéves árbevétele. A társaság üzemi eredménye eközben 13,1 millió euróval nőtt.

A Tv2 nyolcmilliós euróval növelte bevételét

Az SBS eredményének javulása a társaság kedden nyilvánosságra hozott jelentése szerint főleg a televíziós érdekeltségeinek köszönhető. Ezen belül legjobban a svéd Kanal 5 teljesített, amelynek árbevétele 36 százalékkal, 11,2 millió euróval nőtt az év első felében.

Az eredményben a svéd tévé mellett a korábban veszteséges Tv2-nek is kiemelkedő szerepe volt. A jelentésből kiderül, hogy a Tv2 első féléves árbevétele nyolc millió euróval, 28 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest, miközben eredménye 4,3 milliós növekedést mutat.

Ezen belül a csatorna második negyedéves eredménye mutat szembetűnő gyarapodást: a hazai társaság üzemi eredménye ugyanis 3,1 millió euróval, azaz 812 millió forinttal nőtt 2002 hasonló időszakához képest, és elérte a 7,32 milliárd forintot. A társaság nettó árbevétele pedig 5,1 millió euróval emelkedett.

A valóságshow növelte a költségeket

A magyar csatornának ugyanakkor működési költsége is gyarapodott, főleg a Big Brother miatt, 2,4 millió euróval a második negyedévben. A Tv 2 a hirdetési boomnak köszönhetően a piacvezető RTL Klubhoz hasonlóan folyamatosan rekordbevételeket könyvelhet el: már az év első negyedében is közel hárommillió euróval emelte árbevételét. Igaz, akkor a csatorna még 1,2 millió euró, azaz közel háromszázmillió forint üzemi veszteséget is termelt.

Várdy Zoltán, a Tv 2 kereskedelmi igazgatója elmondta: a folyamatosan emelkedő bevételek mutatják, hogy a megrendelői kör honorálta a kereskedelmi csapat munkáját. A növekvő kereslet, ám változatlan kínálat miatt nehéz helyzetben volt a társaság, ezért is különösen értékesnek tartják a mostani sikert.

Nyereséget terveznek erre az évre

Korábbi tájékoztatásuk szerint a társaság a 2002-es évet nyereséggel zárta, és 2003-ban is hasonlóan jó eredmény elérését tervezik. Ismeretes az is: az SBS szívesen látna új tulajdonost a társaságban, de legfeljebb annak 25 százalékát értékesítenék. A Tv 2 tulajdonosai már hitelt is megpróbáltak felvenni a társaság piaci helyzetének megerősítésére.

Marcus Tellenbach, az SBS vezérigazgatója azt nyilatkozta: kivételes második negyedévet zárt az SBS, és ez megszakítás nélkül a hatodik negyedév, amelyben növelni tudta a cég az üzemi eredményét. Az SBS-nek öt európai országban van tévés érdekeltsége Magyarországon kívül, és 52 rádiót is üzemeltet.

Horvát RTL indul?

A társaság magyarországi riválisának tulajdonosa, Európa legnagyobb televíziós társasága, a német RTL közben újabb kelet-európai piacra készül belépni. Gerhard Zeiler, a luxemburgi RTL vezérigazgatója Horvátországban tervez új televíziós társaságot indítani.

A Bertelsmann többségi tulajdonában lévő társaságnak azért szükséges a keleti terjeszkedés, mert a társaság a francia és német piacon jut hozzá árbevétele hetven százalékához, az említett országokban azonban a reklámpiac hanyatlik. Gerhard Zeiler szerint mindezek ellenére már az idei év harmadik negyedében jobb eredményt várnak, mint egy évvel korábban.