További Magyar cikkek
Nagyobb különbség
Az új táblázat eltörölné a használt autók esetében javasolt, az avulást figyelembe vevő alacsonyabb adómértékeket, ugyanakkor az ötösnél rosszabb környezetvédelmi osztályba sorolt (Euro 2-es motorral szerelt) autóknál a regisztrációs adó ötven százalékkal magasabb lenne, mint az Euro 3-asoké, szemben az eredeti javaslatban szereplő húsz százalékkal.
|
Az új javaslat gesztust tesz a használt autókkal kereskedők felé is, hiszen felmentené azokat a regisztrációs adó alól, akik még tavaly hoztak be használt kocsikat az országba, ám mostanáig nem találtak vevőt rájuk. Nekik csak a fogyasztási adót kellene megfizetniük. Pénzely Márta, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője szerint a most beterjesztett adótábla jobban harmonizál az EU-tagországok gyakorlatával. Elismerte ugyanakkor, hogy ebben a kérdésben nem egységes az uniós gyakorlat, vannak olyan tagországok, amelyekben az avulási tényezőt figyelembe veszik, másokban viszont nem.
A Gémosz megnyugodna
Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke a Világgazdaságnak elmondta: örülnek, hogy a pénzügyi tárca felülvizsgálta korábbi álláspontját és a környezetvédelmi szempontoknak is helyt adott az újonnan megfogalmazott javaslatban. Az új autók importőreit megnyugvással töltené el, ha ezt a minden piaci szereplő számára kompromisszumos megoldást tartalmazó indítványt fogadná el végül a parlament - tette hozzá Gablini Gábor, a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke.
Az eredeti módosító indítvány egyik előterjesztője, Font Sándor (MDF) azonban úgy véli, a most beterjesztett javaslatban csak az új autókkal kereskedők érdekei tükröződnek. Nem értik - mondta -, hogy miképpen sikerült néhány nap alatt a kormány támogatását megnyerni az új adótáblához (erre hivatkozott ugyanis a pénzügyi tárca képviselője), amikor nem volt ez idő alatt kormányülés. Az előterjesztők továbbra is fenntartják azt a meggyőződésüket - hangoztatta -, hogy a használt autók esetében figyelembe kellene venni az adóztatásnál a jármű avulását.
A javaslat beterjesztésével "kinyílt" a regisztrációs adóról szóló törvény, mondta Tóth Sándor (MSZP), aki szerint mostantól bárki újabb javaslattal állhat elő. Így megjósolhatatlan, hogy a parlament mikor tűzheti napirendjére a kérdést.