Gyávaság nem nyúlni a jóléti kiadásokhoz

1. Tekintettel arra, hogy a miniszterelnök az utóbbi években átlag hathavonta új programmal illetve vízióval állt elő, alacsony hitele van egy újabb verzió megjelenésének. Ebben a helyzetben számára az lenne a leghasznosabb, ha új elképzeléseivel ezt a hitelességi deficitet próbálná enyhíteni úgy, hogy minél konkrétabb és rövid távon megvalósítható lépéseket javasol, hosszabb távú, kevésbé kontúros elképzelések helyett. Különösen igaz ez egy olyan miniszterelnök esetében, aki formálisan kisebbségben kormányoz, és maga tesz olyan kijelentéseket, melyek szerint lemond, ha az Országgyűlés nem fogadja el az adótörvényeket, illetve a költségvetést. Ezért az adójavaslatoknak csak az első évben megtenni javasolt lépéseivel érdemes foglalkozni. Ez az összeg pedig a „kompenzáló” adóemelésekkel nettózva kevesebb, mint 150 md forint!

2. Az első évre szóló adócsökkentés elenyésző mértéke annak logikus következménye, hogy Gyurcsány Ferenc két axióma-szerű korlát vállalása mellett próbál megfogalmazni egy adócsökkentési javaslatot.

a. E két vállalt korlát közül az egyik politikai bátorságról tesz tanúbizonyságot: nem veszélyeztethetjük a konvergencia-program államháztartási hiánycsökkentést előirányzó keretszámait. – Ezzel egyetértek!

b. A másik azonban politikai gyávaságból fakad: az állam működési és jóléti kiadásainak csökkentésére nincs lehetőség. A mai Magyarországon ezekre a célokra fordított kiadások GDP-arányosan jóval meghaladják a hozzánk hasonló fejlettségi szintű térségbeli országokét. Ez a korlát csak akkor kiindulópont, ha valaki a jóléti újraelosztásból élők szavazatait akarja megnyerni, s nem arra törekszik, hogy a versenyképes szereplők számára vonzóbb üzleti környezetet biztosítson. Kiadáscsökkentés nélkül valóban nem lehetséges érdemi adócsökkentés.

3. Szomorúnak tartom, hogy ebben az országban az a politikai programok kiinduló tézise, hogy Magyarország attól jóléti állam, hogy nagyjából 1,5 millió legálisan adózva foglalkoztatott ember bruttó munkabérköltsége 75%-ának elvonásából kell fedezni nemcsak a 2 millió öregkori nyugdíjas, de mellettük még vagy 3 millió korai-, elő-, rokkantnyugdíjas, munkanélküli és egyéb jóléti segélyre jogosult, egyébként munkaképes korú ember „jóléti juttatásait”. Ezek „megőrzése” valamiféle társadalmi vívmány, miközben nyilvánvaló, hogy van még legalább 1 millió ember, akinek a tényleges jövedelme a fenti 1,5 millióéhoz hasonló szintű, csak ők éppen vagy eleve legálisan kisebb adót fizetnek ugyanakkora jövedelem után (EVA, EKHO), vagy egyszerűen csak elcsalják az adófizetést.

4. Az igazi demagógia azonban az arra való hivatkozás, hogy úgymond „kinek kedvezne”, ha csökkentenék a magasabb munka-jövedelmeket terhelő adókulcsokat? Egy olyan országban, ahol a négymillió legálisan foglalkoztatott majdnem fele papíron minimálbért keres, hogy lehet komolyan venni azt a hivatkozást, hogy az „alacsony jövedelműek” érdekeit kell szem előtt tartani az adókulcsok módosításánál? Ha a méltányos közteherviselés alatt azt értjük, hogy mindenki jövedelme és vagyona arányában járuljon hozzá a közterhek viseléséhez, abból is az következne, hogy az irdatlan mértékű adócsalásból fakadóan elképesztően torz, egyáltalán nem a tényleges jövedelmek szerint megoszló adóterhelést valamelyest méltányosabbá kell tenni. Ebbe az irányba az adókulcsok jelentős csökkentésével kellene haladni. Ennek az országnak semmi reménye a felzárkózásra, ha az az axióma, hogy nem azokat kell ösztönözni többlet-teljesítményre, akik erre képesek, hanem az a legfontosabb, hogy a sokkal több millió eltartott szavazatait kell demagóg szózatokkal és a teljesítményeket gúzsbakötő állami újraelosztással megnyerni. Egy nemzetközi versenypiacon helytállni törekvő társaság központja számára tartósan biztosan nem vonzó az ilyen helyszín. Ilyen környezetben tehetséges szakembereink számára is logikus választás, ha inkább külföldön akarnak boldogulni.

5. Az adócsökkentés ki másnak kedvezne, mint azoknak, akik jelenleg befizetik ezeket az irdatlanul magas adókat? Ezt nyíltan fel kell vállalni, mint kiindulópontot, ha valaki adóreformot akar. Ha azonban hiányzik ehhez a politikai bátorság, akkor legalább ne bonyolítsuk még tovább ezt a szerencsétlen adórendszert. Ha a kormányfő csak arra lát fedezetet, hogy eltörölje az egyébként évekkel ezelőtt „ideiglenesként” bejelentett többlet-adókat, akkor mondja és csinálja ezt (persze anélkül, hogy más néven ugyanazt az adóterhet ugyanazoktól az adóalanyoktól beszedné). Azzal legalább a hitelességi deficitjét enyhítené valamelyest.

(A szerző az OTP Bank vezérigazgató-helyettese, az írása azonban - egyébként a Pénz beszél blogban születő írások általános gyakorlatának megfelelően - nem a cég álláspontja, hanem kifejezetten Urbán László magánvéleménye.)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!