Vezessük be az ajrót!

2008.10.27. 08:27 - Zsiday Viktor, Citadella Consulting Befektetési Tanácsadó Zrt, vezérigazgató

 

A magyar gazdasági és politikai élet nagyjai beindultak. Csányi Sándor beráncigálná az euróövezetbe Magyarországot, kedvenc miniszterelnökünk Gordon Brown-nal és Putyinnal telefonálgat, és még Orbán Viktor is rácsörög naponta egy-két európai miniszterelnökre, hogy ugyan segítsenek. Itt már igazi krízishelyzet van, még a végén megérjük, hogy valamiféle összefogás is kialakul, habár a múlt tükrében ez csupán csalfa ábrándnak tűnik.

Pedig összefogásra szükség lenne, minden szinten. Magyarországnak sikerült belelavíroznia magát a legbénább antilop szerepébe, amely után most oroszlánok rohangálnak – ahogy a jegybankelnök úr kifejtette ország-világ előtt pár napja. Aki nézett már természetfilmet az persze tudja, hogy az oroszlánok nem hülyék, nem a leggyorsabb, legerősebb antilopra rontanak rá, hanem kinézik a leggyengébbet, és levadásszák. Természetes szelekció, pusztuljon a férgese. Sokat tettünk azért, hogy mi legyünk a spekulánsok első számú célpontja, a szerencsétlen, lúzer antilop. A spekulánsok alapvetően nem gonoszak – ahogy az oroszlánok sem azok – csupán logikusan, racionálisan kiválasztják, hogy az adott pillanatban kire, mire érdemes rámozdulni. És rámozdulnak.

Rámozdultak Magyarországra is, és ez nem kicsi probléma. Az elmúlt években sikerült mindannyiunknak devizában eladósodni, habár néhányan időnként bátortalanul megjegyezték, hogy ez azért kicsit kockázatos. Sebaj, majd lesz valahogy. És évekig megúsztuk, élveztük az alacsony kamatokat, örültünk az alacsony törlesztőnek. Lehet, hogy most is megússzuk, és élünk tovább boldogan. Nem tudom megmondani, valószínűleg senki sem. De lehet, hogy nem, és meg kell fizetni a korábbi évekért is. Persze az egész probléma nem létezne, illetve sokkal kisebb lenne, ha Magyarországon már euróval fizethetnénk. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi válsághelyzet kiváló lehetőséget kínál, meg kell próbálnunk hasznot kovácsolni a szerencsétlenségből. Egy igazi magyaros virtussal, gyors huszárvágással ki kell kecmeregnünk a csapdából. Le kell térdepelni szépen az európai döntéshozók elé, és meg kell nekik mondani, hogy sajnos nincs más megoldás, be kell vezetni az eurót Battonyától Nemesmedvesig . Ha már tót testvéreinknél úgyis azzal fizetnek január elséjétől, ugyan hadd legyen már nálunk is euró. Persze az európai vezetők tiltakozni fognak, hogy így maastricht, meg úgy kritérium, de ha nagyon látványos arccal szenvedünk, mint kisgyerek az oltás után, akkor lehet, hogy el lehet érni valamit. Csányinak igaza van, minél gyorsabban be kell vezetnünk az eurót, ha más nem megy, legalább érjük el, hogy az euró előszobájának tekintett ERM-II rendszerbe beléphessünk, ahol már az Európai Központi Bank őrködik felettünk. Lehetetlennek tűnik, és a szabályokkal ellenkezőnek is, de a válság mindent felülír, még a legszigorúbb szabályokat is – ezt az európai vezetők is be fogják látni. Ha a politikusaink valóban szívügyüknek tekintik az ország dolgait akkor ezen fognak dolgozni, amilyen gyorsan csak lehet. Remélem már veszik is a brüsszeli repülőjegyeket…

 

Kommentek

  • 2008.10.27 13:30:41united skates

    Most már kíváncsi vagyok: akkor tehát a K@H-nál NEM LEHET CHF-ben törleszteni?

  • 2008.10.27 13:32:14blacklord

    ceetrom.izu.banan, csatlakozok az előttem szólokhoz (2008.10.27 11:16:22 buxa) - nálam is kiválasztási szempont volt, hogy CHF-ben törleszthessek, mivel a fizetésemet is CHF-ben kapom. Érthető valahol, hogy a bank be akarja vasalni az átváltáson realizálható nyereséget is (ez is kb. 1%), hacsak nem másban állapodik meg az ember velük. Amikor én kerestem hitelt, 10-ből 7 bank kerecperec megmondta, hogy CSAK forintban törleszthetek - és itt vége is volt a beszélgetésnek (+1% veszteséget nehéz lett volna bármi másssal is kompenzálniuk).

  • 2008.10.27 13:43:10circular

    kozgazdaszvagyok.blog.hu/2008/10/27/magyarorszag_vs_vilagvalsag



    Mo. esélye... sztem

  • 2008.10.27 13:46:54acsa77

    Gesellnek igaza van, és még sokáig lehetne folytatni.

    Az biztos, hogy a a jegybankelnök keddi előadásán jó sokat csúsztatott és saját magának is ellentmondott a Corvinus egyetemen. Például hogy ő még a közelmúltban sem gondolta volna, hogy nagy bankcsődök lesznek és hogy idáig fajul a magyar és nemzetközi helyzet. Már két évvel ezelőtt a béka segge alatt voltak a nemzetközi bizalmi mutatók az ingatlanfejlesztési piacon, ami 99%-ban recessziót jelez előre. Továbbá kifejezetten hazudott, amikor azt mondta, hogy egyáltalán nem panaszkodtak a gazdasági elemzők pár éve, amikor lehetővé tették a hitel-piramist. Persze-persze, akkor biztosan Nők Lapját olvasott és PaprikaTV-t nézett 4-5 évig... Meghogy a jegybank célja csak az árstabilitás és a gazdasági rendszer fenntartása. És akkor miért van a honlap közepén, hogy a kormány gazdaságpolitikája??? Ez két külön fogalom!

    A forintba menekülést nem vette észre, amikor fennhagyta az MNB a kamatot? És nem gondolt arra, hogy rossz mutatóink miatt tőlünk gyorsabban menekül ki a cash? Neki ezekről tudnia kellett, hiszen ez a munkája.



    És a legszörnyűbb az volt, hogy az előadóterembe bezsúfolódott 1001 közgazdász közük SENKI nem tett fel érdemi kulcskérdéseket (pl. kamatemelésről - másnap emeltek; pénzmennyiségről; Euro-csatlakozásról...) Csak olyanokat, hogy hát hogyan alakul az otp árfolyama? A jegybank elnökének ehhez nem sok köze van (amit ki is mondott). És akkor mégis olyat mond, hogy stabilak az otp fundamentumai. Persze-persze, majd amikor esetleg lecsökken a profitja 200Ft-ra, akkor a piac 2000Ft-ra árazza a részvényeket, vagy nem? Az otp már egyszer megszívatott mindenkit a 90-es évek elején, aki nem volt képes egyben előtörleszteni a lakáshitelét. Most nem lesz ilyen hirtelen a szivatás, de annál fájóbb. Ugye mindenki hallott már a progresszív törlesztőrészletről, amivel oly vonzó volt az otp CHF-hitele...?

  • 2008.10.27 13:48:05Mind. Amp.

    egy egyszerű kérdés:



    ha most akarunk eurót, akkor minek kibocsátani az új 200-as érmét?



    írjuk inkább rá, hogy 2/3 euro.



    :)

  • 2008.10.27 14:02:55Kenneth

    lassan inkább hogy fél euro:)

  • 2008.10.27 14:09:45acsa77

    Mind. Amp.: jó ötlet :) Amúgy érdemes hozzászokni a 275Ft-os Euróhoz, kb. minden hónapban 1-2x közölték nyílvánosan is (halkan, de hivatalosan), hogy nagyjából ez a reális...

    A pénzügyi válságról - melyet olyan szépen előreláttak a "nagyok" (ahogy viselkedésükből és beszédeikből látszik) - még annyit érdemes tudni, hogy egy ilyen sokkterápia alkalmas arra, hogy olyan dolgokat vezessenek be, melyet ráadásul a nép érdekében lévőnek tűntetnek fel.

    Ugye nem gondolja senki komolyan, hogy a fejesek pár nap alatt csak úgy átfutottak a válság minden aspektusán, megértették azt és máris szintetizálják a megoldást, hogy aztán novemberben tálcán prezentálják... Ilyen előkészületekhez évek kellenek.

    Olyan "édes" volt pl. Greenspan is, amikor bejelentette, hogy a (gazdaság) világnézete gyökeresen megváltozott, és hibásnak látja korábbi lépéseit. Mintha másik bolygóról jött báb lenne.

  • 2008.10.27 14:10:45acsa77

    (gazdasági) világnézete

  • 2008.10.27 14:18:20OmegA404

    A pénz monjon le...

  • 2008.10.27 14:29:11Popeye76

    trixilw

    "Hányszor mondjam magam és sok honfitársam nevében, hogy akart volna a fene Euróban meg Frankban eladósodni, ha az állam nem korlátozta volna a lakáskölcsön értékét 6 millió forintra. Maximum ennyit tudtam felvenni Ft-ban, a többit devizában kellett, pedig akarta a rossebb. Tán ha a kormány rugaszkodna a piaci árakhoz, akkor sok embernél megelőlegezhető lett volna a baj."

    Senki nem korlátozta, hogy mennyi Ft hitelt vegyél fel: amit mondasz az a támogatott Ft hitel határa. E felett csak piaci Ft kamatot fizetve vehetsz fel hitelt. Több hozzászólás igazat szólt: a deviza hitelek törlesztése sokkal olcsóbb, mint a Ft hiteleké, ezért adósodik el a magyar devizában.

  • 2008.10.27 14:31:48Popeye76

    Más: ami itt történik az régiós probléma, minden környékbeli ország devizája gyengül, a bankok részvényárfolyama 70-80%-ot esett. Az ok: külföldi befektetők újraértékelik a helyzetet, és fokozott kockázatot éreznek a régióban, így menekítik a pénzüket. (Aztán egyszer csak megvsznek mindent, ami értékes lehet)

  • 2008.10.27 14:34:57Kenneth

    Hát, én most számoltam egyet, van jelenlegi árfolyam mellett olyan 75.000 Ft törlesztésű deviza hitelem. Ha ezt átváltanám forintra, akkor olyan 140.000 lenne a törlesztő (amelyből jelentős kb 1500 Ft lenne a tőketörlesztés havonta, a többi kamat meg költség). Ez azt jelenti, hogy olyan 350 Ft/Frank árfolyamig jobban járok. most 188-nál járunk. Hol itt a kérdés?

  • 2008.10.27 14:43:46fluxuskondenzátorgenerátorékszíjfeszítőgörgő

    Hmmm... érdekes. Az senkinek nem tűnik fel, hogy nincsen itt semmiféle válság? Ez csak egy hülye pánikkeltés má megint. Mármint most kis hazánkra gondolok. Mert az amcsikat részemről elnyelheti az óceán, és akkor lenne végre világbéke. :) Persze az indiánok azért meneküljenek meg, mert ők megérdemlik. Az egyetlen értelmes népek ottan...

    Az euró volt már ennyi 2-3 éve is. Nekem van egy CHF hitelem, amit 2005-ben vettem fel, és még mindig nincs annyi a törlesztőm, mint az első volt. Vagy 2005-ben is válság volt ezek szerint, csak akkor elfelejtették a nagyok a pánikot kelteni? Ez az egész egy nagy sz@r, ami itt folyik. Nevetséges szerintem. Az volt a nemnormális, aki a 240-es eurónál vett fel hitelt. Node aki ugye erős forintnál vesz fel devizahitelt, az sikeres ember nem lehet. Ennyi.

  • 2008.10.27 14:44:58Akitlosz

    "A pénzügyminiszter kijelentette, hogy az egyszerű állampolgároknak nincs miért félni a válságtól.

    Félni korábban kellett volna, most már késő."



    Szóval az eurót nem most kellene bevezetni, hanem 2006. január elsejével kellett volna, ami simán megoldható lett volna, ha 2000 óta ügyködtek volna rajta.

    De az euró még ma is csak "középtávú cél", mert nem fülik a foga a politikusoknak a feltételek megteremtéséhez.



    Magyarországnak persze jó lenne, de az eurónak nem. Érzek én akkora tehetséget a magyar politikusokban, hogy Magyarország kaliberénél nagyobb léptékű dolgokat is el tudnak rontani. Úgyhogy ha bevezetnék itt az eurót, akkor mégiscsak devizában, frankban, jenben lesz célszerű továbbra is bízni, a hivatalos magyar fizetőeszközben továbbra sem.

  • 2008.10.27 14:45:04BushDoctor

    Csatoljuk MO-ot Szlovákiához jan.01-től. Aztán a következő szavazáson leszavazzuk a szlovák kisebbséget és átvesszük a hatalmat. Az új ország neve Magyarovákia, fizetőeszköze az Euro, a gazdasági növekedés példás :) ...na, megoldottam ?

  • 2008.10.27 14:53:40Rob67

    Bocsi nem lehetne az Euró helyett a svájci frankot bevezetni?

    Nem értek hozzá, csak kérdezem...

  • 2008.10.27 14:53:45united skates

    Kenneth:



    hasonló cipő, és még azt is hozzávehetem, hogy az ingatlan, amit megvettem, simán többet ér most, mint amennyit eddig buktam a frankon, ha véletlenül pont ennyire gyenge maradna a forint.



    igen, tudom, nyereségtől estem el, de ha nem lépek bele pont akkor, amikor jól bele tudtam, most másé lenne, ha meg nem, akkor ilyen hitelt nem kapnék rá.

    a nem-veszteséget én most nyereségnek könyvelem el.

    nekem az.

    hurráoptimista-e vagyok.



    szóval kb. 300 Ft/Frankig én sem sírok.

  • 2008.10.27 15:11:13trixilw

    Popeye76:

    Akkor engem rendesen megvezetett az ügyintéző. Na mostmár mindegy, marad ez, szerencsémre szólva nem ezen a 10 ezer forinton fog múlni a boldogságom, legfeljebb kicsit később törlesztek elő.

  • 2008.10.27 15:18:08Tűzőgép

    menjen az összes mindenki a picsába, politikusostól, tőzsdefaszfejtől kezdve az utolsó nyomorék banktulajig. Tök mindegy mi lesz, anarchia lesz és hatalmas torkos szopás, ha kell, ha nem...bocs

  • 2008.10.27 15:27:55BéLóg

    Azt szeretném megkérdezni a sok faszfej "devizábaneladósodottaklegyeteköngyilkosok" károgótól, hogy a 3,14csában lehetséges az, hogy a devizahitelem (mindegymire) törlesztése eddig +/-500 Ft határértéken változva 28ezer Ft körül ingadozott (már 4 éve), míg a "jajdejónekiforintban" ugyanerre ugyanennyi hitelt fölvett 30-32ezret fizetett. Most meg bözmag 29ezerre fölment a "kurváraráfizetkethitelem" törlesztője, a "jajdejónekiforintban" haveré meg 35ezerre!!!!!!!!!!!!!

    Akkor -- sok hülye katasztrófalúzer, címlapsztoribuzi satöbbi -- most mégis megint ki járt jobban?



    Meg vagyok győződve arról, hogy valamilyen lobbi (ismét!) abban érdekelt, hogy átverje a jónépet és hamis információkkal terelje a _neki_ kedvező akolba a birkákat.



    Itt is leírom, OTP részvényt venni ki amennyit bír!!! Az OTP-nek csak a vagyona 3500-4000 Ft/részvény, aki most 3000 alatt nem vesz -- közbe' meg bankban tartja a pénzét -- az hülye!

    Most 2600-2800, egy év múlva ennek a duplája lesz, azután pedig belátható időn belül visszakapaszkodik oda, ahonnan jött, 6-7-8ezer Ft-ig.

    Nem akkor kell venni, amikor a "katasztrófakommentátorok" majd ismét búúúúúúúúúúúúmot gajdolnak (és adják el a most megvett részvényeiket a birkáknak), hanem MOST.



    A tököm televan ettől sok "válságvanválságvan" marhától, akik tanácsot nem képesek adni, de a pofájukat nagyra nyitják hogy az emberek váteszként emlékezzenek rájuk, miközben csupán mint a szar úsznak a felszínen.

  • 2008.10.27 15:36:53zsir

    2008.10.27 11:17:51 Zsiday Viktor



    1. Senki nem tudja igazán, hogy mi lenne reális. 250? 270? esetleg 300. A többi európai gazdasághoz mért teljesítőképességünket kellene, hogy tükrözze, de jelenleg egy válság közepén állandó spekuláció alatt 10-20%-ot ingadozhat. Az ország a teljes értékéhez képest nyerhet vagy veszíthet 10%-ot. Ez azért nem mindegy, ráadásul térden könyörögve valószínűbb 10%-ot bukni. A mastrichti feltételeket nem csak kekeckedésből állították.



    2. Persze ezután euroban lenne az államkötvény rendben, de hogy váltanák a meglévőt? Milyen kamattal?



    3. Persze jó lenne, ha venne az EU egy erősen deficites, jelentős inflációnak és 1% termelésbővülésnek elébe néző országot teljes áron, Majd drukkolok. Hátha bolondok.

  • 2008.10.27 15:38:53Roy

    Euróban akarod kapni a minimálbéres fizetésed? Érdekes lesz. Számold ki mennyit kapsz kézhez euróban.

  • 2008.10.27 15:40:53fluxuskondenzátorgenerátorékszíjfeszítőgörgő

    Én azon röhögök, mikor mongyák a tévébe, hogy most nem szabad hitelt felvenni, mert a fogyasztó rosszul jár, és ezért VÉDENEK meg a bankok minket szegény fogyasztókat azzal, hogy szigorítják a hitelbírálatot! F@SZOM! A bank fog rosszul járni, ha sz@r forinton ad devizahitelt, és később erősebb forintnál a fogyasztónak csökken a törlesztő. Parasztvakítás ez a javából, émmondom... Annyira vicces... Hátköszi, engem ne védjen meg egy bank se. Épp ezé nem adnak hitelt, mert fosnak, hogy mivan, ha egy hónapon belül visszajavul a forincs... Hülye f@szok. A tévé is csak szegény öregnéniket/bácsikat meg dilettáns fiatalokat vezet meg ezzel a baromsággal. Nyilván nem tehet róla, akinek nincs közgáz diplomája (nekemsincs), de ilyen csúnyán átkúrni a polgárokat vérlázító dolog szerintem... Ha nagy lennék, és erős, olyan mint a HULK tennap, akkor bemennék a parlamentbe, oszt rendet vágnék de hirtelen. :) Mostmá télleg mindenki monnyonle... Amúgy bevallom, lízingcégnél dolgozom, de nálunk a gazdasági igazgatóság is csak röhög ezen az egészen, és mink ugyanúgy adunk hitelt mindenféle devizákban, amiben a drága ügyfél csak akarja... Csakhát most ugye nem akarja, mert beijedt. Hátezvan.

  • 2008.10.27 15:41:15Roy

    Milyen válságról beszélnek? Ugyanúgy hirdetik a bankok az akciós hiteleiket. Csak a reklámokat figyeld a médiákban.

  • 2008.10.27 15:45:45fluxuskondenzátorgenerátorékszíjfeszítőgörgő

    Egyébként meg nem kell ide euróóó meg nem kell ide svájcifrank! A forint helyett ki kéne találni valami újat. 1 magyar dollár :))) És akkor megmondanánk, hogy nálunk az új fizetőeszköz a magyar dollár, és egy magyar dollár 100 eurót ér. Na?! Na?! :) Legyek-e én pénzügyminiszter? :)

  • 2008.10.27 15:46:27springbok

    En mikor felvettem a CHF hitelemet A CIB-nel konkretan, akkor kerdeztem a hitelugyintezot, hogy ugye fizethetek CHF-ben? Mondta, hogy persze, csak akkor arra kezelesi koltseget fognak felszamitani vagy mit, aminek az osszege ugyanoda jott ki, mintha forintrol valtanek.



    Javaslom nezzek meg a devizahitelesek mennyi penzt vesz le roluk a bank a forint-CHF atvaltaskor.. Nalam a havi 100e ft torlesztonel durvan 5e forintot "nyer" a bank a veteli/eladasi arfolyamkulombsegen.

    Ugye amikor a hitelt felvettem, akkor a teljes osszeget nekem atvaltotta forintra, termeszetesen leveve a konverzios dijat 1x, ugyebar. Akarhogy nezem, igy ketszer fizetem ki a konverzios dijat az egesz hitelosszeg utan , ami nem csekely osszeg am.



    Ez igy szabalyos?

  • 2008.10.27 15:49:32fluxuskondenzátorgenerátorékszíjfeszítőgörgő

    Roy!

    Mostan csak akciós tedd ide be a pénzed reklámok vannak! Akciós vegyé fő pénzt tőlünk reklámok elég csekély számban lelhetők fel még a lelkes reklámfigyelők szemeivel is... :)

  • 2008.10.27 15:53:43fluxuskondenzátorgenerátorékszíjfeszítőgörgő

    springbok

    Szabályos... mert ugye nálunk hivatalos fizetőeszköz a forint. Így abban törleszthetsz "barátságosan". Ha te variálsz, meg CHF-ben vagy EUR-ban akarsz fizetni, annak ám ára van! Méghozzá vételi meg eladási, meg ilyenek. Ha nem hiszed, kérdezzed Emesét, az okos... :)

    Ja, meg valaki írta, hogy egyoldalúan módosít a bank szerzmód díjat, s ő ezen háborodik. Kiskezit csókolom, ÁSZF-t nem olvassa el hitelfelvevésnél?! Öreg hiba... merhogy abban ez benne van, mindig, minden körülmények között.

  • 2008.10.27 16:01:21Tibike15

    Bélóg

    Ismertem egy ecceri embert, na de félre a tréfát ismerősőm a matávra faragott rá mocskosul hasonlóképpen, mint amit itt leírsz. Bent ragadt 2100-on most már majdnem 10éve. De ő még tetézte ezt azzal, hogy közben amikor ment le a részvény vásárolt 1800-on, 1600-on még 1500-on is. Soha, ismétlem soha nem ment vissza a matáv részvény erre a szintre.

    Sok nagyszájú önjelölt zseni bukott már el vagyonokat a tőzsdén, mert bíznak az örökös részvény árfolyam emelkedésben.

    Mi van akkor, ha egy teljesen új világ jön és a bankoknak annyi mondjuk 10 évig ? Akkor ülsz a részvényeden okostojás 10évig ? De ennél még rosszabb forgatókönyvek is vannak.

  • 2008.10.27 16:03:08Rá Dios

    Az OTP-ről inkább ne essék szó, mert kagylófüzérre váltom a maradék pénzemet!

    Fura hely az, kérem... Nézzük meg az igazgatósági és ügyvezetési döntések személyi átfedését (mit átfedését, azonosságát!), az egyszemélyi vezető és az ismertnél alighanem nagyobb súlyú tulajdonos alapszabályba iktatott leválthatatlanságát (5-10% szavazatmaximum?), az elnök-vezérigazgató szerteáűgazó vagyonszerzésért és hogy vajon(?) mit finnanszíroz az OTP pénze ott, külföldön és a politikában... Most meg védjük meg adóból az iszonyú profuitot hozó részvényeik értékét...nekik... A mi bankunk, na ja...

  • 2008.10.27 16:04:36gonoszkisterroristadughagyma

    Az áramot vezessük be... a kilincsbe. Az jó a végrehajtó ellen. :)

    Én nem voltam felelőtlen, amikor CHF alapon vettem kölcsönt, hanem megfontolt és kockázatvállaló. Ne segítsen rajtam az állam, de akkor a bankokon se segítsen, és a betéteket se garantálja!

    Az alapján, hogy miket hordanak össze a "pénzügyi szakembernek" nevezett rövidlátó, egyirányú népek, nem csoda, hogy válság van.

    Betűzöm:

    A k i h ü l y e, m e n j e n t ö n k r e! Aki tudatosan játszotta el más pénzét az meg börtönbe is. EZ A PIAC.

    Itt a fent említett jeles szakemberekre és kapcsolódó intézményeikre gondolok.

  • 2008.10.27 16:05:12Rá Dios

    Volt egy vicc a gazdasági reformok idején, még a politikaiak előtt: a haszon magánosítása, a költségek társadalmasítása... OTP-ről jut eszembe.

  • 2008.10.27 16:05:35Akitlosz

    Cafénak üzenem, hogy nem mond igazat.

    A szlovák állam is el van adósodva, csakúgy mint a Föld államainak nagy többsége.



    Szlovákia teljes államadóssága 26,9 milliárd USA $.

    Magyarországé 92,7 milliárd USA $.



    Persze szívebben szoktak %-okról beszélni, csak hát a % az nem egy mértékegység.



    ---



    A vizitdíj meg aljasság. Felőlem lehet vizitdíjat szedni, de akkor talán meg kellene szüntetni a TB járulékot. Ugyanazért a kötelezően igénybe veendő szolgáltatásért duplán pénzt szedni nem fair. Vagy vizitdíj, vagy TB.

    emberek havonta 5, évente meg hatszámjegyű összegeket fizetnek csak az egészségügyért az államnak és van pofája egyeseknek ezt úgy előadni, mintha ingyenes lenne.

  • 2008.10.27 16:07:09fluxuskondenzátorgenerátorékszíjfeszítőgörgő

    Részvényt sose mernék venni... az nagyobb hazárdírozás, mint a lottó. Szerintem. Legalábbis nekem. Meg amilyen mázlista vagyok... ha én részvényt vennék, az a cég csődbe menne... még másnap. :) Ja, meg azt el is felejtettem, hogy nincs is miből részvényt vennem! Háháhháááá! Vagy vegyek fel hitelt, amiből veszek részvényt, amelyik cég majd csődbe megy, én meg fizetek 50 évig, merthanem eladják a házam? :)

  • 2008.10.27 16:08:39Rá Dios

    Akitlosz, kompromisszumot ajánlok: aki fizeti a TB járulékot, ne fizessen vizitdíjat. Jó lesz így?

  • 2008.10.27 16:11:47fluxuskondenzátorgenerátorékszíjfeszítőgörgő

    Akitlosz, a vagy-vagy ötleteddel egyetértek. Nekem is gúvad a szemem év végén, hogy mennyi tébét fizettem, oszt kábé 5 évbe eccer megyek körzeti orvoshoz mer megfáztam... tökmegéri... merugye, ha szakorvosra van szükségem, nem megyek sztk-ba... elvből... nem akarok meghalni. Inkább fizetek profi maszeknak, minthogy bennem hagyjanak egy gumikesztyűt, vagy valami... bakker...

  • 2008.10.27 16:12:35ceetrom.izu.banan

    springbok:



    baromarcú...

    nem azon háborgok hogy megteheti mer tudom hogy megteheti... azon háborgok, hogy meg is teszi a mocsok...

  • 2008.10.27 16:19:28ceetrom.izu.banan

    springbok:



    szóval azon háborodok fel hogy a bankok bevett szokásává vált hogy bevezetnek valamit úgy hirdetik ahogy és aztán szépen sumákban módosítják...

  • 2008.10.27 16:24:00Akitlosz

    Az euró gyors bevezetésének szerintem az a legreálisabb útja, ha nem Brüsszelbe, hanem Pozsonyba mennek az állami vezetők letérdelni. Magyarország nem tudott jól élni a '90-ben rászakadt fene nagy szabadsággal, a legkevésbé sikeres, azaz sikertelen a volt szocialista országok közül, úgyhogy felesleges az önálló államiság. Egy gyors beolvadás Szlovákiába még végrehajtható az idén és akkor január elsejétől euró lesz.



    Csak az a gond, hogy a politikusokat ismerve két évig vitakoznának azon, hogy az új ország neve Slovensko, Slovensko-Uhorsko, esetleg Slovensko-Madarsko legyen-e (Madarsko-Slovensko is szóba jöhetne) és hányadikán legyen az állami ünnep. Na meg aztán az sem mindegy, hogy a címerben a domb az zöld, kék, vagy kékeszöld, esetleg zöldeskék színű legyen-e.



    A pénzügyi kérdések ezekhez képest két hét alatt megoldhatóak.

  • 2008.10.27 16:24:25a katona fehérben

    Tibike15: nyilván tőzsédzni annyi pénzzel szabad, amennyinek az elvesztése nem tesz tönkre. Nyilván sok a spekuláció az árfolyamokban, de egy bizonyos határon túl itt is van jó vétel meg rossz vétel, mint az eBayen.



    fluxus: és vajon 70 évesen is ilyen fitt leszel-e? És vajon akkor is meg tudod-e fizetni a (már ma sem olcsó) magánegészségügyet? Vagy ha (nehogy így legyen!) netán valami hosszú lefolyású halálos betegséget diagnosztizálnak nálad a közeljövőben (ismétlem: NEHOGY!), aminek többmillióba kerül a kezelése, de a végén így is, úgy is feldobod a pacskert? Kicsit nagyobb perspektívában se árt néha megvizsgálni a dolgokat az itt és mostnál.

  • 2008.10.27 16:25:31fluxuskondenzátorgenerátorékszíjfeszítőgörgő

    Kedves citromízűbanán, a háborodást én merészeltem mondani, nem springbok! De ha már így lebaromarcúzol (nő létemre...) hüpp-hüpp, akkor csak annyit mondok, MIÉRT NE TENNÉ MEG? Hát hiszen aláírod, hogy neked belefér, hogy megtegye. A bank nem egy szociális jótékonysági intézmény, hanem egy profithajszoló gépezet! Egyébként ezért tart itt ez az ország, ahol. Mindenki szocális juttatásból akar élni, és felháborodik, ha az állam nem fizet nekem, mert most jaj szomorú vagyok... meg jaj büdös a munka, inkább csinálok egy nyócadik diplomát az adófizetők pénzén meg addig is lakom meg kajálok muteréknál ... nevetséges. Dógozni kéne MINDENKINEK, adózni kéne MINDENKINEK, oszt akkor nem lenne itt ekkora para. Na jóvan gyíkok, én leléptem! :)

    Ha valakinek sikerül megváltania a világot holnapra, örülnék! Éljen a dolgozó nép! :P:D

  • 2008.10.27 16:26:50BéLóg

    Tibike15!

    Sajnálom a barátodat, csakhogy én nem Matáv részvényt mondtam de mégcsak nem is MOL-t, Richtert vagy egyebet.

    Az OTP = Magyarország. A banki rendszer olyan, hogy ha nincs OTP, az ország sincs. Akkor pedig bankba tett pénzed sincs. A "betétgarancia" ne vezessen meg senkit, ha az Xmillió Ft-ért amiért az "állam" garanciát vállal kétszer lehet majd megebédelni, akkor úgyis tök mindegy.

    Matáv (mol, richter) nélkül van élet, otpnélkül meg nincs.



    Szerinted inkább a reklámokban mostanában agyba-főbe hirdetett tedd ide a pénzed adunk 8-9-10-11%-ot is bankokba kell most pénzt pumpálni? Ahol ráadásul csak 100-500e FELETT adnak kamatot?

    100ezerért ma kamatot sehol nem kapsz, de vehetsz kb. 40 otp-t. Énszerintem biztos tipp.



    Tudod mit? Ha még élünk, térjünk vissza 1 év múlva a dologra. :-))))))

  • 2008.10.27 16:29:27Rá Dios

    A szlovák-magyar dualista állam nem rossz gondolat...Tényleg nem, egyébként, ha belegondoltok. Persze Gyurcsány telefonálhatna az osztrákoknak is, orbán meg küldhetne levelet. A cseheket meg rendezzék le a "sógorok".

    De ki legyen a horvát bán?

  • 2008.10.27 16:29:29Tomivagyok

    cafe-nal a pont, a többiek csak az idegességüket vezetik itt le :))))))))))

  • 2008.10.27 16:37:04fluxuskondenzátorgenerátorékszíjfeszítőgörgő

    Katona! Nemtom, 70 évesen hogy leszek! :) De ha esetleg akkor elpatkolok, asse érdekel, mert nem akarok én 100 évig élni! :) Hameg diagnosztizálnak egy halálos kórt nálam, akkor úgyis elpatkolok, merhanem egyből és szenvedek, akkor inkább főbe lövöm magam! :) Egyébként nemtom hogy érted az itt és mostba gondolkodást, merhát én mióta leérettségiztem (10 éve), azóta dolgozom megszakítás nélkül, mindig annyira bejelentve, amennyit keresek, tehát full legál vagyok mind adó, mind TB szempontból. Ja, és soha nem várnám el, hogy valaki más (állam) vagy valaki mások (többi adózók) fizessék helyettem a nálam felmerült egyéni problémát. Majd hozok létre alapítványt magamnak, ha kell :))) vagy mondom, simán csak feldobom a pacskert. Ez az élet rendje. A végén meghalunk. Nem úgy, mint a filmekben... :) Addig meg fíl dö szánsájn, meg ilyesmi. Szerintem. :) Az én szociális érzékenységem PÉNZÜGYI szinten egyenlő a nullával. Tökömtele, hogy amíg robotolok, szét dolgozom magam, adózok rendesen, addig más kamu számlázgatással, álvállalkozással milliomosra keresi magát, és ez megengedett dolog! Amíg ez meg nem szűnik én ugyan nem támogatnék senkit egy forinttal se. Én megdolgozom azé a kevés kis pénzemé, ami pont elég a hiteltörlesztőkre... Ne húzzanak már le rólam még egy bőrt, mert Bözsi néninek vidéken fáj a lába... Csöngessenek be a rózsadombi villákba, oszt kolduljanak onnan, lesz@rom. F@szomkivan az adócsaló köcsögökkel, akik miatt többek között én szívok. Bár legalább én nyugodtan alszom el. Ők meg lehet, hogy egy laza headshotra ébrednek valamely hűvös hajnalon... :) Merhogy érdekes, mi 3an vagyunk tesók... amikor osztottak ilyen segélyt a nagycsaládosoknak, anyukám soha nem ment el, mert szégyenlett koldulni. De ki az aki elsőként érkezel? Lakatos Kálmán a bálna mercivel. Na, ennyit erről...

  • 2008.10.27 16:39:21Tiborc2008

    Küggyétek Nagy Piroskát tárgyaani, ő jó a letérdelésben...

  • 2008.10.27 16:41:07fluxuskondenzátorgenerátorékszíjfeszítőgörgő

    Fú, tök elkalandoztam, bocsi... nem rontom itt tovább a levegőt, elhúzok délnek... :)

  • 2008.10.27 16:44:32BéLóg

    Fluxuskondenzátorgenerátor-ékszíjfeszítőgörgőrögzítőcsap-alátétszorítókenőzsírspray-fúvókatisztítódrótkiegyenesítő-

    kéziszerszámdobozfogantyú.

  • 2008.10.27 16:58:03a katona fehérben

    fluxus drága, nekem nem az életstílusod fáj, a carpe diem egy vállalható és tolerálható életvitel, az pedig szép tőled, hogy legálisan keresed meg a vajaskenyérre valót. A csalókkal kapcsolatos nézeteidet is tökre osztom. Csak arra próbáltam rámutatni, hogy az általad befizetett TB nemcsak arra szolgál, hogy a te adott pillanatban vagy időszakban felmerülő egészségügyi költségeidet fedezze, hanem más perspektívái is vannak - igenis neked kell megfizetni Bözsi néni fájós lábát, mert Bözsi néni akár a te mamád vagy nagymamád is lehetne, aki már nem munkaképes, ergo nem tudja sajátúlag finanszírozni rá a fáslit meg a Cortizolt (és nem ő tehet róla, hogy amikor ő dolgozott és adózott, még más eü. és politikai rendszer uralkodott itten). Vagy (az életkorodból adódóan) lehetne a pici gyermeked is, akinek meg oltás, gyerekorvos, védőnő, akármi kell. Szóval némi szolidaritást és közös kockázatvállalást elvár ez a rendszer a társadalomtól - és hidd el, enélkül a (máskülönben csillámlóan értelmes hozzászólásodból rémisztő demagógiájával szörnyen kilógó) rózsadombi villák lakóinak minden pénze se lenne elég egyetlen megye éves egészségügyi költségeire se. Ha meg mindenki csak magának fizetne, költözhetnél kisebb lakásba, ha netán elkapsz valami komolyabbat, akár önhibádon kívül, illetve sok esetben a kussban kiszenvedés vagy az általad említett fejlövés lenne a kiút számos, amúgy gyógyítható betegségből. Ami legalábbis tökre szomorú lenne.



    És még egy elkeserítés a végére: szép az elhatározásod, de sajnos már most is számtalan olyan dolog van, amit a többi adózó fizetett helyetted, például a tanulmányaidat és minden olyan szolgáltatást, ami legalább részben államilag finanszírozott (például a közlekedés).

  • 2008.10.27 17:07:20jog-ász

    ha már elqurtuk most lehet hogy összefogva megqurni kéne valamit vagy valakit...vagy összequrválkodni egy kis lét..

  • 2008.10.27 17:07:41RSteve

    "De hát az euro bevezetésének is van ára, amit a szlovákok meg is fizettek. Például vizitdíjjal, reformokkal, amit a magyar lenépszavazott. Ott nem népszavazták le. Ott nincs 18. havi nyugdíj meg államilag támogatott lakáshitelezési program, stb. Ezért nincs is az állam eladósodva. Ez egy választás kérdése volt.."



    Igen egy olyan választás kérdése, ahol azok, akik ezeket a reformokat meglépték a parlamentbe sem jutottak be, és már a nevükre sem emlékszünk. Most meg Ficoék learatják a babérokat.



    Na ezt itt senki nem merte felvállalni, mert mindig a következő választás jár minden politikai erő fejében, és nem az ország hosszútávú érdeke.



    Ez az összes politikai erő közös felelősége, és nekünk választópolgárok felelőssége is, mert a nép mindig arra szavazott, akitől a legtöbbet várta rövidtávon, és a politikai erők ezt a népakaratot szolgálták és szolgálják ki.



    Nekünk választópolgárok fejében kellene végbemenjen komoly változás, de ehhez sok idő kell egy ilyen fiatal demokráciában. De ez a válság alkalmas lehet arra, hogy felgyorsítsa ezt a folyamatot.



  • 2008.10.27 17:10:42Ronny

    Bocs, de egyáltalán nem mindegy, hogy 250, vagy 270, de attól félek, hogy a jelenlegi alkupozícióink valahol 300 körül lehetnek.

    Szarér, hugyér fogják megvenni kis hazánkat. Itt most erről van szó. Megint szívunk egy történelmit. Az első hozzászóló szerintem is nagyon ráérzett valamire, amikor Erdélyt meg a Felvidéket emlegette...

  • 2008.10.27 17:14:27jozicsenko

    valamit értsetek meg: nem azért mondtunk a 300Ftra nemet, mert kellett az az egy korsó sört, hanem:



    még egy bőr lett volna rólunk

    eszükbe sem jutott, hogy csökkentsék a költségeinket

    teljesen nyilvánvaló volt, hogy bármi áron szétverték volna az eü-t, s az elvtársak már korábban is túl sok mindent adtak el, itt is leginkább sima kótyavetye lett volna a lényeg -reformnak hazudva...



    a co payment nem egyenlő multipayment!!!

  • 2008.10.27 17:16:47MagyGa

    nem értek nagyon a pénzügyekhez, de csak egy egyszerű ötlet:



    ha én lennék a miniszterelnök, tuti nem alázkodnék meg, hanem a következőt rendelném el:



    Fogja Mindenki a Forintját és váltsa át Euróba, elrendelném, hogy boltokban is euroban számoljanak, fizetéseket abban osztanám ki és lassan, maximum 1-2 hét alatt el is tűnne a Forint, mint fizetőeszköz. Ha nincs már más megoldás csak az euró.



    Ettől a perctől a magyarok mint tökös legények kerülnének be a történelembe, nem mint gyenge antilopok pár száz éve...



    Ennek lenne valami hátránya?

  • 2008.10.27 17:25:42a katona fehérben

    jozicsenko: és az feltűnt-e, hogy amúgy volt néhány elég fontos pozitív eredménye annak a 300 Ft-nak? (Kevesebb indokolatlan orvoslátogatás, több pénz a háziorvosoknak.) Mindez anélkül, hogy a lakosságot különösebben megterhelte volna - hiszen te mondod, hogy az egy korsó sör nem igazán tétel. Tök igaz, hogy a kétszeri lehúzás nem igazságos, de ez csak egy folyamat egyik lépése volt, és az ilyesmi ágakon felúszva lehet lassanként csökkenteni a TB-járulékot úgy, hogy ne ússzon el az egész TB-kassza (mint mondjuk egy forrással alá nem támasztott, ennélfogva igencsak kockázatos hirtelen 10 százalékpontos csökkentésnél történne - és a végén annak a hiányát is te finanszíroznád, sőt, több lenne, mivel most ugye a nyugdíjasok vizitdíját is te fizeted). Lesz is még itt vizitdíj vagy valami hasonló, akárki is vezeti majd be.

  • 2008.10.27 17:41:50jozicsenko

    nézd: 100 Ft bér után 43,5 Ft kerül be a TB kasszába

    ebből 8at az én Magánynyugdíjamba, az összes többi a közösbe

    Bokros ugy tervezte, hogy majd én tőkésítem fel a magáneübiztosítókat -olyan tervvel állt elő, hogy az akkori minimálbéres a 65e Ftjábol nem 53at (kb annyi volt akkor a nettója), hanem 39600 Ftot, a létminimum felett 500 Fttal kapott volna

    eddig ok, ha a cég utánam fizetett járulékát is az enyémbe dobták volna be, vagy legalább egy részét mindenképpen (8,5-ből 8 az enyém, fél a közösbe -ez tartható, nem?) de nem is ezt tervezték!

    no erre mondtam azt, hogy az a madár nem úgy csicsereg!

    még hogy én tőkésítsem fel, ráadásul úgy, hogy továbbra is csak és kizárólag az én saját járulékom kerül nyilvántartásba, a többi egy magáncég kasszájába, feljegyzés nélkül? lófaszt, már bocs



    és nekem van diplomám, végigszámoltam, tudom miről van szó -mondom ha tisztességes lett volna, vállaltam volna



    nem voltak azok, nem szavaztam meg



    az átlag ember viszont annyit látott: eü szétverve, most csak 300 Ftot kell fizetni, holnap már fizethetünk mindent -miközben a fizetésem egy hatodát eleve elviszik



    nem gondolja bárki is komolyan, hogy ezt, ezektől elfogadtuk volna???

  • 2008.10.27 17:46:52ambbay

    "nem lehetne rogton a svajci frankot bevezetni? LECCI"



    Ez mekkora szöveg már :DDD

  • 2008.10.27 18:14:57Bandi_jóválasztás

    +Egy szavazat a CHFre!!



    Jozicsenko az okfejtéseden nem sokat változtat, de szerintem a 8 már 8,5 a 0,5 meg 1.

  • 2008.10.27 18:32:39egabor

    Persze, Ferike+Vikike letérdelnek és sírva fakadnak, sőt esetleg toporzékolnak is, hogy nekünk euro KELL! Az óvodában bevált a módszer, itt is biztos megy...



    Észrevettétek amúgy, hogy ha Mo-n valaki valami nagy baromságot csinál, jön állam bácsi és megmenti, mint Robin Hood? Szerintem aki akkora ballisztikus barom volt, hogy 235ön vett fel hitelt, az megérdemli... Komolyan, amíg csak az előnye volt, addig jó volt? Akkor legyen most is jó! Nehogy már az is fizesse az értelmileg visszamaradott kárát, aki nem volt hülye (állami pénz)... Kb. ezt fogják mondani Brüsszelben is.

  • 2008.10.27 18:33:45kunzoo

    Az alap problémát én abban látom hogy nálunk sokszor indokolatlan dolgokra is hitelt vesznek fel. Hitelt szerintem családi szinten is csak "befektetési" szándékkal cszabad felvenni! Pl. én belevágtam egy autóvásárlásba hitellel. Mikor arra került a sor hogy mennyi is legyen a havi törlesztő, akkor az új autó kedvezőbb fogyasztásából indultam ki.(sokat használom) így jelenleg semmibe se fáj a kocsi,hiszen ezt a pénzt eltankolnám. De plazmatévét venni, nyaralni, autót venni amit csak kitolnak lemossák, visszatolják...Annak ez a válság fájni fog.

  • 2008.10.27 18:39:37Parasite

    2008.10.27 11:17:18 café

    tökéletesen egyetértek veled. magyar ember indegy eü-t, ingyen oktatást, ingyen mindent akar, euróval, 13ik havi nyugdíjjal, toronyórával láncostul. nesztek, megkaptátok!

  • 2008.10.27 18:40:20fluxuskondenzátorgenerátorékszíjfeszítőgörgő

    Katona! Respekt, meg minden. Igazad van, na. Csak soxor feldühít, hogy a qrvaannyát a sok csaló g*cinek. :) Meghát hogy is vitatkozhatnék egy katonával, aki a hazát szolgálja, és védi az asszonyokat és gyermekeiket. :) ((Különbenis az egyenruha a gyengém...))

  • 2008.10.27 18:44:41fluxuskondenzátorgenerátorékszíjfeszítőgörgő

    kunzoo

    hátja... én azon röhögök, hogy "kevesebben fognak áruhitelből karácsonyi ajándékot vásárolni"

    Most komolyan! Van olyan barom, aki karácsonyra hitelből vásárol?!!! Az meg is érdemli... És hány éves futamidőre? És jövő karácsonnyal mi lesz? Meg egyáltalán... Ha nincs pénzem, akkor adok karácsonyra szeretet. Vagy ha ovis vagyok, rajzolok valami szépet a nagyinak. Elvileg a karácsony a család és a szeretet ünnepe. A szülők/testvérek/gyerekek nem tolerálják, ha nincs pénz ajándékra? Na, az gáz... Ja, hogy fogyasztói társadalom... ez egy szép fogalom...

  • 2008.10.27 18:56:07a katona fehérben

    jozicsenko: így már nem egyről beszélünk, a több-biztosítós rendszert nem akarom és nem is tudnám megvédeni (megjegyzem, erről nem volt népszavazás, szóval nem tudom, mire mondtad, hogy nem szavaztad meg - hacsak nem vagy parlamenti képviselő :-)). De a vizitdíjat, mint egy egészségügyi reform egyik (kiinduló-) pontját hasznosnak tartottam. Nem véletlenül vezették be több országban is. Azt viszont nem tartom lényegesnek, hogy ki vezeti be, a lényeg az lenne, hogy mit. A jelenlegi állapot pedig hosszú távon finanszírozhatatlan és tarthatatlan (vagy talán már most is az), ezt nyilván te is elismered*, márpedig a díjak eltörléséről szóló népszavazás legalább két évre (és ha nagyon nagy kényszer nem jön, akár többre is) ezt konzerválta, mert az egyik már gyáva hozzányúlni, a másik meg belenavigálta magát, hogy presztízsveszteség nélkül nem teheti. Azt is gondolhatod, hogy az átalakítás-rendbetétel sok pénzbe fog kerülni, amit ezúttal sem a kutyák és az aranyhörcsögök fognak megfizetni, hanem a Zemberek, te és én, függetlenül attól, hogy milyen színű zászló alatt hajtják végre, max. az egyiknek jobban elhiszed, hogy attól majd jobb lesz, de ez korántsem garancia arra, hogy tényleg jobb lesz.



    * mert ugye amikor a hálapénzt kell (mert egyre inkább kötelező, semmint kiváltságot vásárló tétel) csusszintanod, akkor az is "magáncég kasszája", ráadásul adózatlanul, megy egyenest a főorvos úr új X5-ös BMW-jébe, mert az egészség nem üzlet.

  • 2008.10.27 18:56:57kunzoo

    Fluxu...:)))

    Így van! A bank hirdeti a termékét, mert abból él. Viszont az már a polgár felelőssége hogy végiggondolja hogy igénybe akarja-e venni! Felnőtt ember vehet fel hitelt, viselkedjen felelősen! Abszolút reális döntés pl.a lakáshitel ha az ember különben albérletet fizet. Viszont sok példát látok arra hogy fiatalok a többgenerációsnak épült házakból kiköltöznek, hitelt vesznek fel mert "égő" az öregekkel lakni, miközben inkább az aránytalan tehervállalás az.

  • 2008.10.27 19:07:08Hurka

    Hát persze hogy a Csányi MOST AZONNAL akarja az eurót Magyarországon... vegyünk pl. 100.000 Ft fizut. Az 250-es euróval kerek 400 euró. A mostani 280-as euróval meg már csak 357 euró... hoppá, bankár uram. De ez nem csak a fizura igaz, hanem ugyebár az emberek megtakarításaira is (már akinek van). Mondjuk 1 millát nem 4000 euróra kéne átváltani, hanem csak 3570 euróra. Nem hülye ez a Csányi.

    Azt azéé megfigyelhettük az elmúlt pár évben, hogy a médiábanmindig az ellenkezőjét mondják a "szakértők". Amikor 138 Ft volt a dollár, azt hangoztatták (figyelem, 3 hónapja volt!) hogy ááááá nem érdemes dollárt venni... most kb. 200 a dollár., kb. 50%-ot ugrott 3 hónap alatt. Mondjuk 1 millából (HUF) lehetett volna csinálni 1,5 millát 3 hónap alatt.

    Most meg azt mondják hogy áááá nem érdemes deviza hitelt felvenni mert veszélyes meg így meg úgy... Megjegyzem, ha lemegy a hisztéria úgy 2 hónap alatt, akkor a 180-180 Ft-ért felvett svejci-fran' hitelt csak 150 Ft-on kell törleszteni. Ez a banknak NEMJÓÓÓÓÓ Tehát a bank azt mondja hogy most ne, sőt többségük fel is függesztette a devizahiteleket. Röhögök azon, hogy milyen kifogásokat mondanak...

  • 2008.10.27 19:09:30Hurka

    ...180-190 Ft-ért felvett svejci-fran'...

  • 2008.10.27 19:20:20cslevente

    chr27, ne beszélj hülyeségeket! Én vajdasági vok, és semmi kedvem sincs hozzátok tartozni. Remember 12/05...

  • 2008.10.27 19:21:45cslevente

    Pema igazad van, habár én így fogalmaznék:



    Minek nekünk Magyarország, púpnak? xd

  • 2008.10.27 19:29:34efhábé

    "s az elvtársak már korábban is túl sok mindent adtak el,"



    Na ja, nehogy már a fidesznek (aki egyébként nagyon otthon van az eü. intézmények privatizálásában) ne maradjon. A népszavazással elérték, hogy az eü. nekik marad koncként, amíg meg ők nem kerülnek hatalomra és nem adják el, addig hadd szívjon az ország. F@szom már a sok pártkorifeusba, akik csak a saját zsebüket tömik (mindegyik, oldalfüggetlenül), meg abba a sok hülyébe is, aki elhiszi, hogy saját érdeke volt a népszavazás.

    Nem mellesleg, most hová tűnik a járulékod? Ugyanúgy nem tudsz róla, csak éppen amellett, hogy nem tudsz róla, még a rendszer is észszerűtlenül működik. Nem véletlen, hogy ennyire óbégatnak Egerben is, ha a hospinvest az úr, feleannyit sem lehet lopni.

  • 2008.10.27 20:43:38pecz

    Nem szeretem Csányit (se az OTP-t), de igaza van!

    A dolog realitását és az ország ezirányú szándékát viszont erősen megkérdőjelezi az új 200 FT-os pénzérme bevezetése...

  • 2008.10.27 20:45:13pecz

    Mondhatnám azt is, hogy a brüsszeli repülőjegyeket majd 200 Ft-os pénzérmékkel fizetik...

  • 2008.10.27 21:42:07zm

    Szerintem amelyik magyar politikus most letérdel az EU vezetők el annak valami egészen mást vezetnek be nem az eurót

  • 2008.10.27 23:21:34Carnivora

    Egy uniós tagállamban, miért számít devizának az euró amit a banktól drágán lehet venni, és olcsón veszi vissza?

  • 2008.10.28 01:06:57fake plastic trees

    vezessük be az eurót akármilyen szarul. például 1 euro=1000000000000000000000000000 forint árfolyamon és kifizetem helyettetek az államadósságot :) zsebből.

  • 2008.10.28 01:21:43wwddrr

    mindenkinek ajanlom az itt talalhato filmeket:

    shop.vems.hu/falura.hu/pub/002/

    nagyon tanulsagos, foleg a Money Masters

  • 2008.10.28 01:31:46lonewolfhu

    Aki devizában vette fel a lakáshitelét, az éveken keresztül 40-50 ezerrel kevesebb törlesztést fizetett havonta, mint én, aki Forintban vettem fel.



    A havi részlet nem fog nőni nekik, csak ALBÉRLETRE megy majd :

    Én mellette Euróban raktam félre, most majd megveszem az árverésen a házát 20%-on és kiadom neki albérletbe. Vagy felveszem oda kertésznek, a jogász/közgazdász/tanári/népművelői diplomájával...



    Ha lesz tüntetés, én megyek ! Csak a másik oldalra. Nanehogymá "azemberek" (idézet : OV) pénzét nekem kelljen majd az adómból kipótolni, mert devizában adósodtak el !

  • 2008.10.28 01:48:45lonewolfhu

    Egyébként pedig Orbán és Gyurcsány elmehet az unió elé térdepelni, és azt tenni vele, amire gondolok ... (és itt most Európát férfialakként képzelem a festményre)



    Orbán, ha annak idején nem indítja be a támogatott lakáshitelt, talán olcsóbban építkezhettem volna, mivel a felvett pénz nem a bank, közjegyjő és az építőipar megemelt áraiban tűnt volna el. Belegondolt már valaki, hogy Első Viktor Király mekkora lavinát indított el ???



    Gyurcsány pedig az euró bevezetésének elmulasztásában szerzett történelmi "érdemeket" (Elqurta). Persze ehhez azért Orbán is keresztbe tett néhányszor (lásd : leghívebb pártkatonáját, az előző jegybankelnököt)...

  • 2008.10.28 02:36:16Petitvic

    Én azt szeretném megkérdezni, hogy ezt a Zsiday Viktort ki dugja, hogy már a második színvonaltalan írásába botlok ezen az amúgy gyakran tök színvonalas blogon?



    Ez is, meg a múltkori is tele van nyilvánvaló butaságokkal, ez az ember nagyon sötét, de ami még durvább, hogy közben azt hiszi, hogy ért ahhoz, amiről ír, meg a beosztása szerint is elvileg fontos pozícióban dolgozik. (Persze az is lehet, hogy ez valami alibi cég.)



    Vagy lehet, hogy egyszerűen csak hülyeségeket ír, és azt is sz@rul, amúgy meg tök értelmes? Ezt mondjuk nehéz elképzelnem...

  • 2008.10.28 06:25:49misikeh

    2008.10.27 11:17:18 café



    "Ez a kurva unió nem érti, hogy az nekünk jár?"



    respect :D

  • 2008.10.28 07:55:11bierkamp

    Orsós Orbánt ne engedjük pénz közelébe!!!!!-csak a Fidesz adóságára költené a szemét gonosz törpe-ezért harcol, neki az ország nem jelent semmit!

  • 2008.10.28 07:56:59bierkamp

    Hallottam, hogy Orbán testvérét Győzőnek hívják...csak nem a Győzike?--:D

  • 2008.10.28 08:12:38ceetrom.izu.banan

    fluxuskondenzátorgenerátorékszíjfeszítőgörgő:



    igaz, springtől bocs...



    veled meg nem vitatkozom mer...nem és kész...

    (ha valaki érteni AKARJA amit mondok az érti, aki nem akarja vagy nem tudja, azzal meg kár vitatkozni...)

  • 2008.10.28 08:15:18Bandi_jóválasztás

    Elég sok ostoba ember ír ehhez a cikkhez.

  • 2008.10.28 08:20:22ceetrom.izu.banan

    Bandi_jóválasztás :



    "Elég sok ostoba ember ír ehhez a cikkhez."



    bezzeg ez egy remek és építő jellegű hozzászólás ;-)

  • 2008.10.28 08:26:55staropramen

    azért az érdekes, hogy az Elnök úrnak egyszerre milyen fontos lett az euro bevezetése.

  • 2008.10.28 08:32:34Bandi_jóválasztás

    citrom: az ostobának nem a remek, építő az ellentéte.

    Olvass vissza még1x és gondold át ehhez milyen építő, remek hozzászólást lehet intézni.

    Szánalmas ami itt megy.

  • 2008.10.28 08:34:21Zsiday Viktor

    Petitvic



    Sajnos valószínűleg nem lehet mindenki olyan okos mint Te, ezért írom én a cikket, Te meg olvasod. De ha nem tetszik, akkor egyrészt nem kell elolvasni, másrészt konkrét, normális kritikával is lehet élni, amiről lehet beszélni, ahelyett a hozzászólás helyett, hogy "ezt meg ki dugja?", ez ugyanis kocsmaszínvonal legjobb esetben, amihez sokat hozzáfűzni nehéz...

  • 2008.10.28 08:39:38ceetrom.izu.banan

    Bandi_jóválasztás:



    1. ki akadályoz meg abban hogy szánakozz?

    2. ki állította, hogy az ostobának az építő vagy a remek az ellentéte?

    3 kérlek ne adj feladatokat :-)



    kösz

  • 2008.10.28 08:44:57Bandi_jóválasztás

    3.nál lemaradt a pont. Találd meg a lelki békéd!

  • 2008.10.28 08:57:05ceetrom.izu.banan

    Bandi_jóválasztás:



    Igen, sajnos későn láttam meg :-(



    Szóval vissza kicsit a témához, pénzügy - válság, ilyesmik...



    Lehet (sőt valószínű), hogy én látom rosszul. De nekem 1általán nem teccik amerre a 'VILÁG' halad. Szerintem se nem igazségos se nem jó... és ami rosszabb, hogy nem sokáig fentart6ó...



    Olvastam, hogy semminek a bekövetkezése nem annyira biztos, mint annak aválságnak, aminek eljött az ideje (Asimov: Alapítvány). Igaz, hogy az csak 1 sci-fi, de a mondatban van valami ilyesztő...



    Szóval, hosszú távon azt hiszem a piac helyére teszi a dolgokat a saját szabályai szerint, de még hosszabb távon más erősebb szabályok fognak érvényesülni...

  • 2008.10.28 11:52:13fake plastic trees

    ceetrom.izu.banan:



    ehhez a mondathoz nem gondolom hogy ragszkodni kéne:



    "hosszú távon azt hiszem a piac helyére teszi a dolgokat a saját szabályai szerint"



    azt hiszem egyet lehet érteni george sorossal és alan greenspannel abban hogy a piac csinál valamit a saját szabályai szerint de az nem a rend.



    soros: www.pbs.org/moyers/journal/10102008/watch.html



    greenspan: www.stop.hu/articles/article.php?id=401031



    ha a rövid táv alatt fél napot értettél bocsi:D

  • 2008.10.29 10:41:36ceetrom.izu.banan

    fake plastic trees :



    Nem vagyok közgazda, nem is értek hozzá... (ehez sem), de ha már a szavakon és kifejezéseken lovagolunk (mert minden valamire való vita a szavak jelentésének boncolgatásához vezet :-) akkor, szerintem én nem mondtam hogy a piac REND-et tesz...



    csakis annyit (és lehet ez is tévedés), hogy a saját szabájai szerint(i) helyére teszi a dolgokat...

  • 2008.10.30 00:48:42fake plastic trees

    :D

    megjegyezném, hogy a rend definíciója (általában) hogy a dolgok a helyükön vannak. nemdebár?

  • 2008.10.30 09:41:45Bandi_jóválasztás

    citrom remélem nem veszed sértésnek, de bölcsész vagy, vagy jogász?

  • 2008.10.31 09:23:45ceetrom.izu.banan

    Bandi_jóválasztás

    -nem veszem, már csak azért sem mert nem vagyok az, de ha az lennék se venném annak (aszem)...(amúgy programozó vagyok)

  • 2008.10.31 13:50:31Wartburg353

    máshol is volt már olyan, hogy átvették vki pénzét. a bolgárokat írta már vki, Koszovóban a szerbek leverése után szigorúan márkában zajlott az élet - így megy ez.



    a szlovák-magyar dualista állam is jót ötlet, csak azt magyarázzátok meg, lécci, hogy mi a tosznak vennének a nyakukba minket a szlovákok????? nem ettek meszet. úgy kellenénk nekik, mint púpa hátukra.

  • 2008.11.02 14:45:42vomit

    >De nekem 1általán nem teccik amerre a 'VILÁG' halad.

    >Szerintem se nem igazségos se nem jó... és ami

    >rosszabb, hogy nem sokáig fentart6ó...



    ezt az interjut elolvas lecci

    www.gothic.hu/maganyterulet_forditasok_!cikkek_vonthronstahl.html



    Nem bízom ezekben az emberekben, a "szabadságról" beszélnek, de az ő szabadságuk rabsághoz vezet. Továbbá, ez a nyugati típusú demokrácia nem valódi demokrácia – ez egy árulás, ez egy szuper-kapitalizmus, egy totalitárius pénzbirodalom, egy plutokrácia, ez nem valódi demokrácia, hanem egy betegség.

  • 2008.11.03 09:00:24ceetrom.izu.banan

    OFF



    vomit:

    szerintem szerint az a baj, hogy a "fejlett" világ a történelem során az arroganciájának, technikai fejlettségének valamint morális sekélyességének köszönhetően kizsákmányolta és elnyomta a fejletlenebb részeket, ezzel olyan gazdasági hatalomra tett szert amivel a különbség könnyedén megtartható és tovább növelhető. A morális sekélyesség most is látszik, mert kényelmes fotelből könnyű adakozónak lenni (lásd: About Schmidt c. film), ezzel meg is nyugtattuk a lelkiismeretünket és minden megy tovább. Akkor lesz/lehetne változás, ha az igényszintünket a valós (értsd: a túléléshez nélkülözhetetlen) szükségleteinkhez tudnánk közelíteni. De amíg ember az ember, addig ez nem fog megtörténni...

    Sajnos...

  • 2008.11.15 18:40:23vomit

    lehet a vilagpenzt mingyarast ravezetik az arcunkra a panikcsinalo-panikmegoldok

    The G-20’s Secret Debt Solution

    www.moneyandmarkets.com/the-g-20s-secret-debt-solution-27996

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 
h i r d e t é s

A blogról

A bejegyzések a szerzők személyes véleményét, nem a cégek álláspontját tükrözik, és semmilyen formában nem minősülnek befektetési ajánlatnak.

Friss kommentek

  • eklar: Meggyőződésem, hogy CELLIMEGA ragadta meg azt a lényeget, amiből minden más levezethető. 2012-05-27 08:55
    Robban-e a görög atombomba?
  • cellimega: Görögország, Bulgária és Románia az EU-ban olyan, mintha Kolumbia, Peru és Ecuador az USA tagállamai lennének. 2012-05-26 20:31
    Robban-e a görög atombomba?
  • Zigomer Trubahin: @Dr_konstantinusz: "Vajon ez kinek jó??? Csak a német és francia bankoknak? (Gratulálok, hogy a cikkben egy szó sem esik erről. 2012-05-26 18:46
    Robban-e a görög atombomba?

Keresés

h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés