Semmit sem tanultunk a válságból

Egy évvel ezelőtt Bernard Madoff gigantikus csalásán hüledezett a világ. Senki sem gondolta volna, hogy a Nasdaq korábbi elnökeként is hírnevet szerzett sztárbefektető Kulcsár Attilát is megszégyenítő pimaszsággal képes átverni a pénzvilág „elitjét”. A csodabankár által felépített piramisjáték – Madoff saját bevallása szerint – már közel két évtizeddel korábban kezdődött, a csalássorozatban összesen körülbelül 65 milliárd dollárnyi virtuális pénz került az ügyfelek „számláira”. A lufi kipukkadt, a befektetők futhattak a pénzük után.

Hogy így karácsony előtt néhány nappal, a nagy éves visszatekintések időszakában miért pont ez a sztori jutott eszembe? Nos azért, mert a mögöttünk lévő esztendőben számos alkalommal éreztem úgy, hogy nem bírunk megszabadulni a madoffi virtuális világtól.

Piramisjáték globális szinten

A nagy játszma sokkal szélesebb körben működik: a világ minden polgárát érinti. A fő szervezők a világ hatalmi centrumai, a nyertesek a Föld jelenlegi lakói, azaz mi magunk lehetünk, a károsultak pedig az új belépők, azaz a következő generációk lesznek.

Régóta tudjuk, hogy az elmúlt évtizedekben megszokott gazdagodási és fogyasztási ütem nem adható át az utódaink számára, miután folyamatosan feléljük előlük a természeti és anyagi erőforrásokat. Bár ezzel sokan tisztában vagyunk, mégsem teszünk ellene, mert kellemes dolgokról kellene lemondanunk.

A szemetünket talán még hajlandók vagyunk szétválogatni, esetleg takarékosabbra cseréljük otthon a villanykörtét, de a megszokott kényelmi és fogyasztási szintből már nem szívesen vennénk vissza. Az autóból például nem szívesen váltunk a lassú és koszos BKV-ra, vagy a városi forgalomban életveszélyes biciklire. Meg különben is: miért pont én, amikor ott vannak azok az amerikaiak a benzinfaló Hummerjeikkel...

A kellemes dolgok szükségességére is mindig találunk magyarázatot, hiszen ki vonná készségbe az alpesi síelés, vagy a wellness egészségre és közérzetre gyakorolt kedvező hatásait. Hogy ezáltal szűkülnek a következő nemzedékek lehetőségei? Ez ma még csak nagyon keveseket érdekel.

A válság, mint lehetőség

A 2007 óta több hullámban érkező válság a mögöttünk lévő egy évben széleskörű ijedelemmel és jelentős fájdalommal járt. A figyelmeztetések már évekkel a válság kirobbanása előtt érkeztek: az olcsó hitelből finanszírozott fogyasztás eladósodáshoz, globális egyensúlytalanságokhoz és eszközár-buborékokhoz vezethet.

A tavaly őszi sokkhatás világszerte kemény landolást okozott, és nem csak az olyan különösen instabil országokban, mint Magyarország. Ugyanakkor a válsággal járó bizonytalanság és hitelszűke az egyensúly irányába lendítette a nemzetgazdasági mérlegeket.

A Lehman-csőd után egy pillanatra úgy tűnt, hogy a világban most valami nagyon mélyreható változás is bekövetkezhet. Talán az eddigi növekedési modell alapjait is át kell gondolni. Akár még a globális piramisjáték is összeomolhat, a bukásból pedig új világrend születhet. De nem így történt.

Struccpolitika

A hatalom birtokosai úgy döntöttek: mindent meg kell tenni a korábbi növekedési pályához való visszatérés érdekében. A cél szokatlan, néha egyenesen elképesztő eszközöket szentesített, ráadásul éppen a legfejlettebbnek tartott demokráciákban. Gondoljunk csak a pénzügyi eszközök piaci alapú értékelésének felfüggesztésére, vagy a „helikopterről szórt” dollár-százmilliárdokra. A válság mégis úgy él a szemünk előtt, mint valami drámai torzulás, amit mielőbb korrigálni kell. Csak kevesekben merült fel, hogy a helyzet fordított lehet: éppen a válság korrigálhatná a korábbi torzulásokat.

A válságkezelés során alkalmazott eszközök még a korábbinál is rövidlátóbb szemléletet hoztak, egyes precedensértékű döntések pedig beláthatatlan következményekkel járhatnak. A felelőtlen hitelezés miatt kirobbant válságot felelőtlenül felvett hitelekből kezelik. S miután a gazdasági szereplők a bizonytalan gazdasági környezetben maguktól nem mernek eladósodni, a kölcsönt az állam veszi fel helyettük. Így senkinek sem kell aggódnia, hogy esetleg nem tudja visszafizetni a hiteleket, hiszen majd a gyermekeink és unokáink megteszik helyettünk.

De mi mást várhatnánk a választott képviselőinktől, akiknek a mandátuma gyakran még egy fél évtizedet sem ér el? A választók időhorizontja sem több néhány évtizednél. Mindenki csak azt teszi tehát, amit az ösztönzőrendszer diktál: carpe diem!

A huhogók bebukták

A válságkezelés eszközei kapcsán már sokan kifejtették aggodalmaikat, de a kilábalásról szóló makrogazdasági adatok egyelőre elnyomják ezeket. Hogy a fejlett országok jelentős része adósságspirálba kerülhet? Hogy a stimuláló és tudatmódosító szerek elvételével milyen állapotba kerülhet majd az egyébként felépülni látszó világgazdaság? Kár ezen rugózni, miközben a gazdaság csodát művel! Mert tény és való: az év elején még kevesen hitték, hogy a világ túlnyomó része idén őszre már túl is lesz a nagy recesszión.

Aki kétkedve figyelte az állami beavatkozással megmentett nagy amerikai bankházak optimista jóslatait, vagy szkeptikusan szemlélte a merész gazdaságpolitikai döntéseket, idén nagyot veszíthetett. Mert a derűlátó prognózisokból előbb fogyasztói és üzleti bizalom, majd gazdasági növekedés született, amit a kockázatosabb eszközök piacai március első felétől meredek emelkedéssel díjaztak.

A befektetők hónapok óta a válság végét árazzák, amit a makrogazdasági indikátorok is megerősítenek. Az önmagát beteljesítő jóslat elmélete ezúttal példaértékűen működött, a W, vagy L-alakú recesszióra játszó befektetők vesztésre állnak. A huhogók buktak, a hazardőrök nyertek. A piramisjáték folytatódhat.

Végítélet

A nagy ijedtségből tehát nem lett kijózanodás. Sőt: a befektetőket a korábbinál is ütősebb eszközökkel terelik a nagyobb kockázatvállalás irányába. A döntéshozók nem értették meg, vagy nem akarták megérteni a válság fő üzenetét: a korábbi növekedési modell  megbukott. De miután a válságkezelés eddigi eredményei őket igazolják, a fejük fölött formálódik a glória.

Időközben Madoff rács mögé került, megkezdte a bíróság által kirótt 150 éves börtönbüntetését. Barack Obamát és Ben Bernanke-t pedig 2008-ban, illetve 2009-ben az év emberének választotta a Time magazin. A válságról és annak kezeléséről ugyanakkor még korai lenne ítéletet alkotni, a végső szóra csak a következő generációk lesznek jogosultak,

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!