Kis pénz - kis foci, nagy pénz - tőzsde?

Lehetséges-e máshogy is spekulálni kedvenc futballcsapatunk sikerére, ha már meguntuk a tippmixet? Felmegy-e egy csapat árfolyama, ha megnyeri a bajnokságot? Értéktelenebbé válhat a befektetésünk egy rossz becsúszás miatt? Foci elemzői szemmel.

Nem jó befektetés a foci, legalábbis a sportág elmúlt tíz év tőzsdei szereplését tekintve. Bár volt időszak, mikor a legtöbb patinás klubcsapatnak célja volt a tőkepiacokra való belépés, ma már sokkal inkább milliárdosok játszótere lett az európai futballpiac. Persze a fociban lévő pénz nem lett kevesebb, csak a befektetői szempontok egyeztethetőek kevésbé össze a klubok mai működésével.

A Tottenham Hotspur volt a világ első futballcsapata, amely tőzsdére lépett, a klub 1983-ban listázta magát a londoni tőzsdére. Az első futball IPO után még több mint negyven csapat próbált szerencsét a tőzsdén, legtöbbjük az angol bajnokságból került ki. A futball és a tőzsde kapcsolata tradicionálisan Angliában a legszorosabb, ahol a bajnokság lebonyolításának reformjai után olyan televíziós közvetítési jogokhoz jutottak a csapatok, amelyek a megnövekedett és kiszámítható bevételek mellett professzionális vállalatokká formálták a klubokat. A piacra lépést támogatta, hogy a befektetők felfedezték a bajnokságban rejlő lehetőségeket, amit a tőzsdére lépő klubok részvényein keresztül meg is tudtak játszani. A kétezres évek elején bárki vásárolhatott az Arsenal, Manchester United, Newcastle United vagy a Rangers részvényeiből, amelyek mellett további kis klubok sora volt elérhető az angol piacon. A legsikeresebb tőzsdei szereplő a Manchester United lett, amelynek értéke elérte az 1,2 milliárd eurót is a kétezres évek közepére.

A futball tőkepiaci virágzása helyett azonban trendforduló következett, aminek, mint a részvényeknél általában, itt is fundamentális okai voltak. A kétezres években mind a játékosbérek, mind az átigazolási árak száguldásba kezdtek, ez még a növekvő bevételek ellenére is nehéz helyzetbe hozta a nagy bajnokságok csapatait. Csak tetézte a bajokat, hogy beszállt néhány olyan klubtulajdonos az iparágba, aki nem piaci alapon közelítette meg a labdarúgócsapata jövőjét, hanem korábban szerzett milliárdjaiból szeretett volna sikert vásárolni. Az eredmény a piaci verseny torzulása és a sztárokat foglalkoztató csapatok súlyos eladósodottsága lett. A tőzsdei sztorik nem jöttek, és egyre több klubcsapat gondolta úgy, hogy számára sem előnyös a tőzsdei részvétel. A kevés kivételek közé tartozik a Borussia Dortmund vagy a Juventus, akiknek a részvényei még ma is megtalálhatóak a tőzsdén. Ezeknél a csapatoknál azt láthatjuk az árfolyamaikban, hogy a befektetőket jóval kevésbé érdekli egy bajnokság elnyerése, vagy egy értékes játékos leigazolása, sokkal fontosabb a hosszútávon fenntartható profitabilitás.

A hosszú távú gazdaságosság helyett azonban jellemzőbbé vált a Roman Abramovics modell, az orosz milliárdos több mint 600 millió eurót pumpált a Chelsea-be 2003-as felvásárlása óta. Persze mondhatjuk, hogy megérte hiszen Bajnokok Ligáját nyert a csapat, ám befektetői szemmel még évekig nem beszélhetünk valódi megtérülésről. Hasonló a helyzet a Manchester Cityvel is, amelybe már több mint 1,3 milliárd eurót öntött az Egyesült Arab Emirátusokból érkezett tulajdonosa mindössze négy év alatt, miközben a klub éves árbevétele nem éri el a kétszáz millió eurót és operatív szinten veszteséges.

Piaci szemmel nézve az ilyen csapatok gazdaságilag nincsenek fenntartható helyzetben, csak addig lehetnek sikeresek, ameddig a tulajdonosaik helytállnak a veszteségekért. A kluboknak az a csoportja, aki viszont bevételből szeretne megélni, nyilvánvalóan versenyhátrányba kerül a sztárokat összevásárló csapatokkal szemben, ezért kevésbé vonzó egy befektető számára. A helyzet javítása érdekében született döntés az UEFA pénzügyi fair play szabályozásának bevezetéséről, ami alapján a 2013-2014-es idényben már csak azoknak a kluboknak engedik a nemzetközi kupaszereplést, akik éves szinten nyereségesek tudnak lenni.

Jól kifejezi a futballpiaccal kapcsolatos problémákat a STOXX Europe Football indexe is, amely árfolyama annak ellenére feleződött 2011 elejéhez képest, hogy nem történt drasztikus változás az indexben lévő futballcsapatok anyagi helyzetében. Sokkal inkább egy általános elfordulásról lehet szó, a befektetők egyszerűen nem tekintenek jó lehetőségként arra, hogy futballcsapatokat tartsanak a portfoliójukban.

Kevés kivételtől eltekintve tehát a spekulánsok helyett továbbra is a futballszerető üzletemberek, a szponzorok és a rajongók juttatják a legtöbb pénzt a rendszerbe, a befektetők pedig leginkább a szponzorvállalatokon keresztül profitálhatnak a sportág népszerűségéből. Sikeres példa a Carlsberg sörgyártó cég esete, amely 1988 óta az UEFA szponzora, és a legutóbbi Ausztria és Svájc által rendezett Európa-bajnokság alatt már másfél millió liter sört értékesített a szurkolóknak.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!