A lengyelek még az einstandban is jobbak

Rohamosan öregszik Közép- és Kelet-Európa posztkommunista országainak népessége, leginkább azért, mert nagyon alacsony a születési ráta, és az egyre jobban kitolódik a várható élettartam. Az Eurostat hosszútávú népesség-előrejelzése szerint Magyarországon a 65 év felettiek aránya 2010 és 2060 között megkétszereződik és 30 százalék felé emelkedik. Lengyelországban a változás két és félszeres lesz és 2060-ban az idősek aránya eléri majd a 34 százalékot.

 Az 1990-es évek közepén számos KKE-i országban felismerték, hogy a népességöregedés fenntarthatatlanná teszi a nyugdíjrendszert. Ezért több ország, köztük Magyarország és Lengyelország is, nekilátott nyugdíjrendszere megreformálásának. A reform sok országban, elsősorban a Világbank hatására, a magánnyugdíjpénztárak bevezetését jelentette.

A befizetett nyugdíj-hozzájárulások egy részét a második pillérbe irányították át. Mivel a nyugdíjjárulékot nem emelték, ez finanszírozási rést ütött az első pillérben. A finanszírozási hiány Lengyelországban becslések szerint éves szinten a GDP 1-2 százalékát tette ki, és Magyarország esetében is a GDP több, mint egy százaléka volt 2010-ben.

Ezt a hiányt eredetileg az első pillér parametrikus reformjával gondolták megoldani, többek között a nyugdíjkorhatár emelésével, a nyugdíjba vonuláskor a nyugdíjnak az utolsó fizetéshez viszonyított arányának csökkentésével illetve az éves nyugdíjemelések mérséklésével. Sok ország fontolóra vette a különböző foglalkozási kategóriák – például a mezőgazdaságból élők, katonák, rendőrök és bírák – nyugdíjkiváltságainak a megszüntetését. De ezek nagyrészt csak tervek maradtak. Lengyelország úgy döntött, hogy a mindenkori privatizációs bevételek 40 százalékát egy demográfiai alapba helyezi, ami a demográfiai átmenetet volt hivatott finanszírozni. A gyakorlatban azonban a lengyel kormány minden évben elköltötte az alap egy évvel korábbi befizetéseit.

Látható és rejtett nyugdíjadósságok

A kizárólag állami finanszírozású nyugdíjrendszerek jövőbeni költségei nem jelennek meg jelenbeli költségvetési és államadóssági statisztikákban, csak a jövőben jelentkeznek majd. Ezért is szokás megnézni a nyugdíjrendszer implicit – tehát még nem látható, vagy rejtett – költségvetési hatását és jövőbeli adósságát. A magánnyugdíjpénztárak létrehozása pontosan ezt az implicit adósságot alakítja át explicit (azaz rögtön megjelentő) finanszírozási igénnyé.

Nemzetközi összehasonlításoknál ezért a nyugdíjrendszerek teljes, explicit és implicit adósságát illene összevetni. Az Európai Unió Maastrichti költségvetési deficitre és államadósságra vonatkozó szabályai viszont csak korlátozottan veszik figyelembe a magánnyugdíjpénztárak költségvetési hatását. 2004-ben a nyugdíjrendszerüket megreformáló országok – többek között Magyarország és Lengyelország – nyomására az Európai Bizottság lehetővé tette, hogy öt éven keresztül levonhassák a második pillér átállási költségeit a költségvetési deficitből, folyamatosan csökkenő mértékben.

Ezért szüntették meg a magánnyugdíjpénztárakat

A 2007-2008-as gazdasági és pénzügyi válság kirobbanása után számos közép-és kelet-európai ország döntött úgy, hogy a költségvetési hiány lefaragása érdekében ideiglenesen vagy tartósan csökkentse a második nyugdíjpillérbe utalt nyugdíjjárulékokat. Az egyik kiváltó ok az volt, hogy az Európai Bizottság nem volt hajlandó figyelembe venni a nyugdíjreformok átmeneti költségeit a túlzott deficiteljárás során.

Észtország volt az első ország, amelyik átmenetileg felfüggesztette 2009-ben és 2010-ben a nyugdíjjárulékok második pillérbe való utalását, hogy teljesítse a 3 százalékos hiánycélt. Lengyelország a második pillérbe utalt nyugdíjjárulék tartós csökkentését választotta. Elsősorban azért, mert az államadósság GDP-hez viszonyított aránya gyorsan közeledett az önként vállalt 55 százalékos GDP arányú köztes államadósság-határhoz, amely része az ország alkotmányában rögzített 60 százlaékos államadósság-szabályának.

Magyarország a sarokmegoldást választotta, és teljesen lebontotta a második pillért 2011-ben. A 2010-ben megválasztott kormány így akart nagyobb költségvetési mozgásteret biztosítani többek között az egykulcsos SZJA bevezetéséhez.

Ezt az ellenreform-hullámot látva 2012 vége óta a túlzott deficiteljárásnál a Bizottság figyelembe veszi a második pillér reformját: a GDP 3 százalékát meghaladó költségvetési deficit esetében nem indul eljárás az adott tagországgal szemben, amennyiben a 3 százalék feletti rész nem haladja meg a második pillér becsült éves átállási költségét (itt olvasható az Európai Bizottság Lengyelország 2012-es konvergenciaprogramjára adott állásfoglalása, 9. oldal).

De Lengyelországnak ez még mindig kevés volt, mivel az ország gyorsan közeledett az 55 százalékos adósságküszöbhöz. Ezért a Tusk kormány 2013 nyarán úgy döntött, hogy a magánnyugdíjpénztáraknál lévő állampapírokat bevonják, ezzel is 9 százalékponttal csökkentve az államadósság GDP-hez való arányát: a magánnyugdíjvagyont ezentúl csak részvényekbe lehet befeketetni. Ezen túlmenően csak azok maradnak a második pillérben, akik ezt írásban kérik, a többi jelenlegi és jövőbeli tag automatikusan, a magyar példát követve, az állami rendszerbe lép vissza. Végezetül azok magán nyugdíjvagyona, akik maradnak a második pillérben, a nyugdíjba vonulás előtt tíz évvel az állami nyugdíjpénztárhoz kerül át kezelésre. Összességében Lengyelország is jó úton jár a magán-nyugdíjpénztárak megszüntetésének irányában.

Olyan a lengyel, mint a magyar?

Az alapvető kérdés, amit a magán-nyugdíjrendszerek lebontásával kapcsolatosan fel kell tennünk, az az, hogy a magán-nyugdíjpénztárak gyengítése illetve megszüntetése milyen hatással van a nyugdíjrendszerek jövőbeli fenntarthatóságára. Tehát növekszik vagy csökken a nyugdíjrendszer hosszútávú implicit és explicit adóssága?

A lengyel és magyar nyugdíjrendszerek egyszerűsített változatain végzett vizsgálatokból kiderül: Lengyelországban a második nyugdíjpillér gyengítése vagy esetleges teljes felszámolása összességében csökkenti a rendszer hosszútávú adósságát. Alapvetően azért, mert az állami nyugdíjrendszerben 1999-ben bevezetett névleges egyéni számlák (notional accounts) következtében az első pillérből kifizetésre kerülő nyugdíjak összege a jövőben drasztikusan csökkenni fog (becslések szerint az utolsó fizetés 30-50 százalékára), és ez az összeg alacsonyabb lesz a második pillérből származó ugyanakkora nyugdíjbefizetés után járó nyugdíjhoz viszonyítva.

A magyar helyzet ennél lényegesen egyértelműbb. A szimuláció eredményei azt mutatják, hogy a magán-nyugdíjpénztárak felszámolása nagy valószínűséggel jelentősen rontja a rendszer fenntarthatóságát. A kezdeti megtakarítást – tehát hogy nem kell a nyugdíjjárulék egy részét a második pillérbe utalni) túlkompenzálja az első pillérre nehezedő idővel megnövekvő nyugdíjfizetési kötelezettség. Ez abból adódik, hogy az első pillér magasabb nyugdíjat fizet, mint a második pillér. Így az állam egy hosszútávon olcsóbb rendszert egy drágábbra cserél fel.

Nem igazán

A lengyel nyugdíjreform a rendszer hosszútávú adósságát valószínűleg csökkenteni fogja, míg Magyarország esetében a magán-nyugdíjpénztárak felszámolása a rendszerszintű adósságot megnöveli. A két ország közötti legfőbb különbség az, hogy Lengyelország az állami nyugdíjrendszerét is drasztikusan megreformálta, míg Magyarországon ez a reform elmaradt.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!