Ebben jobbak az amerikai vállalkozók

Egyedüli magyarként vett részt egy vállalkozókat segítő globális programban Kiss Gergely, a mobilfejlesztéssel foglalkozó hazai startup, az Attrecto Innovations vezetője. Az amerikai tanulmányúton milliomos egyetemistákkal, jótékony üzletasszonyokkal és technikailag kevésbé fejlett, mégis sikeres vállalkozókkal találkozva megfogalmazott néhány fontos tanulságot a magyar cégvezetőknek.

A több mint 70 éves múltra visszatekintő International Visitor Leadership Programban a világ minden részéről érkező kiváló szakemberek vesznek részt az USA-ban. Ennek a programnak egy különleges része az Obama elnök által életre hívott „A New Beginning” alprogram, melyben 4 éven keresztül évente három hétre 28 különböző nemzetiségű vállalkozót lát vendégül az Egyesült Államok kormánya, hogy amerikai vállalkozók, kormányzati szakértők, trénerek és üzleti szektorban érintett tanácsadók megosszák velük tapasztalataikat. Erre a programra hívtak meg, a 4 év alatt egyetlen magyarként.

A program különlegessége abban áll, hogy életre szóló kapcsolatok születhetnek, akár 29 különféle országgal egyszerre. A cél, hogy a Washinton DC.-t, Portlandet, Dallast és New Yorkot is érintő program végeztével a vállalkozók a világ minden táján megosszák és hasznosítsák az itt megszerzett tapasztalatokat, hiszen a jó gyakorlatok világszerte honosíthatók.

A programot az U.S. Department of State szervezte, együttműködésben ez Entrepreneurs Organizationnel. A tízezer körüli taggal rendelkező szervezetbe a belépési küszöb az 1 millió dolláros bevétel, az átlag 15 millió dollár. Személyes figyelmet, megfontolandó tanácsokat kapni azoktól a vállalkozóktól, akik sikeres, nagy forgalmú üzletet menedzselnek – mindez érték, amit nehezen lehetne forintban kifejezni.

Az amerikai siker összetevői

Mivel a programban végig az Entrepreneurs Organization tagjai által szervezett programokon vettünk részt, gyakorlatilag végig sikeres emberekkel voltunk körülvéve, olyanokkal, akik nagyon is bebizonyították, hogy képesek vállalkozni.

Tapasztalataim tehát elsősorban erre a körre vonatkoznak, hiszen nem volt alkalmunk például egy bukott cégvezető intelmeire odafigyelni. Viszont tanulni éppen a sikeresektől érdemes. Összefoglalom, hogy a pár hét tapasztalata alapján miben különböznek az amerikai (nem csak kezdő) cégek a már sikeresen működő magyar vállalatoktól, vagy éppen a startupoktól. Röviden:

• a cégeket képzett menedzserek irányítják, tanácsadókat fizetnek meg, a stratégia-, pénzügyi- és marketing döntéseket nem mérnökök és informatikusok hozzák
• már a 20 éves kezdők is elképesztően magabiztosak, a semmiből, tőke nélkül építenek cégeket
• globálisan gondolkoznak
• gyorsan, hatékonyan, céltudatosan tárgyalnak 
• a sikeres cégek adakoznak, önkénteskednek

Visszaadnak a sikerből

Kezdem az utóbbival. Míg itthon az önkéntes munkának nincs nagy értéke, a kinti vállalkozók kötelességüknek érzik, hogy valamit visszaadjanak a társadalomnak. Ha valaki sikereket ér el, utána már büszke arra, hogy jó szerencséjét társadalmi kérdések szolgálatába állítsa. Itthon ez egy kissé teátrálisnak tűnhet, de én úgy tapasztaltam, hogy Amerikában halálosan komolyan veszik az ilyesmit. Ha képes vagy magadért és a profitért mindent megtenni, akkor ezt a tudásodat kamatoztasd a rászorulók, betegek vagy más hátrányos helyzetű csoportok helyzetének javítására – mondják.

Bár mindez triviális igazságnak tűnik, szerintem e gondolkodásmód hiányzik Magyarországról. A rendszerváltás óta nem működik a civil kurázsi, a hazai polgárok szinte mindent feláldoztak a boldogulás oltárán. A „giving back” kultúrája csak hosszú évtizedek alatt alakulhat ki.

Már csak azért is, mert itthon például visszatetszést keltene, ha egy segítő alapítvány vezetője egy szép nagy autóból kiszállva venné kezébe a szegények sorsát. A Texas Food Bank vezetőjének példája jut eszembe, aki éppen egy ilyen autót vezető hölgy volt. Ott viszont nem volt ellentmondás a jótékony tevékenység és a kiemelkedő egzisztencia között, sőt! Ha valaki nagy kaliberű üzletember és hatékony cégvezető, így megengedhet magának egy luxusjárművet, épp azt bizonyítja, hogy ezt a hatékonyságot képes alkalmazni a civil szervezetnek végzett munkájában is.

Ugyanakkor a másik oldal sem várja ölbe tett kézzel a lehetőségeket: a nonprofit programoknak ugyanolyan fenntarthatónak és működőképesnek kell lenniük, mint a valódi bevételt generáló vállalkozásoknak. A társadalmi felelősséget viselő vállalkozásoknak nagy hagyományai vannak, betöltik az állami és a vállalkozói szektor közötti űrt.

Üzletre nevelve

A programban találkoztam afrikai és kelet-ázsiai vállalkozókkal is. A beszélgetések eredményeként közös tanácsadási és fejlesztési projekteket tervezünk például ghánai, palesztin, indiai és paraguayi vállalkozókkal, ami szintén nagyon tanulságos és érdekes, de most nem ez a lényeg. Hanem az, hogy ugyanilyen tárgyalások zajlottak amerikai felekkel és meglepődve tapasztaltam, hogy a technológiai szintjük ugyanolyan vagy rosszabb, mint amit mi Győrben produkálni tudunk. Ennek ellenére mégis az USÁ-ból érkeznek az ágazatot megújító nagy ötletek. Miért?

Mert a magyar fejlesztőkből hiányzik az, ami náluk alapkészség: értenek az üzlet nyelvén. Még az egészen kis cégeknél is van legalább egy ember, aki kőkeményen az üzletre figyel és nem a mérnöki megoldásokra.

Része a kultúrának, szinte szorzótáblaszerűen tanítják a fiatal vállalkozókat arra, miként lesz üzlet egy jó ötletből, egy kiemelkedően izgalmas fejlesztésből. És ha maga az ötletgazda nem ért a marketinghez vagy a pénzügyekhez, a társadalmi intelligencia része, hogy nem önmaga akar boldogulni, hanem tanácsadókhoz fordul. Ez lehet egy új vezető a cégben, akit e célra vesz föl, vagy egy segítő alapítvány is.

Én magam megértem, milyen nehéz mindezt egy magyar cégeknek megvalósítania, hiszen a saját példámon tanultam meg én is. Nehéz dolog másra bízni stratégiai döntéseket, üzleteket. A legtöbb induló hazai vállalkozáshoz hasonlóan én is jó pár pofon után jöttem rá, hogy vannak, akik alkalmasabbak az üzletkötésre vagy marketingkampányok kiötlésére nálam. Ez a felfogás pedig megkönnyíti a kockázati tőkebefektetővel való együttműködést is. 

Nem a pénz kell

A következő tanulság akkor jutott eszembe, amikor fiatal egyetemistákkal találkoztunk például a Georgetown MBA-programjának résztvevői között vagy a Columbia egyetemen: ők már gyakorlatilag vállalkozók voltak. „Pitch” felllépéseket néztünk meg, vagyis olyan rövid, figyelemfelkeltő bemutatókat, amikor az illető el akarja adni magát befektetőnek, érdeklődőnek vagy leendő partnernek.

Elképesztő volt látni, hogy ezek a húszéves fiatalemberek mennyire nem tekintik magukat kezdőnek (vagy jól leplezik ezt), hogy milyen elhivatottak és milyen profi előadók. Nem félnek több millió dollárt emlegetni – részben persze azért, mert néhányuknak ennyi volt a tavalyi bevétele. Sokukkal beszélgettem is, és az derült ki, hogy a semmiből, tőke nélkül hozták létre vállalkozásaikat.

Mivel magam is sokat tanítok egyetemen és ismerem a hazai vállalkozói panaszt az állandó tőkehiányra, az jutott eszembe, hogy a legtöbb esetben nem kell sokmillió forint egy sikeres ötlet beindításához.

Csupán vonatjegyre kell a pénz, hogy utazzunk: mert a lényeg, hogy el kell menni és beszélgetni kell mindenkivel, akinek köze lehet ötletünkhöz. A kapcsolatok, a vélemények, a közös alkotás a legfontosabb, ez a siker kulcsa.

A mi ágazatunkban, a mobilalkalmazások világában néhány emberből álló cégek képesek olyan terméket előállítani, amelyet aztán százezrek használnak. Így ránk mindez főleg igaz.

Ha már a pénznél tartunk: mivel az Egyesült Államokban a kis- és középvállalkozói szektor a legnagyobb munkaadó, a kormányzat segíti az induló vállalkozásokat. Mindenkinek bizalmat szavaznak: a vállalkozás indításának az első két évében különböző adókedvezmények segítik nagyra nőni a kicsiket. A start-upokra amúgy is komoly teherként nehezedik, hogy a fejlesztésbe fektetett tőke megtérülését az ötletgazdán túl a befektető is áhítva várja. Az innovációt azonban nehéz azonnal pénzre váltani, a társadalmi hatás pedig évek múlva jelenik meg.

A kapcsolatok piaca

A beszélgetés, a kapcsolatépítés nemzetközi szinten is hasonló fontosságú. Kommunikálni kell, hiszen egy mai vállalkozás üzleti régiója az egész bolygó. A következő üzleti partnerem lehet akár paraguay-i is. Ráadásul a program másik 28 résztvevőjével együtt töltve néhány hetet azt láttam, hogy egy vállalkozónak, jöjjön bárhonnan is, ugyanazok a mozgatórugói, motivációi, sőt eszköztára is. A sztereotípiákat megcáfolva tör a globális piacra az indiai, a dél-szudáni és a magyar cégvezető is. Mindegyik ugyanolyan, mint én. És bárkiből lehet versenytárs, igaz, üzletfél is.

Persze nem mindent lehet és nem is mindent érdemes átvenni itthon a tengerentúli üzleti szokásokból. Nem látom magam előtt például, ahogy a hazai tárgyalások amerikai módra zajlanának. Kint teljesen bevett dolog egészen komoly megbeszéléseket, nagy tétekkel 25-30 perc alatt lebonyolítani. Az amerikai tárgyalópartnerek nem köntörfalaznak, udvariaskodnak, azonnal a tárgyra térnek és mivel idejük drága, igyekeznek a legrövidebb idő alatt egyezségre jutni vagy a teendőket tisztázni. Céltudatosan, határozottan, jól felmérve azt, mennyi is egy adott találkozó vagy beszélgetés értéke. Jobban meggondolva – ezt talán mégis megérné megtanulni.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!