Térképen az ingázók három Magyarországa

10 hozzászólás

Magyarországon minden harmadik dolgozó ember nap mint nap elhagyja települését, hogy eljusson a munkahelyére, majd a munka végeztével hazatérjen. Az átlagos ingázó napi 56 percet tölt utazással. Cikkünkben azt mutatjuk be, hogyan formál különböző világokat az ingázás jelensége. Az ingázás adatai alapján ábrázoljuk a lüktető, az ingázó és a kimaradó Magyarországot.

2011-ben a települések tizedén volt több munkahely, mint az ott élő dolgozók száma. A települések kétharmadában a helyben lakó foglalkoztatottak több mint fele jár el más településre dolgozni. Ugyanakkor szép számmal találhatók olyan települések is az országban, amelyek azért nem vesznek részt az ingázásban, mert a környező térségekben nincs állás, az ott élőknek nincs megfelelő képzettsége vagy motivációja, vagy rossz a közlekedés. Az ingázás általános trendjeit az Összkép egy korábbi cikke tekintette át. Most azt térképezzük fel, hogyan is néz ki az ország térképe az ingázás szemszögéből.

Az ingázás Magyarországon az osztrák-magyar kiegyezést követő modernizáció és polgárosodás időszakában jelent meg először, de csak a XX. század második felében, a szocialista iparosítás hatására vált tömeges jelenséggé. A foglalkoztatás központjai a mezőgazdasági termelőszövetkezetek és a városokba telepített ipari üzemek voltak, melyek a helyieken kívül a környező települések lakosságának is nagy számban kínáltak állást. A rendszerváltást követően a szocialista ipar egykori zászlóshajóinak elsüllyedése és a mezőgazdasági tulajdonviszonyok átalakítása átmenetileg visszavetették az ingázás jelentőségét. A kilencvenes évek derekától létrejött új álláshelyek, az utazási költségek relatív csökkenése, valamint a gépjármű-állomány bővülése ismét a városok felé terelték a munkaerőt.

Az ingázás részletes adatait elemezve a hazai települések nagy része három jól kivehető csoportba sorolható. Az első csoport a „lüktető Magyarország”, ami a foglalkoztatás központjait foglalja magába. Innen kevesen mennek máshova dolgozni, sokan pedig máshonnan ide járnak ide munkába. A központok körüli településekről sokan utaznak máshova nap mint nap, ez az „ingázó Magyarország”.

A harmadik kategóriába azok a települések sorolhatók, amelyek csak kismértékben járulnak hozzá az ingázás hazai jelenségéhez. Ez a csoport kétségtelenül sokszínű, hiszen az ingázás alacsony jelentőségét a település életében számos tényező okozhatja. A következőkben kifejezetten azokra a településekre fókuszálunk, melyek alacsony lakosságszámúak, a környező térség álláshelyeinek alacsony száma, illetve a munkakínálat iskolázottsági összetétele miatt pedig elhanyagolható az ingázás jelentősége. Ezt a világot nevezzük „kimaradó Magyarországnak”.

Természetesen vannak olyan települések is, melyek egyik kategóriába sem férnek igazán bele. Ennek legmarkánsabb példái azok az óriásfalvak és kisvárosok (pl. Karcag, Mezőhegyes, Berettyóújfalu, vagy Füzesgyarmat), ahol a termőföldhöz kötött mezőgazdasági tevékenységek munkaigényének csökkenése után a szolgáltatási szektor kiépülése helyben tudta tartani a munkaerőt. Ezeken a helyeken az ingázás gyakorisága és a bejárók létszáma is alacsony.

Emellett számtalan olyan település is akad, mely egy időben bocsát ki és vonz nagyszámú munkaerőt, így nagy biztonsággal egyik fent említett csoportba se illeszthető bele. Mindazonáltal úgy gondoljuk, hogy ezzel a csoportosítással nem csupán maguk a települések, hanem eltérő karakterükön keresztül konkrét társadalmi problémák és kihívások is térképezhetők.

A három jól elhatárolható kategória települések elhelyezkedése két ingázási mérőszám térképi ábrázolásával azonosítható be. Ezek közül az első az ingázási egyenleg, amely a helyben foglalkoztatottak és a helyben lakó foglalkoztatottak különbségeként lényegében a települések „munkaerő-forgalmi” sajátosságait mutatja. Minél magasabb a mutató értéke, a település annál több bejárónak biztosít munkát. A másik mutató az eljárók aránya a helyben lakó foglalkoztatottakon belül. Itt a mutató magas értéke arra enged következtetni, hogy a szóban forgó település munkaerő-kibocsátó.

A lüktető Magyarország

A foglalkoztatás központjait magába foglaló „lüktető Magyarországhoz”azok a települések tartoznak, melyek jelentős ingázási többlettel bírnak. Ide tartozik a főváros, a megyeszékhelyek, a megyei jogú városok közül Dunaújváros és Nagykanizsa, néhány egykori iparváros (Jászberény, Hatvan, Gyöngyös, Mátészalka), turisztikai központ (Keszthely, Siófok, Hévíz, Balatonfüred), továbbá számos városi jogállással bíró település. Ezeken a településeken az ország népességének 40 százaléka lakik, miközben itt található a munkahelyek 58 százaléka.

térkép1.png

 A lüktető Magyarország települései

Ingázó Magyarország

A foglalkoztatási központok közelében fekvő települések alkotják az „ingázó Magyarországnak” nevezett településkategóriát. Itt az eljárók aránya a helyben lakó foglalkoztatottak körében meghaladja az átlagot, miközben alacsony ingázási többletről, esetleg deficitről beszélhetünk. Ez alapján az ország legjelentősebb munkaerő-kibocsátó területének a főváros vonzáskörzete számít.

A Pest megyei települések együttesen negyedét adják az eljáróknak, az ingázók létszáma alapján felállított sorrend elején pedig több települést találunk Budapest vonzáskörzetéből. Ilyen például Érd, Dunakeszi, Szigetszentmiklós, Szentendre, Szigethalom és Fót. A főváros vonzáskörzete a foglalkoztatás tekintetében ugyanakkor lassan kezd több központúvá válni. Az újabb adatok alapján Budapest peremén több olyan települést is találhatunk, ahol bár az eljárók aránya magas, mégis jelentős ingázási többlettel bírnak. Tipikusan ilyen kereskedelmi és szolgáltató „alközpontnak” számít Budaörs, Törökbálint, illetve Gödöllő.

Az ingázás irányait tekintve a faluból a városok felé történő mozgás számít általánosnak. Ugyanakkor a fővárostól távolodva több olyan egykori iparvárost is találhatunk, melyek a helyi ipari létesítmények bezárása után kellő mennyiségű új álláslehetőség hiányában munkaerő-kibocsátóvá váltak. Ebbe a körbe tartozik például Dorog, Sajószentpéter, vagy Komló. Mindezek mellett a rendszerváltást követően számos közép- és kisváros is elvesztette központi foglalkoztatói szerepkörét, és maga is munkaerő-kibocsátóvá vált.

térkép2.png

 Az ingázó Magyarország települései

Kimaradó Magyarország

A „kimaradó Magyarország” azokat az alacsony lakosságszámú falvakat foglalja magába, melyek kívül esnek a foglalkoztatási központok vonzáskörzetén, az átlagnál alacsonyabb az ingázás. Ezekben a falvakban a lakosság kisszámú helyi álláshelyen osztozik. Aki nem talál helyben munkát, az nagy valószínűséggel nem jut álláshoz. Borsod-Abaúj-Zemplén megye határ menti területei, a Tolnai-dombság, Belső-Somogy és az Ormánság apró- és kisfalvai tartoznak tipikusan ebbe a csoportba. Ezeken a településeken az alacsony ingázás magas munkanélküliséggel párosul, illetve sokan végleg elhagyják a munkaerő-piacot. Ezeknek a falvaknak a helyzetét a közlekedési elszigeteltség mellett a helyi ingatlanok alacsony piaci ára is súlyosbítja, amely meggátolja, hogy az álláskeresők egy jobb munkaerő-piaci lehetőségekkel kecsegtető térségbe költözzenek.

A kimaradó Magyarország falvai

A három világ számokban

A három településcsoport nem pusztán az ingázás szempontjából tér el egymástól. Jelentős különbség fedezhetőek fel a munkaerő-piaci helyzet, lakosságarány, illetve a jövedelmi viszonyok tekintetében is. Míg a foglalkoztatási központok Magyarországa az ország népességének 40 százalékát adja, addig a több mint ezer ingázó településen mindössze a lakosság ötöde él. A munkaerőpiaci mozgásokból kimaradó kistelepüléseken az emberek 1 %-a lakik.

A gazdasági aktivitás a lüktető Magyarországon csak kicsit magasabb, mint az ingázó településeken, a bérek között azonban már jelentős az eltérés: több mint 20 százalékkal keresnek többet a központi városokban. A Kimaradó Magyarország falvaiban harmadával alacsonyabb a gazdasági aktivitás az országos átlagnál, az egy főre jutó adóköteles jövedelem pedig nem éri el az ingázó települések felét.

Saját számítás a 2011-es népszámlálás adatai alapján
Saját számítás a 2011-es népszámlálás adatai alapján

Az ingázás bár jelentős mértékben befolyásolja az érintett időbeosztását és többletköltségekkel jár együtt, azonban szerepe nélkülözhetetlen a foglalkoztatásban. Azon a településen van munka és rendes jövedelem, amelyik kapcsolódni tud a gazdasági központokhoz. Ezért a munkába járás feltételeinek javítása a foglalkoztatás javításának fontos eszköze. Habár a közlekedési hálózat fejlesztése, illetve az ingázás költségeit csökkentő megoldások a település naponkénti elhagyására ösztönzik a kieső települések lakosait, azonban ez az egyik legígéretesebb út, hogy ne rekedjenek a munkaerőpiacon kívül.

Adatok

A térképen ábrázolt adatok a 2011-es Népszámlálás végleges adattábláiból származnak, melyek a KSH Tájékoztató Adatbázisában, illetve a TeIR rendszerében egyaránt hozzáférhetők.

Ábrázolt mutatók:

  • Az eljárók aránya a helyben lakó foglalkoztatottak körében (%)
  • Ingázási egyenleg (fő)

A számításokhoz használt változók:

  • A más településre dolgozni járó foglalkoztatottak száma (fő)
  • Helyben foglalkoztatottak száma (fő)
  • Foglalkoztatottak száma (fő)

 Az eredeti cikk az Összképen jelent meg.