Fújja meg a sípot, ha korrupciót lát!

DMOHA20170203016
A vállalati visszaélések hivatalos bejelentése, azaz whistleblowing mintegy fél évszázadnyi múltra tekint vissza, de jelentős változásokat csak az elmúlt évtized és az azzal járó technikai boom hozott a területen. A whistleblowing-rendszerek bevezetése és fenntartása hosszú távon jelentős pénzügyi előremenetelt biztosíthat a közép- és nagyvállalatok számára. Ennek ellenére a hazai vállalatok 60 százaléka nem fektet energiát a korrupciós kockázatok csökkentésére, a világ pénzügyi vezetőinek 42 százaléka pedig még elfogadhatónak tartja a nem etikus üzleti magatartást a pénzügyi célok elérése érdekében. Az IT fejlesztések következtében azonban izgalmas jövőnek nézünk elébe ezen a területen is.

Watergate-től Snowdenig

Szakértők szerint a köz- és magánszférában egyaránt fontos lenne az előrelépés az átláthatóság terén, ami által a vállalatok jelentős gazdasági növekedésre is szert tehetnének. Ennek ellenére hazai- és világviszonylatban sem túl gyakoriak az ilyen irányú lépések. Az EY korábbi, GKI-val közösen elkészített 2016-os felmérése szerint a hazai vállalatok 60 százaléka nem fordít figyelmet a korrupciós kockázatok és cégen belüli visszaélések feltárására.

Ehhez természetesen az is hozzájárul, hogy a törvényi-jogi háttér is csak az elmúlt évtizedben öltött határozott formát. Nemzetközi viszonylatban mintegy negyven éves múltra tekint vissza a vállalati visszaélések bejelentését, azaz a whistleblowingot érintő törvényhozás.

A hetvenes években a Nixon elnök bukásához vezető Watergate-ügy kapcsán kezdődtek meg az ez irányban folytatott törekvések. A Wikileaks- és Snowden botrányok után az USA-ban, számos európai országban és az Unióban is letették a modern whistleblowing alapjait: az Európa Tanács 2010-ben kezdett hozzá ajánlásainak megtervezéséhez, amit a miniszteri bizottság 2014-ben fogadott el, egy évvel később pedig két jelentés is készült a whistleblower-védelem elősegítése érdekében. Ezek a magán- és közszférában egyaránt javasolják a kapcsolódó rendszerek felállítását, független ellenőrzését, valamint a hazájukban üldözésnek kitett whistleblower-ek védelmének megteremtését.

Hazánkban 1977 és 2004 között volt életben a visszaélések jelentésével kapcsolatos első törvény, az uniós csatlakozás azonban ezen a téren is jelentős fellendülést hozott. Öt évvel később, 2009-ben elfogadtak egy, az amerikai alapokra épülő törvényt, ami már kimondottan utalt a whistleblowing-jelenségre, valamint bírságot szabott ki a jogsértőkre és az alaptalan bejelentőkre egyaránt. A törvény a korrupció elleni hatásosabb fellépés érdekében egy Közbeszerzési és Közérdekvédelmi hivatalt is fel kívánt állítani, erre azonban végül nem került sor. Újabb öt év telt el a következő nagyobb lépcsőig, amikor is lehetővé tették a bejelentést a köz- és magánszférában egyaránt, és alkalmat teremtett a magánszféra szereplőinek, hogy bejelentések kezelésére szolgáló rendszert alakítsanak ki és ügyvédeket fogadjanak erre a célra. A törvény életbe lépése után a bejelentéseket már nem csak munkavállalók, de alvállalkozók, beszállítók is tehettek.

Whistleblowing napjainkban

Az uniós csatlakozás után megfogalmazott törvény szerint whistleblowingnak minősül minden olyan eset, amikor „egy szervezet munkatársa - félretéve személyes érdekeit - azért lép fel, hogy ezzel másokat fenyegető kárt előzzön meg, egy olyan rendellenesség feltárásával, amelyet munkahelyén tapasztal”. Ez magában foglalja többek közt a közérdekű bejelentéseket, gondatlan károkozást és a személyiségi jog sérelmét is, de napjainkban a pénzben mérhető értékű adatokkal kapcsolatos visszaélések a leggyakoribbak, és a jövőt tekintve is ennek terjedését jósolják. A bejelentések történhetnek vállalaton belüli egység, azon kívüli szervezet felé, vagy ezek kombinációjaként.

Ha csupán belső whistleblowingra van lehetőség, retorziók érhetik a bejelentőt, kizárólag külső irányú opció esetén pedig megtörténhet, hogy egy munkavállaló bosszút akar állni a cégen valami miatt. A vállalatoknak érdemes tehát vegyes rendszert kialakítani, hogy minimalizálják az őket esetlegesen érő hírnévbeli károkat, és maximalizálják a biztonságot. Ha a rendszer nem épül ki, vagy az érintettek felé történő kommunikáció nem megfelelő, előfordulhat, hogy az esetleges visszaélések nem látnak napvilágot.

Az EY egy multinacionális ügyfelének külföldi központjában például működött egy belső bejelentő hotline, erről viszont a kollégák nem tudtak. A pénzügyi osztály munkatársai furcsaságokat vettek észre a könyvelésben, amikre a vezetőjük adott instrukciókat, de mivel nem ismerték a bejelentés módját, csak gyűjtötték az adatokat és bizonyítékokat. Végül másfél év telt el, mire egy független tényfeltáró vizsgálat felderítette a történéseket – ami óriási megkönnyebbülést jelentett az észlelő kollégáknak. Bár a vállalat a tranzakciók folyamatos sztornózása miatt hosszú távon nem szenvedett kárt, a visszaélésért felelős vezető jelentős csorbát ejthetett a cég hírnevén.

Szintén belső bejelentőrendszerhez köthető az az eset is, amikor anyavállalati nyomásra vezettek be egy hotline-t, de erről a munkatársakat ebben az esetben sem tájékoztatták. Nem meglepő, hogy két év leforgása alatt egyetlen bejelentés sem érkezett. Ezután hatósági nyomásra elkezdtek energiát fektetni a rendszerbe és komolyan venni azt: az első időszakban beérkezett több mint száz bejelentés nyolcvan százaléka megalapozott volt és szankciókra is sor került. Már egy-két nagyobb horderejű eset kivizsgálásával milliókat takaríthatott meg a vállalat, hosszú távon pedig elősegítette a szervezet hatékony működését.

Azért, hogy a bejelentők ne szenvedhessenek kárt a whistleblowing nyomán, nem csak a vegyes rendszer megléte jelent biztosítékot. A panasztörvény szerint a bejelentők védelmét minél teljesebben biztosítani kell, és a rosszhiszeműség eseteit kivéve az őket érő hátrányos intézkedések minden esetben jogellenesnek minősülnek. Bár a törvény 2013. január 31-ig bűncselekményként kezelte ezeket a retorziókat, jelenleg csupán szabálysértést képeznek az intézkedések.

Nemcsak hogy enyhítették a vállalatokat érintő következményeket a whistleblowingok esetében, de a jogszabályi környezet további hiányosságoktól is szenved a világ többi részének törvényeihez viszonyítva. A whistleblowerek érdekeltté tétele 2009-ben is a hazai jogalkotás célja volt, de erre vonatkozó rendszert azóta sem vezettek be. Feltehetően akkor várható majd a jutalmazás kötelező bevezetése, amikor a rendszerek fejlettsége elér egy olyan szintet, amikor nem lesznek túlsúlyban a jutalmat remélő, de alaptalan, vagy rosszhiszemű bejelentések. A visszaélések ugyanis komoly problémát jelenthetnek – néhányan akár bosszúból, de egyszerűen csak könnyű pénzt remélve is „megfújhatnák a sípot”.

Hosszú távú befektetés a vállalatoknak

Különösen fontos a whistleblowing rendszerek kidolgozása a kelet-európai régióban, mivel a vállalati visszaélések, főként a korrupció és a csalás-jellegű cselekmények kockázata jelentősen magasabb az itteni cégek világában. Emellett említésre méltó, hogy mivel a rendszer kialakítása informatikai fejlesztésekkel is jár, jelentősen növekedhet a vállalatok ellenálló képessége a külső és belső adatlopásokkal szemben. A visszaélés-ellenes rendszerek bevezetése azonban hosszútávon megtérülő befektetés a vállalatok számára, és hatékonyságuk is nehezen mérhető – hogyan számosíthatjuk a veszteséget, amit megelőzünk? Emellett a korábban említett gazdasági környezet és szokások miatt az is előfordulhat, hogy rövid távon a vállalat versenyhátrányt szenved az etikus működés és az ellenőrzött folyamatok miatt.

Hosszú távon viszont kétségbe vonhatatlan előnyt jelent a visszaélés elleni hatékony fellépés és a törvényszerű működés. Ezek által ugyanis jelentősen növekedhet a vállalatba vetett külső bizalom, ami az egyik legnehezebben felépíthető aspektusa a cégek megítélésének, így komoly szerepet játszik a gazdasági teljesítmény meghatározásában is. Nem véletlen, hogy a nagyvállalatok többsége már megtette az első lépéseket: a GKI-val közösen készített kutatás szerint 58 százalékuk már rendelkezik valamilyen üzleti etikai szabályzattal. A közepes méretű vállalkozások esetében ez az arány alig 38 százalék, és bár a legtöbb területen a nagyvállalatokhoz hasonló ismeretekkel rendelkeznek, a tudatosság és az etikai szabályozások gyakorlati alkalmazása még komoly hiányosságot jelent.

Fontos azonban, hogy a munkavállalók érdekeltek és elkötelezettek legyenek a rendszer fenntartásában – végső soron ugyanis ők azok, akik bejelentései nyomán biztosítható az etikus működés. Ennek elérésére a legjobb módszer a folyamatos, vállalatra szabott és évente ismételődő tréning és ismeretterjesztés, de természetesen a megfelelő jogi környezet is elengedhetetlen a whistleblowing rendszerek működtetéséhez.

Az írás eredetije 'Whistleblowing és büntetőjog – szempontok a vállalati visszaélések megítéléséhez' címmel megjelenés alatt áll a Magyar Jog c. folyóirat 2017/6. számában.