Vége lesz az olcsó olaj korszakának

2009.02.18. 14:25
A világpiaci olajár idén várhatóan hordónként 55 dollárra emelkedik, hosszú távon pedig akár 200 dollárig is felkúszhat. Idén és jövőre a kereslet az Erste szakértői szerint nagyjából egy százalékkal csökken, de az olajipar komolyan profitál majd abból, hogy a befektetők hamarosan reáleszközökbe fektetik friss pénzeiket.

Az alacsony olajár korszaka hamarosan mindenképpen véget ér, mivel az olcsó olajból alaposan feltöltött készletek fogyóban vannak – jelentette ki Ronald Stöferle, az Erste Csoport olajipari elemzője egy a szektor érintő konferencián. Az állami tulajdonban lévő olajipari cégcsoportoktól való erőteljesebb függés és a magánkézben lévő csoportok immár lecsökkent súlya a kitermelés és tárolás terén hosszú távon szintén a magasabb olajárak irányába mutatnak. Azt természetesen nem lehet előre jelezni, hogy a világ olajkitermelésének mértéke pontosan mikor éri el vagy haladja meg a maximumot, de az óriási olajmezőktől való függés és a számos olajtermelő állam – például Mexikó, Norvégia és az Egyesült Államok – esetében tapasztalható csökkenő mértékű kitermelés világos vészjelzésekkel szolgál.

Nem kutatnak

Sokat elárul a helyzetről, hogy az elmúlt tíz év során a nemzetközi olajvállalatok kitermelési kapacitása meredeken emelkedő árak mellett is folyamatosan csökkent – mondta Ronald Stöferle.

Az elmúlt évi rekord olajár pozitív hozadékaként jelent meg már nemcsak a szakmai berkekben, hanem a közbeszédben is az ellátás biztonsága, és a megújuló energiaforrásokra való áttérés szükségessége. A legfontosabb érvek így már a nagyközönség számára is világosak lehetnek: a pozitív környezeti hatások mellett az alternatív energiákra való átállás az olajtermelő országok vagy térségek pacifikálását is elősegítheti, hiszen csökkenhetnek a fosszilis nyersanyagok birtoklásával kapcsolatos háborús kockázatok. Az olajárak csökkenésével azonban a témával kapcsolatos társadalmi vita is a háttérbe szorult.

Az Erste Csoport elemzői szerint minél tovább marad az olajár a 40 dollár környéki régióban – vagy az alatt – annál gyorsabban esik majd vissza a jövőben a kínálat mennyisége, hiszen a vállalatok éppen az alacsony ár miatt elhalasztják vagy le is állítják a beruházási és kutatási programokat. A beruházások pillanatnyilag még a 20 százalékát sem érik el annak a volumennek, amelynek révén 2030-ra a jelenlegi 86 millió hordós kitermelési mennyiséget 125 millióra lehetne növelni.

Az Erste Csoport elemzői azzal számolnak, hogy idén és jövőre az olaj iránti kereslet egy százalék körüli mértékben esik vissza. A OPEC-tagállamokon kívülről származó kínálat mennyisége közel 0,6 százalékkal zsugorodik az oroszországi, a mexikói és az északi-tengeri kitermelés visszaesése miatt, az OPEC pedig legalább napi 2-3 millió hordóval csökkenti majd a kitermelést a várakozások szerint.

Kevesebb olaj

A kitermelt kőolaj mennyisége összesen 5,2 millió hordóval lesz kevesebb, ami megfelel a kereslet 6 százalékának. 2001-ben a kitermelést négy lépcsőben 5 millió hordóval csökkentették (az OPEC-kitermelés 19 százalékával), amelynek eredményeként hat éven át tartó árnövekedés jelentkezett. A mostani vágás az OPEC termelésének 14,5 százalékára rúg, ám a gazdasági lassulás sokkal drasztikusabb, mint 2001-ben.

Az olajipar is profitál majd abból a hamaron bekövetkező rohamból, amikor a befektetők reáleszközökbe fektetik friss pénzeiket. A pénzügyi válság lanyhulásával a magas infláció miatt a tőke reáleszközökbe menekülhet majd.

A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy a rendelkezésre álló pénzeszközök mennyiségének növekedése és az olajárak között szoros a kapcsolat, ami szintén magasabb olajárat vetít előre. Ezzel együtt az olajár már nem a kereslet-kínálat törvényének megfelelően, hanem sokkal inkább a kisszámú olajtermelő országban létrejövő oligopólium által diktált törvények mentén alakulnak. Hosszú távon indokolt magasabb olajárral számolni, mivel drágul a kitermelés, a szükséges óriási beruházási volumeneknek csak kis részét fektetik be, ráadásul számos olajmező és olajtermelő nemzet már elérte, sőt túl is lépte a kitermelési maximumát. Ezért 3-5 éves időtávon belül könnyen elképzelhető akár hordónkénti 200 dollár környéki olajár is.

2009-ben stabilizáció és enyhe javulás várható vonzó kockázat mellett A piaci viselkedést jelenleg is eltorzító hatások mélysége és időtartama sem ismert, így a kínálati oldal nehezen megbecsülhető. Az Erste Csoport elemzői lassú emelkedésre számítanak, ám a jelenlegi árszínvonal mellett a lehetőségek és kockázatok aránya igen vonzónak mondható. Amint a világgazdasági kilátások észrevehető mértékben javulnak, erőteljes fellendülés indul meg az olajpiacon is. Éppen ezért hordónként 55 dolláros átlagos olajárat várok 2009-re, ám amint beindul a fenntartható gazdasági növekedés, az ár könnyen 70 dollár fölé is kúszhat – jósolja Ronald Stöferle.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Nagyon kell figyelni: új csalás terjed

Nagyon kell figyelni: új csalás terjed

Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.

február 27., 19:46

  • Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.

február 28., 11:06

  • Gazdaság
„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

Az első negyedévben mintegy 550 milliárd forint kamatkifizetés várható.

február 27., 19:02

  • Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.

február 27., 14:35

  • Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.

február 27., 13:32

  • Gazdaság
A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A tranzakciós illeték miatti korábbi emelések után ismét drágulnak a számlaköltségek.

február 28., 10:05

  • Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Mélyül a bérválság Ferihegyen.

február 27., 15:05

  • Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.

február 28., 11:29

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij fejet hajtott Donald Trump előtt

Volodimir Zelenszkij fejet hajtott Donald Trump előtt

Mindenért is köszönetet mondott az ukrán elnök, Trump erős vezetésére vágyik.

tegnap, 17:29

  • Címlapon
Schiffer András: Zelenszkij gyújtotta meg a kanócot, Trumpék nem készültek show­-műsorra

Schiffer András: Zelenszkij gyújtotta meg a kanócot, Trumpék nem készültek show­-műsorra

Donald Trump beiktatása óta Európában talált fedezéket a levágott fejű csirkeként rohangáló progresszív hálózat.

tegnap, 15:57

  • Mindeközben
MC Hawer nagyapa lesz

MC Hawer nagyapa lesz

tegnap, 17:22

  • Címlapon
Kairóban mutattak fityiszt Donald Trumpnak arab szövetségesei

Kairóban mutattak fityiszt Donald Trumpnak arab szövetségesei

Ritkán látott egységbe tömörültek az arab államok vezetői, hogy blokkolják a palesztinok kitoloncolását a Gázai övezetből.

tegnap, 18:09

  • Gazdaság
Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára

Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára

Politikailag motivált valótlanságok az szja-mentességről.

február 28., 12:26

  • Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.

február 28., 12:24

  • Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának

Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának

Fordulat történt az elektromosautó-piacon.

február 26., 06:24

  • Gazdaság
Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék

Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék

A megvásárolt termékek árát visszatérítik.

február 28., 12:38

  • Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.

február 27., 11:11

  • Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram

Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram

Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.

február 26., 09:15

  • Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Adósságuk emiatt tovább emelkedik.

február 26., 07:28

  • Címlapon
Szijjártó Péter Washingtonból: Nem lehet fogadást kötni az amerikai–orosz tárgyalások sikerére

Szijjártó Péter Washingtonból: Nem lehet fogadást kötni az amerikai–orosz tárgyalások sikerére

A minisztert a USAID-pénzek kivizsgálásáért felelős kormánybiztos is elkísérte a látogatásra.

tegnap, 19:52

  • Címlapon
Visszakapcsolják a lélegeztetőgépre Ferenc pápát, újabb légzési krízis léphet fel

Visszakapcsolják a lélegeztetőgépre Ferenc pápát, újabb légzési krízis léphet fel

Az orvosok sem tudják megjósolni az egyházfő állapotát.

tegnap, 21:13

  • Címlapon
Fontos meghívást kapott Orbán Viktor, terítékre kerül az ukrajnai helyzet

Fontos meghívást kapott Orbán Viktor, terítékre kerül az ukrajnai helyzet

Szerdán és csütörtökön is diplomáciai eseményre várják a miniszterelnököt.

tegnap, 14:54

  • Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.

február 27., 09:54

  • Gazdaság
A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain

A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain

Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.

február 26., 15:47

  • Gazdaság
Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait

Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait

Háromszázmilliárdból törnék le a másfél milliós négyzetméterárakat, de vajon sikerülhet?

február 26., 15:52

  • Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.

február 26., 10:41

  • Gazdaság
Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat

Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat

A kormány még pörgetőt is ad a szektornak.

február 27., 09:52

  • Gazdaság
A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban

A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban

Az európai szállítási díjaknál magasabb áron.

február 26., 18:46