Az általános bérnövekedés átlagát jóval meghaladta tavaly a banki alkalmazottak bérnövekedése, ami közel negyvenszázalékos volt - írta a bukaresti Új Magyar Szó. Ebben az ágazatban van a legnagyobb nettó átlagbér is, 4285 lej (276 487 forint).
Az átlagbér tavaly 22,9 százalékkal nőtt a bukaresti statisztikai hivatal adatai szerint. A banki alkalmazottak nettó átlagkeresete 2008-ban 2007-hez viszonyítva kétszer akkora ütemben nőtt, mint az átlag, vagyis közel negyven százalékkal. Jelentősen, közel 35 százalékkal nőtt a közalkalmazottak, így a tanárok, illetve a szociális munkások és az egészségügyi alkalmazottak fizetése is.
A magánszektorban a pénzügyi szolgáltatások mellett átlag felett növekedett a vegyipar dolgozóinak jövedelme (32,4 százalék), illetve a dohányipari alkalmazottak bére (32,1 százalék). A legkevésbé a telekommunikációs és számítástechnikai eszközöket gyártók bérei növekedtek - egy év alatt összesen 7,9 százalékkal. A bruttó bérek tavaly 23,5 százalékkal nőttek a 2007-es szinthez képest, nem volt egyetlen olyan ágazat sem, ahol visszaesés lett volna.
A decemberi nettó átlagbér 9,4 százalékkal haladta meg a novemberit, és elérte az 1489 lejt (körülbelül 380 euró), a növekedés 128 lej volt. Az éves növekedési ütem decemberben azonban 17,6 százalékra mérséklődött, ugyanis novemberben az éves nettó átlagbér-növekedés mértéke 21,4 százalék volt. A bruttó átlagbér decemberben 9,7 százalékkal haladta meg a novemberit, és elérte a 2023 lejt (körülbelül 517 euró).
A bérek éves növekedési üteme jóval meghaladja a termelékenységét: ez a múlt év első 11 hónapjában csupán 6,2 százalék volt. A jegybank többször is figyelmeztetett, hogy a bérek növekedési ütemének összhangban kell lennie a termelékenység növekedési ütemével, ellenkező esetben inflációt gerjeszthet és gazdasági ingadozásokat okozhat. Ami a bérek reálnövekedését illeti, ez 10,6 százalékos volt 2008 decemberében, összehasonlítva 2007 decemberével. Az 1990-es szinthez viszonyított reálbér-növekedés 39,4 százalékos.