Tovább alkudoznak a görögök megmentéséről

2010. április 28., szerda 13:58

Az "utolsó órában" keresik a megoldást a görög válság rendezésére, a piaci hangulat csitítására a legmagasabb európai politikai és pénzügyi körök. Angela Merkel német kancellár, Dominique Strauss-Kahn, az IMF elnöke és Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke szerdai berlini találkozójukon, egy nappal a görög és a portugál szuverén adósbesorolás rontását követően bíztató jelzésekkel kívánnak szolgálni a pénzügyi krízis elharapódzásától tartó piacoknak.

Európa olyan adósságkrízis előtt áll, amelyben a piaci félelmek szerint a kormányok a gazdasági válság idején vállalt ösztönző programjaik költségei miatt képtelenekké válhatnak törlesztési kötelezettségeik teljesítésére. A görög törlesztési válság átterjedhet más, magas költségvetési deficittel küzdő országokra, Portugáliára, Spanyolországra, Írországra, Olaszországra is.

Görögország 45 milliárd eurós segélyért folyamodott az EU-hoz és az IMF-hez, melynek aktiválását egy közelgő törlesztési határidő ellenére is az akadályozza, hogy Németország szigorú feltételekhez köti annak kifizetését.

A merev német álláspontot a német közvéleménynek Görögország megsegítésével szemben táplált, közvélemény kutatások eredményeivel alátámasztott ellenérzései indokolják. Angela Merkel fontos választás előtt áll a legnépesebb német tartományban május 9-én és pártja, a CDU berkeiből is egyre több támadás éri a görög válság kezelése miatt.

Wolfgang Schaeuble német pénzügyminiszter a Handelsblatt lapnak adott interjúban kifejtette, hogy Németország az elmúlt napokban tanúsított ellenállása és az alkalmazott retorikája ellenére is elkötelezte magát Görögország megsegítése mellett.

Yves Mersch az EKB Kormányzótanácsának tagja, a luxemburgi jegybank kormányzója, a jegybank stabilitási jelentésének bemutatása alkalmából Luxemburgban tartott sajtótájékoztatón elismerte, hogy valóban krízishelyzet következett be.

"Krízishelyzetben vagyunk, megvannak a javaslataink a helyzet kezelésére, de ahogy már korábban is mondtam, a lehető legnagyobb fegyelemre lesz szükség" - mondta. Az EU, az IMF és az EKB közös feladata Görögországot visszaállítani a fenntartható növekedési pályára - hangsúlyozta.

Axel A. Weber, az EKB Kormányzótanácsának tagja, a német Bundesbank elnöke ugyanakkor csillapítani próbálta a kialakult krízishangulatot.

A görög segélycsomagot nem Görögország megmentése, hanem a széles értelemben vett pénzügyi stabilitás biztosítása teszi indokolttá - mondta a német takarékpénztárak találkozóján tartott beszédében.

Axel A. Weber szerint a görög problémák nem jelentenek veszélyt az euróra. "Az európai monetáris uniót nem veszélyezteti a görög segélykérelem és gondunk lesz rá, hogy ez így is maradjon" - mondta.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Átmeneti lehet a forint gyengélkedése - 2010.04.28.
Ha a nemzetközi helyzet enyhül, a 240-260 sávban stabilizálódhat a forint.
Megreccsent a forint és a tőzsde - 2010.04.28.
Az euró árfolyama 271 forint fölé emelkedett, a svájci frankkal szemben közel egy éve nem volt ilyen gyenge a forint. Az MTelekom kereskedését fel kellett függeszteni, az OTP négyszázalékos mínuszban.
Spekulatív szinten a görög adósbesorolás - 2010.04.27.
Ez az első euróövezeti tag, amelytől a Standard & Poor's megvonta a befektetésre ajánlott besorolást.
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!