Hatalmas zuhanás bontakozott ki az amerikai tőzsdéken zárás előtt egy órával, a Dow Jones napon belül majdnem 1000 pontot esett. Az amerikai befektetőkön néhány percre pánik lett úrrá, mindenki adta el a részvényeket. Csak nagyjából fél órával később kezdett el visszakapaszkodni az index.
Ez volt a legnagyobb esés az amerikai tőzsde történetében egy napon belül. Még a Lehman Brothers csődje után sem estek ekkorát a New York-i indexek napon belül. Az esés után az elemzők főként a görög eseményekkel magyarázták a zuhanást.
Az idegesség jelei már napok óta látszottak a részvénypiacokon és a jó vállalati gyorsjelentések, valamint a makroadatok sem tudták megnyugtatni a befektetőket. Csak egy kisebb lökés kellett ahhoz, hogy bepánikoljanak a befektetők.
A kis lökést most egy kereskedési hiba lehetett. Először a CNBC számolt be erről még tegnap este, de akkor a tőzsde azonnal cáfolta a feltételezést mondván, hogy máskor is előfordult már hasonlóan heves, de rövid ideig tartó eladási hullám.
Az ABC News értesülése szerint a Citigroupnál történt a hiba, 16 milliós ügyletet szerettek volna nyélbe ütni, de a kereskedő az M helyett valószínűleg B-t ütött, így million helyett billion (vagyis millió helyett milliárd) lett belőle. A hiba a Procter & Gamble részvényeit érintette, három óra előtt 37 százalékot, 60 dollárról 40 dollárra esett a papírok értéke. A 37 százalékos mínusz 172 pontot tett hozzá a Dow Jones eséséhez.
A zuhanás több részvényt is magával rántott, az Apple például 22 százalékos mínuszban is járt. Az Accenture 40,13 dollárról egészen 1 centig esett, mielőtt visszakapaszkodott volna 39,57 dollárig. Hasonló történt az Oxford Industries papírjaival, 1,34 dollárig estek, majd egy perccel később már 19,51-re ugrott vissza a részvények értéke.
A New York-i tőzsde többször is hangsúlyozta az eset után, hogy a rendszer tökéletesen működött, semmilyen technikai hiba nem volt délután 2-3 között, ami előidézhette volna a zuhanást. Az NYSE egyik vezetője, Lawrence Leibowitz azonban azt is mondta, hogy kivizsgálják az üzletkötéseket, főként a fent említetteket. Előfordult már korábban is, hogy a hibás üzletkötéseket később visszavonták. A vizsgálat eredményét és az intézkedéseket nyilvánosságra hozzák.