A legnagyobb
Korábban már a részvények hetven százalékának megvételével is elégedettek lettek volna a cégek vezetői, és ezt már az első fordulóban sikerült teljesíteni - tudósít a CNN.
A kivásárlással a világ legnagyobb légitársasága jön létre árbevétel alapján. Eddig a Japan Airlines volt a világelső. Ha az utasforgalmat nézzük, akkor a most létrejött óriásvállalat a harmadik legnagyobb lesz a világon.
Mint az Index korábban beszámolt róla, a két cég hat hónapja kötött megállapodást az egyesülésől. A két vállalat közös holdingtársaság létrehozásában állapodott meg, ezen belül mind az Air France, mind a KLM márkanevét használják majd három éven keresztül. A szakértők különlegesnek minősítik az üzletet, mivel a holdingot ugyan a francia cég fogja vezetni, de a KLM megtartja külföldi leszállási jogait.