Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

A Porsche bepereli a frankfurti tőzsdét

2003.04.08. 11:19
Az autógyár évek óta nem hajlandó negyedévent pénzügyi jelentést készíteni, ahogy azt a Deutsche Börse szabályai megkívánnák. A vita elfajult, a cég perel.
A világ legnyereségesebb autógyára azt állítja, hogy részvényei úgy is szerepelhetnek a frankfurti tőzsdén, hogy a cég nem készít háromhavonta pénzügyi jelentést. A tőzsdetulajdonos Deutsche Börse szerint viszont miután a vonatkozó német szabályokat az amerikai rendszerhez próbálják igazítani, a cégeknek negyedévente jelenteniük kell.

Miután a felek évek óta nem tudnak megegyezni, a Porsche most úgy döntött, bírósághoz fordul.

Prime Standard

A vita csak az élvonalba tartozó cégeket, azaz a Prime Standard 379 vállalatát érinti. Az autógyár ragaszkodik hozzá, hogy papírjait ebben a csoportban tartsák nyilván, és állítja, hogy ehhez minden feltételt teljesített - kivéve, hogy csak félévente hajlandó pénzügyi jelentést kiadni.

A Porschénak azért fontos, hogy a Prime Standardban maradjon, mert ha onnan kiesik, akkor a Dax-indexből is kikerülnek a papírjai, így a cég kikerülne az indexet figyelő nagy befektetési alapok látóköréből.

Kellenek-e szigorúbb szabályok?

Az ügy precedens értékű lehet, hiszen most dől el, hogy sikerül-e az európai vállalatirányítási szabályokat a szigorúbb amerikai előírásokhoz igazítani. Sokak szerint azonban felesleges az amerikai rendszert átvenni, hiszen az sem volt képes elejét venni a hatalmas könyvelési csalásoknak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!