A Herald című újság szerint az éves infláció mértéke a júniusi 11,2 millió százalékhoz képest júliusra 219,8 millió százalékkal emelkedett, majd augusztusban tovább nőtt 231 millió százalékra. Ez utóbbi adat azt jelenti, hogy percenként 440 százalék volt az áremelkedés mértéke.
Az infláció felpörgésének okát elsősorban a növekvő kenyér- és gabonaárak jelentik. Ez azért is megdöbbentő, mert az országot egykor "Afrika kenyereskosaraként" emlegették. Elemzők szerint már a korábbi 11,27 millió százalékos infláció is a gazdaság összeomlásának jele volt. Az ország már akkor is élelmiszer- és üzemanyaghiányban szenved. A kormány a nyár elején a 100 000 000 000, azaz százmilliárd zimbabwei dolláros bankjegy kibocsátásával próbálta felvenni a lépést a hiperinflációval, a júniusi adatok azonban azt mutatják, hogy sikertelenül.
A jegybank július 30-án tíz nullát vágott le a valuta végéről (így 14 zimbabwei dollárt kell adni egy amerikai dollárért, a korábbi 140 milliárd helyett). A jelek szerint azonban ez nem akadályozta meg a zimbabwei dollár további leértékelődését, ugyanis már augusztus közepén 100 új zimbabwei dollárt ér 1 amerikait.
Augusztus végén a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége közölte, hogy összesen 26,8 millió dollár (4,3 milliárd forint) értékű azonnali élelmiszersegélyre van szüksége az afrikai országnak. Az ENSZ adatai alapján az év végéig akár ötmilliónál is több ember, azaz Zimbabwe lakosságának majdnem a fele az éhezés küszöbére juthat.
Zimbabwe még ezzel az adattal is elmarad Magyarországtól az inflációs csúcsért folyó versenyben. Hazánkban a második világháború után, 1946-ban, a forint bevezetését megelőzően a pengő havi inflációja elérte a 419 milliószor milliárd százalékot.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
A Jobbik törvénybe iktatná a készpénzes bérkifizetés jogát
A javaslat célja, hogy mérsékelje a bankok túlzott nyereségét is.
tegnap, 21:51
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
tegnap, 09:16
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29