Ne guruljon el a gyógyszered!
Betegségek régen és ma
Rettegett, tömeggyilkos betegségek tűntek el Európából, úgy hogy szinte írmagjuk sem maradt. Mi lett velük, hová tűntek? Vigyázat! Azért itt ólálkodnak körülöttünk, csak nem rúgnak már labdába. Utánuk eredünk, felkutatjuk őket: a fekete himlőt és kolerát, a szamárköhögést és a tbc-t.
„Joe vagyok, és depressziós.”
Így indul az amerikai filmekből is ismert terápia, mely során a páciens megvallja másoknak, de ezáltal leginkább önmagának, hogy valami baj van azzal, ahogyan ő megéli az életét. A vallomásnak épp az a lényege, hogy a beteg szembenéz azzal, amiről sokáig nem tudott, vagy nem akart tudomást venni, és tulajdonképpen ez – vagyis a betegség tudatosítása – az első lépés a gyógyulása felé.
Az idézett mondat egy csoportterápián hangozhat el, ami a pszichiátriai betegségek kezelésének csak az egyik – de a tengerentúlon kétségtelenül legdivatosabb - módszere. Számos hollywoodi filmben van olyan jelenet – általában a katarzisponton –, amikor a szereplők valamilyen fontos és intim pillanatukat egy nagy közönség figyelő tekintete és ovációja kíséretében élik meg. Mintha csak az egész amerikai társadalom egy grandiózus csoportterápián venne részt. Ezen kívül azonban ismerős az a jelenet is, amikor a páciens a közömbösen hallgató terapeuta előtt egymaga monologizál hosszan a saját életéről. A pszichoterapeuta valójában a módszerek ennél jóval szélesebb tárházából válogathat: többek között pszichoanalitikus-, kognitív-, viselkedés-, hipno- vagy zeneterápia, és persze család- és párterápia. Bár a filmeseket ez talán kevésbé érdekli, de általában gyógyszeres kezelést is alkalmaznak.
Pszichiátriai betegségekért nem kell Amerikáig mennünk, vannak azok nálunk is bőven – az, hogy mi nem beszélünk róluk annyit, csak a két társadalom értékrendjének különbségét tükrözi. Ma Magyarországon közel százezer a szkizofrén betegek, valamivel ennél is többen a bipoláris zavarban szenvedők (régi néven mániás depressziós betegek) száma. Mellettük mintegy további félmillióan szenvednek szorongásos zavarokban, depresszióban. Ha ehhez hozzávesszük azt a közel egymillió embert, aki alkoholfüggő, akkor a becslések szerint ma minden negyedik honfitársunk küzd pszichés problémákkal. A diagnosztizált eseteknek azonban legalább a fele kimarad az ellátásból! Pedig többségük gyógyszeres kezelésre szorulna.
A lélek vagy az elme betegsége?
Az elme betegsége az agy működésének zavara, ennek mikéntje határozza meg a megjelenő tüneteket, és egyben adja az alapját a gyógyszeres kezelésnek.
A tünetek jellege és súlyossága alapján pszichiátriai betegségek körébe sorolható állapotokat, - melyek többségükben gyógyszeres kezelést is igényelnek - az erre a területre szakosodott orvosi diplomával rendelkező pszichiáterek kezelik.
Másfelől azonban kétségtelen, hogy léteznek olyan lelki zavarok, amelyek hátterében nem az agy működési zavara az elsődlegesen meghatározó. A személyiségfejlődés, környezet, egyéni életesemények szerepe jóval hangsúlyosabb, és kezelésükben a pszichoterápiás eszközöké az elsődleges szerep. A lélek gyógyítója ilyen esetekben a pszichoterapeuta, aki megfelelő ezirányú szakképzettséggel rendelkező vagy orvos vagy pszichológus.
A pszichológusok – a pszichiáterekkel ellentétben – nem az orvosi egyetemen, hanem a bölcsészkaron szereznek diplomát, és pszichológiai tanácsadást végeznek. Képzettségüknél fogva alapvetően a problémák, nehéz élethelyzetek megoldásához, személyiség fejlesztéséhez adnak pszichológiai tanácsot. A klinikai szakpszichológusok vesznek részt a lelki betegségek diagnosztikájában, a betegvezetésben. A lelki betegségek gyógyításában szakképesítést szerzett pszichoterápeutaként vállalnak szerepet.
A helyzet azonban mégsem ennyire egyszerű és egyértelmű. A pszichés zavarokat nem lehet mindig a kiváltó ok, vagyis az agy működési zavara felől leírni, elvégre a jelenség a maga pőreségében csupán egy, a normálistól eltérő viselkedés. Egyesek szerint a lelki eredetű betegségeket orvosi értelemben vett egzakt fogalomként, tünetegyüttesként nem is lehet megragadni. Inkább azt mondhatjuk, hogy ezek a normálistól eltérő viselkedési formák, illetve a hallucinációk és téveszmék gyűjtő elnevezése. A betegség meghatározásához egyébként egy magyar származású amerikai pszichiáter, Szász Tamás István is hozzájárult. Ő azt hangsúlyozta, hogy óvatosan kell bánnunk azzal, hogy a rendellenes lelki jelenséget a társadalmi normáknak való megfelelés hiányaként írjuk le, mert ez könnyen stigmatizáláshoz vezethet. Ha meggondoljuk, hogy nem is olyan régen még a homoszexualitást is mentális betegségnek tartották, akkor van abban valami, amit Szász professzor állított.
Nincs tehát egyértelmű határvonal az „elme” és a „lélek” betegedései között. Bármilyen furcsán hangzik is, de a pszichoterápia eszközeivel egyes esetekben ugyanolyan anyagcsere változásokat lehet elérni, mint a gyógyszerekkel – az más kérdés, hogy utóbbiakkal néha jóval gyorsabban. A beteg gyakran egyformán igényel pszichés vezetést, esetleg pszichoterápiát és gyógyszeres kezelést, viszont fontos tudni, hogy a pszichológustól nem kérhetjük, hogy írjon fel gyógyszert.
A beteg kezelését végző pszichiáter a pszichológussal gyakran együttműködik. Előbbi orvos vizsgálatot végez, labor- és képalkotó vizsgálatokat kérhet (CT, MRI), ezeket elemezheti, viszont úgynevezett pszichodiagnosztikát nem végezhet, ehhez pszichológus kollégája segítségét veszi igénybe, aki pszichológiai teszteket (pl. Rorschach, MAWI) vesz fel a betegség pontos diagnózisa érdekében. Mind a pszichológus, mind a pszichiáter továbbképezheti magát pszichoterapeutává. Ő az, aki komplex pszichoterápiás kezeléseket is végrehajthat.
A beteget már nem „szedálják”
Az elmebetegségek gyógyszeres kezeléséről a többségben még mindig az a kép él, hogy az illetőt erős nyugtatókkal „kiütik”. Hogy ismét filmes példákkal éljünk, ez az, amit a szanatóriumokban a főhős sutyiban kiköp, a virágcserépbe rejt, ha pedig mégis beveszi, üveges tekintettel, némán bambul maga elé. A valóságban a legmodernebb készítmények már nem elsősorban a beteg nyugtatását célozzák. Előtérbe került a tényleges gyógyítás, az aktivitás megtartásával, teljesítőképesség visszaállításával, a jó közérzet biztosításával. A legkorszerűbb gyógyszerek mindezt kevesebb mellékhatás mellett teszik lehetővé.
Ma a pszichológusok is a szaktanácsadás, pszichoterápia és a gyógyszeres kúra kombinációját tartják a leginkább célravezetőnek. A gyógyszerek szerepe számukra azért is lehet fontos, mert ezek képesek a betegeket olyan állapotba hozni, hogy pszichoterápiával egyáltalán kezelhetővé váljanak. A pszichiátriai gyógyszerek az utóbbi három évtizedben jelentős fejlődésen mentek keresztül. A káros mellékhatásaik, köztük szedatív hatásuk radikálisan csökkent.
A leggyakoribb pszichiátriai betegségek, így a pszichózisok, depresszív és szorongásos kórképek, az alvászavarok és függőségek hátterében az agy biokémiai egyensúlyának megbomlása áll. A gyógyszerek épp ennek a biokémiai egyensúlynak a helyreállítását segítik, ezzel képesek gyorsan és hatásosan mérsékelni, megszüntetni a panaszokat: az érzékcsalódások, téveszmék, a kényszeres viselkedések gyakorisága csökken, de akár az unalom, a levertség érzése, a szorongás és az egyéb testi panaszok is enyhülhetnek.
Amelyik kutya ugat, nem harap
A pszichiáterek mai megközelítése szerint a bizonyos esetekben talán még egyes kórosnak, vagy abnormálisnak ítélt tünetek megszüntetésénél is fontosabb cél, hogy a páciens közérzete helyreálljon, újra képessé váljon a kommunikációra környezetével, és ideális esetben a társadalomnak is újból hasznos tagja lehessen.
A hollywoodi filmeseknek mégiscsak van érzékük a lélektanhoz. A Ron Howard rendezte Egy csodálatos elme című film meglehetősen hitelesen ábrázolja a paranoid skizofréniát. De nemcsak ezért érdemel a film figyelmet – azért is, mert a sztori megoldását nem a főhős hallucinációinak megszüntetése jelenti, hanem az, hogy megtanul velük együtt élni.
Sorozatunk előző cikkei:
Oltásokkal a halálos járványok ellen
Baktériumok védekezésbe szorulva
Csúnya meglepetés a Gangesz partján
A cikk a Sanofi közreműködésével készült.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
