Mária
-6 °C
-2 °C

Terroristákkal harcolnak az üzbég fővárosban

2004.03.30. 17:20
Terrorista csoporttal vívtak harcot az üzbég hatóságok kedden, a halottak és a sebesültek száma ismeretlen. Taskent, a főváros körzetében ismeretlen fegyveresek rendőrökre nyitottak tüzet. A rendőrség és a katonaság elbarikádozta az üzbég elnöki palotát. Az akciók mögött egy szélsőséges iszlám csoportot sejtenek.
Robbanások történtek kedden az üzbég főváros, Taskent körzetében, míg a rendőrség az elnöki palota közelében tűzpárbajba keveredett egy feltételezett terrorista csoporttal.

Helyi lakosok négy-öt robbanásról, majd gépfegyverek folyamatos sorozatlövéseiről számoltak be, mások azt állították, hogy a fővárostól északra fekvő lakónegyedben páncélos járművek is elhaladtak.

Első híradások szerint a Taskenttől 15 kilométerre lévő Kibrajszk térségében egy közúti ellenőrző pontnál hajnalban robbanás történt, majd ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak az ott lévő rendőrökre. Később egy nyugati diplomata üzbég rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy egy férfi robbantotta fel magát autójában, miután a rendőrség üldözni kezdte őt. Ezt később az Egyesült Államok taskenti nagykövetsége, majd az üzbég főügyészség is megerősítette.

Terroristákkal harcolnak

Szintén ezen a környéken, az elnöki palota közelében az üzbég rendőrség különleges alakulata egy lakóházban bekerített és ostrom alatt tart egy fegyveres terrorista csoportot - jelentette be Ilhom Zakirov külügyi szóvivő.

Egyes hírügynökségi jelentések szerint a tűzpárbajnak már halottai és sebesültjei is vannak. Legutolsó hírek szerint két üzbég rendőr is súlyosan megsebesült a tűzharcban. Oleg Bicsenov, a taskenti rendőrség terroristaelhárító részlegének vezetője bejelentette: az akcióban majdnem mindegyik terroristát megölték.

A rendőrség és a katonaság üres teherautókkal és katonai járművekkel barrikádozta el az elnöki palotát. A városban szintén megerősítették a biztonsági intézkedéseket - a főbb közlekedési útvonalaknál katonák állnak a sebtiben létrehozott ellenőrző pontoknál.

Újabb robbanás Taskentben

Újabb robbanás történt kedden délután Taskentben, ezúttal a város külterületén. Hivatalosan még nem megerősített jelentések szerint öngyilkos merénylő(nő) idézte elő a pusztítást a Jalangacs lakótelepen. Áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés. Ugyanabban a kerületben történt az újabb terrorcselekmény, ahol a rendőrség a nap korábbi szakaszában megostromolta feltételezett terroristák egy rejtekhelyét, és jelentős mennyiségű robbanóanyagot foglalt le. A rendfenntartó erők, páncélozott szállító harcjárműveket is felhasználva, körülzárták a lakótelepet. Hétfőn tizenhat ember halt meg

Hétfőn tizenkilenc ember vesztette életét, 26 pedig megsebesült Taskentben, illetve a buharai területen öngyilkos merényletek, rendőrség elleni támadások és egy pokolgépgyártó műhelynek helyet adó háznál történt robbanás következtében.

Az üzbég hatóságok a merényletek elkövetésével a szélsőséges iszlám erőket vádolják. Szadik Szafajev üzbég külügyminiszter keddi sajtóértekezletén kijelentette, hogy a merényleteket külföldről szervezték. Szerinte közvetlen kapcsolat van a terrorista cselekmények és a Hizb at-Tahrir al-Iszlami (Iszlám Felszabadítás Pártja) nevű, Üzbegisztánban és a szomszédos Tádzsikisztánban betiltott csoportosulással.