Obama- és kormányellenes megmozdulás Washingtonban

2009. szeptember 13., vasárnap 09:31

Tömegtüntetés volt az amerikai fővárosban szombaton. A tüntetők szerint az egészségügyi reformot erőltető Barack Obama elnök intézkedéseinek hatására az állam szerepe túlterjeszkedik az ország életében.

Több tízezren vonultak föl helyi idő szerint szombaton Washingtonban, tiltakozva az amerikai kormány tervezett egészségügyi reformja ellen. Ez volt az egyik legnagyobb tiltakozó akció Barack Obama ellen, az elnök év eleji hivatalba lépése óta.

A Fehér Háztól, a törvényhozásnak otthont adó Capitoliumig felvonuló tüntetők élesen bírálták az elnök terveit. A tiltakozók szerint a tervezett reform ugrásszerűen megnöveli az állami kiadásokat, és túlságosan kiterjeszti az állami szerepvállalást.

Képek a tüntetésről

A demonstrálók egy része hazugnak, más része kommunistának vagy szocialistának nevezte az elnököt, megint mások pedig olyan Obama-fényképeket tartott a magasba, amelyre Hitler-bajuszt festettek. Volt, aki azt mázolta saját készítésű transzparensére, hogy Obama a szocializmus felé akarja vezetni az Egyesült Államokat.

Obama egy minnesotai baseballstadionban választási kampányeseményre emlékeztető rendezvényen azt mondta, a reform bírálói közül sokan félelmeket terjesztenek, ahelyett, hogy kiállnának egy komoly vitára. Szombaton, szokásos heti rádióbeszédében is a reform mellett érvelt, többek között utalt egy pénzügyminisztériumi jelentésre, amely szerint a 65 éven aluli amerikaiak fele a következő tíz évben elveszíti a betegbiztosítását, ha nem reformálják meg a rendszert.

Az amerikai elnök szerdán a kongresszus előtt gyújtó hangú beszédben érvelt az egészségügyi reform mellett; elviselhetetlennek nevezte, hogy 46 millió amerikainak ne legyen egészségbiztosítása. A republikánusok és a Demokrata Párt konzervatív szárnya ugyanakkor azzal riogat, hogy az állami egészségbiztosítás bevezetése az egész szektor államosításával fenyeget. Egyúttal figyelmeztettek arra, hogy elszabadulhatnak a reformra fordított kiadások.

A szombati tiltakozás szervezői és más, pénzügyi értelemben konzervatív csoportok a kisebb adóterhelés és a nagyobb költségvetési fegyelem hívei, és azt szeretnék, ha a kormányzat a lehető legkisebb mértékben avatkozna be az amerikaiak életébe. A szombati tüntetést a Freedomworks mozgalom szervezte, amely az adócsökkentés, az állami szerep csökkentése és a nagyobb gazdasági szabadság jelszavát tűzte zászlajára.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Obama: Legyen vége a játszmázásnak - 2009.09.10.
Az amerikai elnök ismét kétpárti összefogást sürgetett az egészségügy reform végrehajtásához.
Meghalt Ted Kennedy amerikai szenátor - 2009.08.26.
A Kennedy család legidősebb tagja régóta küzdött rákkal.
Obama sörözéssel oldaná a feszültséget - 2009.07.31.
A fekete professzor letartóztatása miatt kirobbant botrányban próbált közvetíteni a Fehér Házban.

Shopline

OnGo beszámolók

  • Róma
    Róma A Spanyol lépcső és környéke, egy kedves kis szökőkúttal egyik kedvelt randevúhelye a városnak....
  • Kanári-szigetek, Tenerife Imádtuk Tenerifében, hogy bármerre jártunk, szinte mindenhol megközelíthető volt az Atlanti-óceán....
  • Zakopane A felvonó 1123 méterre vitt fel minket, mely nem annyira magas, de a kilátás így...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Wellness - masszázs, szauna
Kényeztetésre vágyik? Töltsön el egy kellemes hétvégét belföldön 4.600 Ft / fő / éjtől!