Izrael segélyszállító flottára támadt
További Külföld cikkek
-
Csekély javulást mutat Ferenc pápa állapota
- Újabb részletek derültek ki a torontói lövöldözésről
- Megérkezett Kim Dzsongun válasza a nyugati fenyegetésre, nukleáris meghajtású tengeralattjárót építenek
- Ezek voltak a sortűz által kivégzett amerikai férfi utolsó szavai
- Felmászott egy férfi a Big Ben tornyára
Izrael hajnalban, az izraeli partoktól 150 kilométerre nemzetközi vizeken támadta meg a blokád alá vont Gázai övezetbe tartó hat hajóból álló segélyflottillát. Legalább kilencen meghaltak, legalább harminchatan megsebesültek, de egyes források szerint az áldozatok száma tizenkilenc. A halottak mind a hajókon lévő akivisták közül kerültek ki, többségük a flottilát vezető török hajón utazó török állampolgár. Az izraeli haditengerészet kommandósai közül öten megsebesültek, közülük ketten súlyos állapotban vannak.
A hat hajó ciprusi vizekről indult el vasárnap, hogy tízezer tonnányi segélyszállítmányt juttasson el a 2007-ben blokád alá vont Gázai övezetbe. A konvojt vezető török hajón több mint 750 ember tartózkodott, köztük mintegy ötven országból helyi és külföldi újságírók, jogvédő szervezetek munkatársai, az ír Nobel-békedíjas Mairead Corrigan, két Bundestag-képviselő, Henning Mankell svéd bestselleríró is.

Izrael előre figyelmeztetett, hogy mindenáron, akár erő alkalmazásával is, de megakadályozza a hajók kikötését a gázai partoknál. Szerintük a Hamász palesztin radikális mozgalom által irányított Gázai övezetben nincs "humanitárius válsághelyzet", ezért nem indokolt a nemzetközi segélyakció, és attól is tartottak, hogy fegyverek kerülhetnek az övezetbe. Ha a flottilla nem szakítja meg útját és nem fordul vissza, lefoglalja a hajókat, az aktivistákat Asdod kikötőjébe szállítja, majd kihallgatásuk után kitoloncolja őket, figyelmeztettek. Arra hajlandóak lettek volna az izraeli hatóságok, hogy Asdodban engedélyezzék a hajók rakományának kirakodását, átnézését, majd ENSZ-járműveken történő továbbítását a Gázai övezetbe.
Mindkét fél szerint a másik lőtt először
Egyelőre nem egyértelmű, hogy pontosan miért robbant ki az összetűzés. Az izraeli hadsereg szerint lövéseket adtak le az izraeli katonákra, amikor ellenőrzésük alá akarták vonni a hajókat. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint a hajókonvojt átkutatták, hogy nincs-e a fedélzetükön fegyver és a flottilla hatodik tagja nem volt hajlandó együttműködni. Az aktivisták szerint viszont az izraeli katonák előzmény nélkül támadtak rájuk.
Az izraeli hadsereg kiadott egy videót a történtekről, ezen a helikopterről, infrakamerával készített felvételen feltehetően az látható, ahogyan a hajóra egy helikopterről leengedett izraeli katonát lerohanják. Ugyanakkor a felvételből nem egyértelmű, hogy az izraeli katonák korábban rálőttek-e már a hajóra. A felvétel alatt a rádión több sávon is szaggatottan beszélgetés hallatszik. Többek között arról beszélnek, hogy a felvételen látható katona az első, aki leér, de nekiesnek, és valamit rádobnak, ami felvillan (erről nem derül ki, hogy pontosan mi).
Az EU-tagországok elítélték az esetet, az ENSZ BT tanácskozik
Az Európai Unió tagállamainak állandó uniós nagyköveteinek brüsszeli tanácskozása után, a 27 tagország nevében kiadott közleményben Catherine Ashton külügyi főképviselő egyúttal azonnali, teljes és pártatlan vizsgálatot követelt a hajnali eseményekről, illetve annak körülményeiről. Hétfő délutánra összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését is az ügyben. Az Arab Liga főtitkára keddre hívta össze a pánarab szervezet rendkívüli ülését az eset miatt. Az EU-tagországok és az ENSZ BT tanácskozásáról bővebben>>>
Tömeggyilkosság és helyrehozhatatlan következmények
Mahmúd Abbász a Palesztin Hatóság elnöke elítélte a támadást "tömeggyilkosságnak" minősítve a történteket, és háromnapos nemzeti gyászt rendelt el a palesztin területeken. A Hamász palesztin iszlamista mozgalom felszólította hétfőn az arabokat és a muszlimokat szerte a világon, hogy vonuljanak az izraeli nagykövetségek elé, és "lázadjanak fel" a gázai segélykonvoj elleni, halálos áldozatokat követelő izraeli támadás miatt. A hétfő hajnali összecsapás lehetséges következményeiről bővebben itt olvashat>>>

Törökország hétfőn figyelmeztette Izraelt: "helyrehozhatatlan következményei" lesznek az izraeli fellépésnek, amelynek legtöbb áldozata török állampolgár. Több ezer ember tiltakozott Isztambul leghíresebb terén, a Takszim téren. A tömeg "Halál Izraelre!" és "Török katonák, menjetek Gázába!" felkiáltásokkal tüntetett, korábban kétszáz ember tiltakozott az isztambuli izraeli nagykövetség előtt műanyagpalackokat dobálva. A világ több nagyvárosában is ezrek tüntettek az izraeli fellépés ellen>>>
Netanjahu nem megy washingtonba
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök délután támogatásáról biztosította a hadsereget az ügyben. A miniszterelnöki hivatal bejelentette, hogy Netanjahu lemondta keddre tervezett washingtoni látogatását, mert a gázai segélyflottillát ért izraeli támadás ügyével akar foglalkozni. Netanjahu hétfőn Kanadában tartózkodott hivatalos látogatáson, és az izraeli televízióban közvetített - még Kanadában tett nyilatkozatában - sajnálatát fejezte ki a külföldi aktivisták halála miatt, de egyúttal megerősítette, hogy a gázai övezet blokádját nem adják fel.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Újságírókkal és zenészekkel kell összecsapnia a hentesnek az új Bundestagban
Több katona és rendőr öltönyre cseréli az egyenruhát.
március 2., 21:11
- Külföld
Leállították Ferenc pápa gépi lélegeztetését
A Vatikán friss közleményt adott ki a szentatya állapotáról.
március 2., 20:00
- Külföld
A Londonban egyeztető vezetők Ukrajna mellett Európát is felfegyvereznék
Volodimir Zelenszkij a tanácskozás után III. Károllyal találkozik.
március 2., 19:30
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Címlapon
Óriási bravúr: magyar aranyérem született a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon
Molnár Attila a küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban.
tegnap, 21:23
- Címlapon
Orbán Viktor az egészpályás letámadással visszavette a kezdeményezést?
Zajlik a harc a politikai napirend uralásáért.
tegnap, 19:02
- Címlapon
Német hírszerzés vezetője: Ha a háború 2030 előtt véget ér, Oroszország nagyobb veszélyt jelent majd Európára
tegnap, 06:10
- Külföld
Kis híján felborult egy óceánjáró, 16-an megsérültek
A fedélzetre folyóként zúdult a víz, a bútorok és a tányérok szabályosan röpködtek.
március 2., 20:53
- Külföld
Máris paródia született a Trump–Zelenszkij-találkozóról, senkit nem kíméltek
„Donald, mit csinálsz az irodámban? Ugye tudod, hogy én vagyok az elnök?”
március 2., 19:09
- Külföld
Újabb erdőtüz az Egyesült Államokban, több száz hektáron pusztít
A környező városok lakosságát evakuálták.
március 2., 21:38
- Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst
Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.
március 2., 06:13
- Címlapon
Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
A jövő heti várható főnyeremény 200 millió forint.
tegnap, 20:37
- Külföld
Többen meghaltak egy lavinában India hegyvidéki régiójában
A rossz időjárás miatt több mint két napig tartott a mentés.
március 2., 21:24
- Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk
2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.
tegnap, 11:28
- Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet
Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.
tegnap, 17:25
- Külföld
Elon Musk ellen tüntettek New Yorkban, kilenc embert letartóztattak
A kormányzati elbocsátások ellen tiltakoztak.
március 3., 05:53
- Külföld
Karokkal és lábakkal bárki tud harcolni, ha nincs, akkor jön az igazi kihívás
Sok ukrán dandárban legalább egy, de gyakran több amputált katona is aktív szolgálatban van.
március 2., 12:33
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt
Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.
tegnap, 22:21
- Külföld
Izrael blokkolja a humanitárius segélyek bejutását Gázába
A Hamász közölte, nem egyezik bele a túszcsere-megállapodás meghosszabbításába.
március 2., 11:29
- Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon
Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.
március 2., 06:43
- Külföld
Elon Musk szerint az Egyesült Államoknak ideje kilépni a NATO-ból és az ENSZ-ből
A techmilliárdos egyetlen szóval mondta el a véleményét.
március 2., 13:00
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Címlapon
Haláleset miatt el kellett halasztani a Barcelona szombat esti bajnokiját
Az Osasuna elleni mérkőzés pótlásáról később határoznak.
tegnap, 21:19
- Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet
Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.
március 2., 09:22
- Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást
A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.
március 2., 08:06
- Külföld
Ezért kiabált egymással Donald Trump és Volodimir Zelenszkij
Már előtte is láthatóak voltak a repedések Washington új vezetése és Kijev között.
március 2., 13:22
- Mindeközben
Elkapták az ékszertolvajt, mire az lenyelte a több száz milliót érő gyémántfülbevalókat
tegnap, 12:40
- Címlapon
Orbán Viktort a lámpánál kapta el egy virágárus
A miniszterelnök nem kapott számlát.
tegnap, 18:15
- Külföld
Donald Trumpot és Volodimir Zelenszkijt is támadják a Fehér Házban történtek után
Megosztott az amerikai politika.
március 2., 10:19
- Külföld
Pánik egy dallasi pomponlány-versenyen, többen megsérültek menekülés közben
A rendőrség elmagyarázta mi történt.
március 2., 21:09
- Külföld
Neked mint muszlimnak meg kell halnod – mondta a főbérlő, majd 26 késszúrással végzett a hatéves gyerekkel
A gyermek édesanyja túlélte az idős férfi támadását.
március 2., 15:01
- Mindeközben
Csobot Adél olyan fotót posztolt Baliról, amelyen kivételesen a fiai is láthatók
tegnap, 11:14