A süllyedő hajónál vannak az eltűnt magyar rokonai

2012.01.18. 12:28 Módosítva: 2012.01.18. 19:08

A Costa Concordia balesetének helyszínére érkeztek az eltűnt magyar hegedűművész rokonai, akiket ma délelőtt fogadtak a toszkán Santo Stefano kikötőjében az olasz polgári védelem emberei. A polgári védelem fogja segíteni a rokonokat, illetve a hatóságok további adatokat kérnek a Concordián hegedűművészként dolgozó férfiről.

A hajón dolgozó magyar túlélőknek a magyar sajtóban közölt beszámolói szerint a hegedűművészt utoljára mentőmellényben látták, miközben menekülő utasoknak segített. Az eltűntek hivatalos listáján továbbra is huszonnyolc ember szerepel, de a pontos szám nem ismert, mivel a hajónak nem volt naprakész utaslistája.

Az olasz listán (amelyen 24 utas és a személyzet négy tagja van rajta) csak egy magyar eltűntet tartanak számon, de hozzátartózói egy másik magyar nő eltűnését is jelezték, akiről nem érkezett hír a péntek esti tragédia óta.

Az olasz hatóságok hangsúlyozták, hogy a hajót teljesen átkutatják és egy áldozatot sem hagynak a hajóroncsban. A hajótest átvizsgálása egész éjszaka szünet nélkül haladt, azonban délelőtt megszakadt a Concordia hirtelen süllyedése miatt. Ez leállította a hajótartályokban levő 2400 tonna üzemanyag eltávolítását is.

Attól tartanak, hogy az egyre rosszabb időjárási viszonyok tovább nehezítik a hajó átkutatását, ami során a talált halottak száma eddig már elérte a tizenegyet. A mentőcsapatok számára nem biztonságos a munka, és a búvároknak már fel kellett függeszteniük a munkájukat.

Előzőleg a búvárok a könnyebb hozzáférés céljából négy újabb kis lyukat robbantottak a 114 500 tonnás óriáshajó törzsén, olyan részen, amelyet még nem tudtak belül átvizsgálni, esetleges túlélőket keresve. Tűzoltók éjjel a hajónak a vízből kiemelkedő részét járták át eltűntek után kutatva, de nem találtak senkit.

Ma este kezdi meg Földközi-tengeri körútját a Costa Crociere másik óceánjárója, a Costa Serena, amely a péntek este zátonyra futott hajótól eltérő útvonalon halad.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport