Két ember eltűnt.
A kikötőmester még ki tudta vontatni a füstölgő vitorlást a kikötő előtti vízterületre.
Egy nő közvetlenül azután halt meg, hogy a vízbe esett.
Több incidens is történt az elmúlt hónapokban az érintett területen.
Egy 19 éves lányt továbbra is keresnek.
A lányt a baleset előtt fél órával jegyezték el.
További két embert még keresnek.
Négyre nőtt a verőcei hajóbaleset halálos áldozatainak a száma.
Először a gyenge internet, majd egy légiriadó nehezítette meg a tárgyalást.
Ezzel háromra nőtt a halálos áldozatok száma.
A bíróság azt is közölte, hogy a motorcsónak vezetője ittas lehetett.
Tovább tart a kutatás.
A vízről, a szárazföldről és a levegőből is kutatnak.
A mentőmellény hiánya, a hideg és erős sodrású víz is a bajbajutottak ellen dolgozik.
Egy párt alkottak, mielőtt a tragédia történt.
Újabb részletek derültek ki a tragédiáról.
Mindannyian tapasztaltak voltak a hajózásban.
Nő a balesetek kockázata a folyón.
Ők kerülhettek vízbe az ütközéskor.
Nem riadóztatta a legénységet, és a hajót sem állította meg.
Jelenleg is kiterjedt kutatás zajlik a Dunán.
Kiemelték a motorcsónak maradványait.
Több halott és eltűnt is van.
Három szíriai állampolgárt még mindig keresnek.
Az emberek többsége egy temetésre tartott, amikor megtörtént a tragédia.
Összesen 31 ember tartózkodott a fedélzeten.
17 ember könnyebben megsérült a Linz közelében történt balesetben.
Eltűnt hat török állampolgár.
Csak két embert sikerült kimenteni.
2023. szeptember 18., 14:57
A jövő héten várhatóan elsőfokú ítélet születhet az ügyben.
2023. augusztus 12., 13:50
Legalább hat ember meghalt.
2023. augusztus 10., 18:00
A hajó rohingja menekülteket szállított.
A Frontex szerint súlyos okok állnak a Jón-tengeren nemrég történt katasztrófa mögött.
A görög hatóságok továbbra sem ismerik el a felelősségüket a szerdai súlyos hajóbalesetben.
Péntek délutánig 79 ember halálát erősítették meg a hatóságok.
A szerencsétlenség túlélői többnyire férfiak, a nők és a gyerekek be voltak zárva a hajó belsejébe.
Az utasok közül senki sem viselt mentőmellényt.
2023.06.06. 14:59 Módosítva: 2023-06-07 15:08:36
Születésnapot ünnepeltek vagy munkatalálkozót tartottak az olasz kémek és a Moszad ügynökei az olasz–svájci tavon elsüllyedt hajón?
Már az is furcsa, hogy alakulnak ki ekkora hullámok egy tavon.
A hajó egy hirtelen támadt forgószél miatt borult fel.
Interjút adott a délolasz hajószerencsétlenség után.
A halottak száma meghaladhatja a száz főt is.
Legkevesebb tizenkét gyermek, köztük egy csecsemő is van a halottak között.
Hatvanan eltűntek.
2022. augusztus 12., 21:16
Szabady Tibor 98 éves volt, és nemrég mesélte el, hogy miként élte meg a tragédiát.
A tragédiát a szabályosan haladó hajó kapitánya kerülte el.
2022.06.25. 04:26 Módosítva: 2022-06-26 13:31:32
Az úszó étterem tragédiájáról egyre vadabb elméletek keringenek.
A háromemeletes Jumbo Kingdom számos filmben szerepelt.
Egy hasonló jármű okozott leállást tavaly a Szuezi-csatornán.
A rendőrség vizsgálatot indított.
A rendkívüli időjárás miatt befejezték a keresést a legénység után.
2021. december 16., 15:48
A korábbi tárgyalás a tolmács miatt félbeszakadt.
2021. december 14., 12:58
Elárulta őket a szonda, őrizetbe vették őket.
2021.11.25. 13:28 Módosítva: 2021-11-25 21:05:19
A 27 tengerbe veszett menekült tragédiája komoly politikai vitává fajult a britek és a franciák között, mindkét fél a másikra tolja a felelősséget.
Sikerült sérültek nélkül megúszni az ügyet.
A vízből 14 embert mentettek ki.
Az afrikai országban gyakoriak a végzetes hajóbalesetek.
2021. szeptember 13., 22:02
Motoros kishajó csónakkal ütközött csónakkal, hárman ki tudtak úszni, egy tiszalöki férfit viszont azóta sem találtak.
2021. szeptember 12., 15:33
Délután folytatják a keresést.
Nem történt komoly sérülés.