Vádat emeltek Breivik ellen
Amint számítani lehetett rá, az ügyészek a norvég terrorellenes törvény egyik cikke alapján emeltek vádat a 33 éves szélsőjobboldali férfi ellen.
Breivik beismerte a július 22-i támadások elkövetését, de tagadja, hogy ez bűncselekmény lett volna. Áldozatait árulóknak nevezte, amiért támogatták a norvég bevándorlási politikát, amely szerinte Norvégia iszlám gyarmatosításához fog vezetni. Breivik az oslói kormányzati negyedben elkövetett robbantással 8, később pedig egy szigeten, a Munkáspárt nyári ifjúsági táborában lövöldözve további 69 embert ölt meg.
Az ügyészek közölték, hogy először olyan ítéletet szeretnének elérni, amely pszichiátriai kezelést ír elő a tömeggyilkos számára. Később a Norvégiában lehetséges legnagyobb büntetés – 21 év börtön – követelése is szóba jöhet, ha egy későbbi szakértői vizsgálat azt állapítaná meg, hogy a férfi beszámítható.
Breivik jelenleg a bíróság által elrendelt harmadik pszichiátriai értékelésen esik át azt követően, hogy a tavalyi két vizsgálat során büntetőjogi szempontból elmebetegnek nyilvánították. Szakértők azt állapították meg róla, hogy paranoid szkizofréniában szenved.
Szerdán reggel hivatalosan átnyújtották a vádiratot Breiviknek a börtönben. Norvégiában a lehetségeslegsúlyosabb börtönbüntetés 21 év, de a bíróságok határozatlan időre kiterjeszthetik az őrizetben tartást, ha egy erőszakos, ép elmeállapotú vádlottról feltételezhető, hogy újból hasonló bűncselekményt fog elkövetni.