Észak-Koreában kitörlik a múltat
Egyáltalán, honnan tudhatjuk, hogy kettő meg kettő valóban négy? Vagy hogy a nehézségi erő működik? Vagy hogy a múlt megváltoztathatatlan? Ha mind a múlt, mind pedig a külső világ csak tudatunkban létezik, s ha tudatunk maga szabályozható - akkor mi a helyzet? (George Orwell, 1984).
Észak-Korea törölte állami hírarchívumának 99 százalékát, írja a Telegraph. Hétfőn nagyjából 35 ezer cikk tűnt el a koreai állami hírügynökség archívumából, és hasonló sorsra jutott az országot vezető munkáspárt lapjának 20 ezer cikke is.
A hírügynökség archívumában októberi a legrégebbi cikk, korábbról csak alig néhányat hagytak meg, amelyek Kim Dzsonun tetteiről szólnak. Az ország nagy eseményeiről szóló híradásokat is megsemmisítették, így például nem maradt meg egyetlen anyag sem a 2011-ben elhunyt korábbi vezetőről, Kim Dzsongilről sem.
A hírügynökség angol, spanyol kínai és japán anyagait is törölték, sőt a KCNA a Google találati listáiról is törölte magát. Szakértők szerint egyértelmű, hogy a törlést az ország vezetése rendelte el, a hírügynökség nem maga döntött így. Persze az észak-koreai rezsim keze nem ér el az ország határain túlra, tehát a külföldi szervereken fenntartott másolatok most is megvannak. Feltételezhető, hogy az archívum megsemmisítésének ugyanaz a célja, mint Csang Szongthek, a befolyásos nagybácsi kivégzésének: újra akarják írni Észak-Korea történelmét, és megszilárdítani Kim Dzsongunt a hatalomban. De az is lehet, hogy egyszerűen csak túlságosan nehéz lett volna eltüntetni a Csang Szongthekről szóló híreket. Egyelőre azt sem lehet tudni, hogy a törlés végleges-e, vagy csak átmeneti.
Csangot, Kim Dzsongun nagybátyját, államellenes bűncselekményekkel, korrupcióval és „romlott” viselkedéssel vádolták. Utóbbi alatt azt értették, hogy Csangot állítólag gyakran látták nőkkel szórakozni és drogozni is.