Tekla
9 °C
16 °C

Iszlamista tömeggyilkosság Nigériában

2014.02.16. 23:39

Iszlamista fegyveresek vasárnap délután keresztényekre nyitottak tüzet egy nigériai faluban, a kameruni határhoz közel fekvő Igzében. A szemtanúk szerint legalább kilencven halálos áldozat van; voltak, akiknek a torkát vágták el – írja az MTI.

A támadók kifosztották a falu boltjait és felgyújtottak több tucat házat. A tömeggyilkosságot egyelőre egy szervezet sem vállalta magára, de szinte biztosra vehető, hogy az elkövetők iszlamisták voltak. Vérengzés közben azt kiabálták: „Allah hatalmas!”

Úgy kezdődött, hogy visszaütöttek

Nigéria lakosságának nagyjából a fele muszlim, a másik fele keresztény. Az északi részen többnyire muzulmánok élnek, de vannak keresztény többségű területek is; ilyen például Igze és környéke is.

Az itteni lakosokat gyakran megtámadja a Boko Haram nevű terrorszervezet – többnyire akkor, ha a nigériai hadsereg őket támadja meg. Szerdától a légierő naponta bombázta az Izge melletti erdőkben rejtőző terroristákat.

A Boko Haram ki akarja szakítani az északi területeket Nigériából, hogy független iszlám államot alapítson. Négy éve folyik a harc, a halálos áldozatok száma már másfél ezer fölött van.