Nem bír el Kanada az öngyilkoshullámokkal

Bejárta a világsajtót a hír, amikor az öngyilkossági kísérletek ijesztő terjedése miatt vasárnap rendkívüli állapotot voltak kénytelen hirdetni egy mindössze 2000 lelkes ontariói indián közösségben, az Attawapiskatban. A hullám egy ideje már megindult: tavaly ősz óta több mint 100 kísérlet történt itt. A helyiek hitték, márciusnál már nem lesz rosszabb. Akkor összesen 28-an próbáltak meg öngyilkosok lenni, majd' minden napra jutott egy kísérlet. Tévedtek. Az utolsó csepp az volt, amikor most szombaton, egyetlen nap alatt 11-en kíséreltek meg öngyilkosságot.

A sorozat októberben kezdődött egy 13 éves lány, Sheridan halálával. A Canadian Press megszólaltatta a lány nagynénjét, Jackie Hookimaw-t, aki szerint a gyereknek hatalmas szíve volt, mégis szekálták az iskolában, és több egészségügyi problémával is küzdött. Hookimaw azt mondta: nemrég járt a kórházban, és látta, hogy több fiatal lányt szándékos drogtúladagolás után kezelnek. Épp elmenőben volt, amikor behoztak egy férfit. Később megtudta, hogy ő is megpróbált öngyilkos lenni.

Már félnek a telefontól

A nő szerint fontos különbség van gyász és gyász között: más, ha valaki idős korában, betegségben hal meg, és egészen más egy öngyilkosság: Sheridan barátai ezzel a bonyolultabb, nehezebben feldolgozható gyásszal találták szembe magukat, de nem volt, aki segítsen nekik a kezelésében.

Az öngyilkosság kísérletek legutóbbi hulláma Attawapiskat közösség valamennyi korosztályát elérte: a legfiatalabb próbálkozó 11, a legidősebb 71 éves volt. Már nincs, akinek ne lenne érintett családtagja, barátja. Az emberek összerezzennek, amikor megcsörren a telefon.

Az öngyilkossági kísérletet Sheridan halála óta eddig mindenki túlélte. A helyi tanács biztonsági őröket vett fel, hogy tartsák szemmel a kórházban fekvőket.

Rendszerszintű krízis

Justin Trudeau, a kanadai miniszterelnök Twitter-üzenetben szívettépőnek nevezte a helyzetet, és ígéretet tett arra, hogy javítják az őslakosok életkörülményeit. Feladat lenne bőven. Ahogy Charlie Angus, a helyi képviselő megfogalmazta: a mostani rémálom mögött az áll, hogy rendszerszintű krízis sújtja az őslakos közösségeket, és erre kormányzati szintről mostanáig nem adtak kellő választ. Az olyan északi, elszigeteltségben élő, magára hagyott kis közösségek, mint amilyen az Attawapiskat, nem kapják meg a megfelelő erőforrásokat ahhoz, hogy megküzdjenek a gyásszal. Így látja Angus is.

Amikor egy kertvárosi iskolában öngyilkosságot kísérel meg egy diák, küldenek erőforrásokat, odaküldenek egy válságstábot. Van egy bejáratott protokoll. Az északi közösségeket viszont magukra hagyják

- mondta a politikus.

Attawapiskat közösség vezetője, Bruce Shisheesh szerint náluk eddig 4 olyan egészségügyi munkás próbált megküzdeni a helyzettel, akik nem kaptak külön mentálhigiéniás képzést. Az elődje, Theresa Spence 2013-ban egyszer már éhségsztrájkba kezdett tiltakozásképp amiatt, hogy a kanadai kormány nem biztosít elég pénzt, közoktatást és egészségügyi ellátást a közösségnek, idézi fel a BBC. Most, a válsághelyzet kihirdetése után végre eldőlt: küldenek hozzájuk is válságstábot, szociális munkásokat, mentálhigiéniás tanácsadókat.

Nyomor, drogok

Az öngyilkosságot veszélyes és félrevezető világos ok-okozattá egyszerűsíteni, egyéni és egyénen túli tényezők sokaságáról van szó. Ugyanakkor léteznek olyan azonosítható körülmények, amelyek fokozzák a veszélyeztetettséget. Ilyen Attawapiskat közösségben Shisheesh szerint a túlzsúfoltság (a szegénység miatt gyakran 14-15 ember él egy otthonban összezárva), az iskolai szekálás vagy a droghasználat, ami különösen gyakori a fizikai és szexuális erőszak áldozatainál.

A fejlett Kanadában megdöbbentően nyomorúságos életkörülmények messze nem csak Attawapiskat közösségre jellemzőek. Kanada 1,4 millió őslakosának többsége, a lakosság 4 százaléka nagy szegénységben él. A várható élettartamuk rövidebb, mint a kanadai átlag, sokan szenvednek függőségektől, gyakrabban válnak erőszakos bűncselekmények áldozatává, gyakrabban kerülnek börtönbe, tulajdonképpen a börtönnépesség egyötöde közülük kerül ki. Csak pár hónap telt el azóta, hogy januárban egy 17 éves fiú négy embert ölt meg La Loche-ban, egy olyan iskolában lövöldözött, ahová többségében az őslakosok gyerekei járnak.

A körülmények hasonlósága miatt nem meglepő, hogy az Attawapiskat előtt is egymás után hirdettek hasonló válsághelyzetet a hasonló helyzetben lévő közösségek. A kanadai CBC cikkei alapján gyakorlatilag néhány hetente, havonta ismétlődő hírtípusról van szó. 2014 októberében például Ontario északnyugati részén az Onigaming közösség azután deklarálta a rendkívüli helyzetet, hogy mindössze 450 embere közül egy éven belül 4-en lettek öngyilkosok.

A 3-400 fős Neskantaga közösség 2013 tavaszán tartott ott, hogy hónapok óta nagyjából 10 öngyilkossági kísérlet jutott egy hónapra, de egyszer átlépték a havi 30-at is. 12 hónap alatt 7 befejezett öngyilkosság történt. A közösségben mindössze egy rendőr teljesített szolgálatot, így a helyi átlagemberek életének a részévé vált, hogy nekik kell beavatkozniuk, amikor történik egy kísérlet. Neskantaga közösségben a népesség fele küzd valamilyen függőséggel egy felmérés szerint.

Még a tiszta ivóvíz is probléma

A válsághelyzet kihirdetése utáni hónapokban újabb 3 fiatal halt meg önszántából. Peter Moonias, a helyi vezető a saját, 29 éves fiát is elveszítette. Moonias szerint a krízis a rettenetes életkörülményeikre vezethető vissza. 1995 óta nem volt biztonságos ivóvizük. Rossz az élelmiszerbiztonság, terjednek a betegségek, bőrbetegségek, a kisgyerekek sebhelyekkel szaladgálnak, és az embereknek nincs hozzáférése rendes egészségügyi ellátáshoz. A házakat megeszi a penész.

A beavatkozás nem egyszerű, állandóan újabb és újabb problémákkal találták szembe magukat: például hogy rengeteg pénzbe kerül elegendő palackozott vizet hozatni a mentálhigiéniás szakembereknek és az egyéb látogatóknak, vagy hogy a közösségből csak egyetlen ember képes kezelni a szociális juttatások csekkjeit, és ha ő épp nem tud dolgozni a gyász miatt, nem tudják szétosztani a pénzt.

10 éves gyerekek is

A kanadai statisztikai hivatal tanulmánya szerint ötből egy őslakosnak vannak öngyilkos gondolatai valamikor az élete folyamán, de valószínűleg ez az arány valójában még magasabb, mert a 2012-es adatgyűjtéskor csak a 26 és 59 év közötti embereket kérdezték, a mintából kimaradtak a különösen veszélyeztetett fiatalok és az idősek.

Januárban egy ontariói törzsi vezető arról beszélt a CBC-nek, hogy kevesebb mint két év leforgása alatt két 10 éves gyerek is öngyilkosságot követett el. Egy pár évvel korábbi jelentés azt mutatta, hogy a térségben az indiánok körében, a 15 év alatti gyerekeknél 50-szerese az öngyilkossági ráta a kanadai átlagnak. Az al-Dzsazíra összeállítása szerint a 44 év alatti őslakosoknál az öngyilkosság a vezető halálok.

Az öngyilkosság-megelőzési központ adatai szerint a 15 és 24 év közötti őslakos férfiaknál 100 ezer emberre 126 öngyilkosság jut, míg a nem őslakosok körében csak 24. A nőknél ugyanebben a korosztályban 7-szeres a szorzó (35 és 5 öngyilkosság 100 ezer emberre vetítve).

A segítők jöttek és már mentek is

A válsághelyzetet hirdetők sorában Attawapiskat előtt a legutóbbi Manitoba tartomány egyik őslakos közössége volt márciusban. Cross Lake 8000 fős közösségében addigra, december 12 óta 6-an végeztek saját magukkal, és egyszer előfordult, hogy két hét leforgása alatt 140 kísérlet történt. Akkor is állami beavatkozásért, szakemberekért folyamodtak a helyiek, az egészségügyi tárca akkor is fogadkozott, hogy segítséget küld.

Csakhogy, ahogy az egyik települési vezető, Donnie McKay az al-Dzsazírának márciusban elmondta, nem egészen azt kapták, amit reméltek. Az egyik mentálhigiéniás szakember csak 8 órára ment Cross Lake-be a múlt héten, két másik március 10-én érkezett, és 12-én már el is ment.

Olyan szakembereket szeretnénk, akik idejönnek, és 24 órában dolgoznak velünk, mert mi is napi 24 órában küzdünk ezzel

mondta McKay.