Gellért, Mercédesz
11 °C
14 °C

Eddig tartott a szerelem Trump iránt az orosz médiában

2017.02.17. 17:24 Módosítva: 2017-02-17 17:29:11

Új utasítást adott pénteken az orosz állami médiának a Kreml, mostantól kevesebbet foglalkozhatnak Trumppal, és a dicsérő hangnemből is visszavesznek - írja az Independent. Szakértők szerint a döntés hátterében az orosz elit növekvő aggodalma áll, úgy tűnik ugyanis, hogy az USA kevésbé lesz barátságos, mint azt korábban hitték.

Konstantin von Eggert, a független orosz TV Rain politikai elemzője szerint az állami médiában nem fogják hirtelen rossz színben feltüntetni Trumpot,

egyszerűen csak nem fognak róla beszélni.

Von Eggert szerint a két ország közti kapcsolat most sokkal kiszámíthatatlanabb, mint pár héttel ezelőtt volt.

Washingtonban egyre több az oroszellenes hang, miközben a hatóságok Trump tanácsadóinak orosz kapcsolatai után nyomoznak. Ide tartozik Michael Flynn keddi lemondása is, aki az orosz kapcsolatai miatt kényszerült erre a lépésre, de Paul Manafort is, akivel kapcsolatban korábban is felmerültek esetleges orosz szálak.

Emellett maga Donald Trump is odaszúrt a héten az oroszoknak, Twitteren azt boncolgatta, Obama talán túl enyhén bánt velük mikor elfoglalták a Krím-félszigetet.  

A Putyin-adminisztráció tagadja, hogy a közelmúlt eseményei, vagy a növekvő oroszellenes hangulat állnának a döntés hátterében. Állításuk szerint a kevesebb hír oka egyszerűen az, hogy az embereket már nem érdekli annyira Trump hatalomra kerülése, mint korábban. Hatalomra kerülése óta számtalanszor megemlítették az orosz médiában, januárban még Putyint is maga mögé utasította. Most ez biztosan csökkenni fog.

A Kreml szóvivője pénteken elmondta, nevetségesnek tartja, hogy a média parancsot kapott a Trumpról szóló hírek csökkentésére. Szerinte az orosz média függetlenül határozza meg mit szemléz.