Árpád
-1 °C
9 °C

Újabb halottak a karikatúravitában

2006.02.08. 17:53
Afgán rendőrök a Mohamed-karikatúrák ellen tüntetők tömegébe lőttek, miután hét karhatalmista megsérült meg az összecsapásokban. Washington megbotránkozott a holokausztról indított iráni ellenkarikatúra-pályázaton. A három nemzetközi szervezet konferenciáján közben a nyugalomról beszélgetnek.

Keresztes hadjárat indítására szólította fel XVI: Benedek pápát az olasz kormány egyik minisztere. Az idegengyűlölő Északi Ligát képviselő Roberto Calderoli szerint a XVI-XVII. században is a pápák vették át a kormányok szerepét, amikor az iszlám hódítása fenyegetett.
Bővebben a keresztes háborúról>>

A Mohamedet gúnyoló dán karikatúrák miatti tüntetések újabb két halálos áldozatot követeltek Afganisztánban. Kalat városában négyszáz fős tüntető tömeg kísérelte meg lerohanni a közeli katonai bázist, amit a rendőrök csak sortűzzel tudtak megakadályozni, jelentette a BBC.

Hivatalos közlés szerint három tüntető civilt ért találat. A BBC legalább két halotról és tíz sebesültről értesült. A rendőrség szerint hét ember szenvedett sérüléseket, mindannyian rendőrök, és a 400 fős tüntető tömeg kőzáporában szerezték sérülésüket. A tüntetők a sortűz előtt autókat is gyújtogattak.

Kalat rendőrfőnöke szerint a rendfenntartók először csak a levegőbe lőttek, de amikor látták, hogy ezzel nem tudják meghátrálásra kényszeríteni a tiltakozókat, a tömegre célozva adtak le újabb lövéseket. Az afganisztáni tiltakozások négy napja alatt összesen tizen vesztették életüket.

Támadnak a hekkerek

#alt#
A lázongás képekben

Összehangolt támadást hajtottak végre muzulmán hekkerek nyugati, főként dán weboldalak ellen. A török, szaúdi, indonéz és ománi hekkerek 2500 weboldalt, köztük 900 dánt törtek fel. >„Még nem láttunk rá példát, hogy egy politikai indíttatású támadást ilyen rövid idő alatt valósítanak meg” – mondta Roberto Preatoni, a Zone-H alapítója.
Bövebben a hekkertámadásról>>

Nyugtatás, izgatás

Pedig kedden az Iszlám Konferencia Szervezetének befolyásos elnöke, Ekmelettin Ihsanoglu Kofi Annan ENSZ-főtitkárral és Javier Solanával, az EU külügyi biztosával együtt szólította nyugalomra a tüntetőket. Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök nyilatkozatában a problémák párbeszéd útján történő rendezésére szólított fel.

A muzulmánok tüntetései ellenére újabb európai lap, a francia Charlie Hebdo magazin publikálta szerdán a gyűlölködést kirobbantó karikatúrákat. A képek közlését franciaországi iszlám szervezetek bíróságon próbálták megakadályozni. Ám a francia bíróság elvetette kérésüket. A bírák értelmezésében a karikatúrák közlése még nem sérti a muzulmán hívők vallási jogait.

Megbotránkoztak

Megbotránkozott az amerikai kormányzat azon, hogy Iránban a holokausztról szóló karikatúrapályázatot indítanak, válaszul a Mohamed-gúnyrajzok közlésére európai lapokban, ami haragra gyújtotta az arab és muzulmán világot.

Washington egyúttal Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt tette felelőssé az ellenkarikatúra-pályázatért.

Sean McCormack amerikai külügyminisztériumi szóvivő kedden Washingtonban újságíróknak nyilatkozva botrányosnak nevezte az iráni pályázatot. "Egyszerűen botrányos minden olyan kísérlet, amellyel a holokauszt jelentette borzalmakon próbálnak valamilyen módon gúnyolódni" - hangoztatta a szóvivő.

#alt#
Nézze meg képeinket!

McCormack szerint a kezdeményezést közvetlenül az iráni elnök sugallmazta, aki tavaly decemberben mítosznak nevezte a nácik által a második világháború alatt a zsidókkal szemben elkövetett népirtást.

Az ellenkarikatúra-pályázat megindítását a legjelentősebb iráni újság, a konzervatív Hamsahri jelentette be hétfőn. A lap egyik vezetője szerint a kezdeményezés méltó válasz azoknak az európai lapoknak, amelyek azt hangoztatják, hogy a prófétát ábrázoló karikatúrákat a véleménynyilvánítás szabadsága nevében közölték. A teheráni lap közölte, hogy arannyal jutalmazzák a 12 legjobbnak ítélt rajzolót - épp annyit tehát, ahány Mohamed-karikatúrát tavaly szeptemberben közölt a dán konzervatív Jyllands-Posten.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!