Máté, Mirella
10 °C
13 °C

Robbantás egy bolgár újságíró lakásánál

2006.04.06. 11:36
Bomba robbant csütörtök reggel egy bolgár újságíró lakása előtt, csodával határos módon senki nem sérült meg. Vaszil Ivanov a Nova televízió tényfeltáró újságírójaként több korrupciós ügyet derített fel, amiért korábban meg is fenyegették.

Nagy erejű robbanás történt csütörtök hajnalban egy bolgár televíziós újságíró lakása előtt, de a detonációban senki sem sebesült meg, közölte a szófiai belügyminisztérium.

Vaszil Ivanov, a Nova televízió főként bűnügyi oknyomozó műsorokat készítő munkatársa nem tartózkodott otthon, a lakásban élő édesanyja viszont igen, aki csodával határos módon élte túl a robbanást, közölte Szilva Zurleva, a Nova televízió elnöke. A lakás szinte teljesen romokban hever, és a szomszédos helyiségek is súlyosan megrongálódtak.

Személyes fenyegetés

Ivanov korábban több személyes fenyegetést kapott. „Most senki nem fenyegetett meg, csak elhelyezték a bombát. A robbanás olyan erős volt, hogy akár 20 ember halálát okozhatta volna” – nyilatkozta Ivanov a bolgár Fox hírügynökségnek.

A hatóságok egyelőre azt igyekeznek kideríteni, hogy a pokolgépes merénylet és az újságíró tevékenységének a jellege között lehet-e összefüggés. A kormány délelőtt kiadott nyilatkozatában már terrorcselekménynek minősítette az esetet, amivel az állampolgárok biztonságát veszélyeztették, és a szólás szabadságát próbálták meggátolni.

„Ivanov és a hozzá hasonló újságírók azt bizonyítják, hogy a negyedik hatalmi ágnak mekkora szerepe van a társadalmi problémák orvoslásában” – áll a nyilatkozatban.

A korrupció ellen

Ivanov márciusban felfedte, hogy egy szófiai börtönben súlyosan megsértik a rabok emberi méltóságát, és például, mint a kutyákat, pórázon tartják őket. Riportfilmjének az adásba kerülése után menesztették a fegyintézet igazgatóját.

A múlt év végén az újságíró egy közjegyző korrupciós ügyleteit tárta fel. A hivatalnok lopott gépkocsik eladásában segédkezett. Ivanov maga is "megvásárolta" tőle Nikola Flicsev volt főügyész és Georgi Parvanov elnök autóit.

Bulgária 2007-ben csatlakozni akar az Európai Unióhoz, de Brüsszelnek továbbra is komoly aggályai vannak amiatt, hogy a balkáni országban nem elég hatékony a szervezett bűnözés és korrupció elleni harc.