Mária
-6 °C
2 °C

Ausztriában vizsgálódnak a ,,bölcsek"

2000.07.28. 17:00
Megérkezett Ausztriába az a három politikus, akiket még az Unió portugál elnöksége alatt neveztek ki, hogy megvizsgálják az emberi jogok ausztriai helyzetét a Szabadságpárt hatalomra kerülése után. Véleményük alapján az EU esetleg enyhíti majd szankcióit, melyet a tavaly októberi választások után vezetett be. Az osztrák politika és média képviselői egyaránt örülnek a bölcsek érkezésének, és biztosak a jó eredményben.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának elnöke által kiválasztott három politikus csütörtökön érkezett meg Bécsbe, és pénteken megkezdi háromnapos vizsgálatát. A látogatás végén a bölcsek jelentést készítenek az emberi jogok ausztriai helyzetéről, melyet az EU soros elnöki tisztét betöltő Franciaországnak küldenek el. Bécs reményei szerint a jelentés hatására az EU feloldja majd Ausztria-ellenes szankcióit.

Jörg Haider
A bölcsek elsősorban a kisebbségek helyzetével, a menekültek jogaival és a Szabadságpárt változásával foglalkoznak majd. Mint ismeretes az Európai Unió azután vezetett be szankciókat Ausztria ellen, hogy a Jörg Haider vezette szélsőjobboldali Szabadságpárt tavaly októberben bekerült a koalícióba. Azóta az uniós fővárosokban csak technikai szinten fogadják az osztrák nagyköveteket, és az unió nem támogat egyetlen osztrák jelöltet sem a nemzetközi intézmények posztjaira. Ugyanakkor a szankciók nem zárták ki az osztrák minisztereket a többoldalú találkozókról.

Martti Ahtisaari
Ausztria májusban egyébként már kidolgozta szankcióellenes stratégiáját: a terv egyebek között nemzeti és nemzetközi felméréseket irányoz elő a lakosság véleményéről, internetes weboldalt tervez a téma iránt érdeklődőknek, a terv alapján ,,jogvédelmi akciócsoportot" alakítanának Ausztria jogi lehetőségeinek tisztázására, végül pedig referendumot tartanának Ausztriában, amelyben szerepelnie kell az Európai Unió melletti elkötelezettségnek és a szankciók feloldására irányuló követelésnek.

A mostani vizsgálóbizottság tagjai: Martti Ahtisaari, volt finn elnök, Jochen Frowein, az Európai Emberi Jogok Bizottságának korábbi alelnöke, és Marcelino Oreja, volt spanyol külügyminiszter. A bölcsek találkoznak Wolfgang Schüssel kancellárral, Thomas Klestil elnökkel, valamint egyházi és pártvezetőkkel.

Wolfgang Schüssel
Schüssel kancellár üdvözölte a bizottság kijelölését, és pénteki Die Pressében kifejtette: ,,Európában Ausztria rendelkezik a legmagasabb szintű emberi és kisebbségi jogokkal". A helyi sajtó is lelkesen támogatja a bölcsek munkáját, mondván, Ausztriának most nyílik először alkalma rá, hogy megvédje tavaly októberi döntését.

A bölcsek érkezése felett érzett elégedettséget csökkentheti, hogy épp csütörtökön derült ki, hogy egy szudáni férfit és kisfiát megtámadták Bécs belvárosában - és az esetről a hatóságok csak egy hét késéssel számoltak be.