Ambrus
-7 °C
3 °C

Brit-iráni feszültség a kommandósok elfogása miatt

2004.06.22. 14:46
Ha két napon belül nem engedik szabadon a hétfőn elfogott brit haditengerészeket, "óriási diplomáciai válság" lesz - nyilatkozta egy brit kormánytisztviselő. Az iraki-iráni határon járőröző kommandósok ügyében már Jack Straw is egyeztetett Teheránnal, egyelőre sikertelenül.
A brit tengerészgyalogosokat hétfőn ejtették fogságba Irak és Irán határán. A foglyul ejtett kommandósok kiszabadítása ügyében már Jack Straw brit külügyminiszter is közben járt iráni kollégájánál. A telefonos tárgyalásról a brit külügyminisztérium nem adott részletes tájékoztatást.

Behatoltak a felségvizekre

A brit külügyminiszter egyeztetési kísérlete a jelek szerint nem járt sikerrel, az iráni állami tévé katonai forrásokra hivatkozó értesülése szerint az elfogott kommandósokat bíróság elé állítják - jelentette a BBC. Az al-Alam TV állítása szerint a katonák elismerték, hogy kilométerekre behatoltak Irán felségvizeire.

A brit külügyminisztérium időközben behívatta Irán londoni nagykövetét, hivatalos források azonban nem közöltek részleteket az egyeztetésről. A britek teheráni követségének nincs információja arról, hol tartják fogva a tengerészgyalogosokat.

Válság lesz

Egy, a Daily Telegraphnak a neve elhallgatását kérve nyilatkozó kormánytisztviselő szerint azonban ha negyvennyolc órán belül nem engedik szabadon a brit katonákat, abból diplomáciai válság lesz.

Nagy-Britannia az Egyesült Államok rosszallása ellenére is helyreállította diplomáciai kapcsolatait Iránnal a sah uralmát megdöntő 1979-es iszlám forradalom után. A két ország viszonyát azonban több vitás kérdés - így a nem kötelező érvényű halálos ítélettel sújtott Salman Rushdie brit befogadása és a Nemzetközi Atomenergia-Ügynökség legutóbbi, Iránt elítélő jelentésében játszott brit szerep - is terheli.

Hatalmi ambíciók

Brit lapkommentárok szerint az Irak és Irán határán járőröző naszádok elfogásával Irán közel-keleti hatalmi ambícióit is jelezni próbálta. A Times kommentárja szerint az incidens egyértelmű utalás arra, hogy Irán az iraki síitákon keresztül beleszólást akar magának a szomszédos ország belpolitikájába.