Judit
-2 °C
8 °C

Cook lemondásával tiltakozik a brit külpolitika ellen

2003.03.18. 01:01
Bejelentette lemondását a Nagy-Britanniában kormánytagságot jelentő frakcióvezetői posztjáról Robin Cook, Blair korábbi külügyminisztere. Cook már korábban jelezte, hogy nem tudja támogatni a brit kormány jelenlegi, Irakkal kapcsolatos álláspontját. Szerda esti beszédében kijelentette: a türelem Irak esetében 12 év után fogyott el - jóllehet a 242-es BT-határozat több mint 30 éve szólította fel Izraelt a megszállt területek kiürítésére, ebben az esetben nem jut kifejezésre ugyanilyen mértékű türelmetlenség.
Megsemmisítő bírálattal illette a jelenlegi munkáspárti brit kormány iraki politikáját hétfő éjjeli alsóházi nyilatkozatában Robin Cook, az előző Labour-kabinet külügyminisztere, aki nem sokkal korábban - tiltakozásul az ENSZ-felhatalmazás nélküli háborús készülődés ellen - bejelentette végleges távozását a kormányból.

Vödörszám öntötték

Cook, aki a Munkáspárt második, 2001-es választási győzelme után hétfői lemondásáig az alsóház vezérének - a többségi frakció vezetői posztjához hasonló, annál tágabb jogkörű -, kabinettagsággal járó, a házelnökével nem azonos tisztségét töltötte be, a késői órán felolvasott hivatalos lemondási nyilatkozatában azt mondta: Franciaországra az utóbbi napokban "vödörszám öntötték a különböző nyilatkozatokat", jóllehet nemcsak Franciaország követelt több időt az iraki fegyverellenőrzéseknek. Ugyanezt követelte például Németország és Oroszország is, vagyis illúzió azt gondolni, hogy a kialakult helyzetet egyedül Jacques Chirac francia elnök teremtette - mondta a rendkívüli tekintélyű brit baloldali politikus.

>Az USA megengedheti magának

Cook szerint a háborút, amelybe Nagy-Britanniát bele akarják vinni, egyetlen olyan nemzetközi szervezet sem támogatja, amelyben London vezető szerepet játszik - sem a NATO, sem az EU, sem a Biztonsági Tanács.

A politikus szerint megdöbbentőek azok a diplomáciai melléfogások, amelyek az egy éve még erőteljes terrorellenes nemzetközi koalíció ilyen gyors szétforgácsolódásához vezettek. - Az Egyesült Államok megengedheti magának, hogy egyedül vonuljon hadba, de Nagy-Britannia nem szuperhatalom - mondta a volt brit külügyminiszter. Cook szerint hamis az az érv, hogy csak azok állnak az igazság pártján, akik a háború pártján állnak.

Iraknál a türelem hamarabb elfogyott

A brit politikus szerint Huszeinnek valószínűleg nincsenek tömegpusztító fegyverei a kifejezés legáltalánosabb értelmében, bár bizonyos biológiai méreganyagai és hadszíntéri bevetésre alkalmas vegyi töltetei jó eséllyel vannak. Cook megkérdőjelezte azonban a katonai akció sürgősségét egy olyan hadikapacitás leszerelésére, amely már több mint húsz éve létezik. Megállapította: a türelem Irak esetében 12 év után fogyott el - jóllehet a 242-es BT-határozat több mint 30 éve szólította fel Izraelt a megszállt területek kiürítésére, ebben az esetben nem jut kifejezésre ugyanilyen mértékű türelmetlenség.