Ambrus
-7 °C
3 °C

Túl kiváncsinak tartják Busht

2005.12.21. 13:37
Az amerikaiak magánszférájának súlyos megsértésével vádolja az amerikai kormányt a demokrata ellenzék, miután a New York Times leleplezte, hogy a titkosszolgálatok egy jogi kiskaput kihasználva bírói engedély nélkül hallgatnak le amerikai állampolgárokat. Súlyos válságról még sem lehet beszélni, mivel a botrány alig félezer amerikait érint és jogilag nem is támadható.

Lehallgatási botrány borzolja a politikai kedélyeket az Egyesült Államokban. A múlt héten a New York times egyik cikke nyomán kirobbant botrányban a demokrata ellenzék az amerikai állampolgárok magánéletébe való törvénytelen beavatkozással vádolja George W. Bush kormányát.

Ellenőrzött trükközés

Az amerikai törvények szigorú szabályokkal garantálják a magánszféra sérthetetlenségét. Ezek szerint az Egyesült Államok területén amerikai állampolgárokat kizárólag bírói felhatalmazással lehet lehallgatni. A New York Times a nemzetbiztonsági szolgálatok kérésére egy év késleltetéssel megjelent, eredetileg 2004-ben íródott cikke szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal (a legtitkosabb titkosszolgálat, amit nevének rövidítése - NSA - alapján közkeletűen Nem Létező Ügynökségnek, No Such Agencynek becéznek) legalább egy szempontot megsértett, amikor amerikai állampolgárokat hallgatott le bírói engedély nélkül.

Az NSA azonnal tagadta a törvénysértést. Mint mondták, a titkosszolgálat Bush elnök határozott utasítására kizárólag olyan telefonbeszélgetéseket hallgatott le, amiknek legalább az egyik végpontja az Egyesült Államokon kívül volt. A gyakorlat talán nem etikus, de nem is törvénysértő.

Ráadásul, a 2001. szeptember 11-i terrortámadások óta mindössze ötszáz amerikai állampolgárt érintett a lehallgatás. A lehallgatásokat ugyan független szervezet nem felügyelte, de az NSA-n belül külön supervisorok és külön az Igazságügyi Minisztérium illetékesei is ellenőrizték azokat. Az NSA volt igazgatója, a jelenleg az összes amerikai kémszervet felügyelő nemzeti hírszerzési igazgató helyettese, Michael Hayden tábornok szerint a többszörös ellenőrzés miatt több lehallgatást fel is függesztettek.

Nincs idejük szórakozni

Mint látható, a program elég korlátozott volt és kevés amerikai állampolgárt érintett. A demokraták egy általános lehallgatás képét felvázoló vádjaira reagálva Hayden ezt cáfolni igyekezett. "nem pazarolhatjuk szűkös erőforrásainkat olyan célszemélyek megfigyelésére, akik nem szolgáltatnak kellő bizonyítékkal a terroristák ellen". És hogy egy lehallgatás ténylegesen hasznos-e, azt állítása szerint legrosszabb esetben is pár nap alatt el tudják dönteni.

A New York Times legfrissebb értesülései azonban újabb vihart kavarhatnak. A lap titkosszolgálati forrásokból úgy értesült, hogy legalább egy esetben kizárólag az Egyesült Államok területén belül zajló telefonhívást is lehallgattak a program keretében.

A lapnak nyilatkozó szakértők szerint az internet a kommunikációban egyre növekvő szerepe miatt egyre nehezebb meghatározni, hogy egy telefonhívást, vagy egy emailt a világ mely részéről indítanak el. Legújabb felfedezését azonban már a New York Times is óvatosabban tárgyalta. A lap szerint ugyanis ez a szabályok szigorúbb betartásával kiküszöbölhető probléma. Ráadásul, az NSA a New York Times eredetileg 2004-ben lefolytatott nyomozása után eleve visszafogta a programot, bizonyos elemeit ideiglenesen fel is függesztette. A legújabb szabályokat azonban a lap, vélhetően a titkosszolgálatok kérésére, nem részletezte.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!