Menyhért, Mirjam
12 °C
24 °C

Ujhelyi: jobbról is büntetnék a kormányt

2017.04.21. 09:14
Az MSZP alelnöke szerint Lázár János hiába vizionál európai baloldali összeesküvést, a saját pártcsaládjából is megbüntetnék a kormányt.

Az MSZP alelnöke szerint Lázár János miniszter hazudik: nem az európai bal-, hanem a jobboldal akarja megbüntetni a magyar kormányt.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter egy budapesti konferencián azt mondta, az európai szocialisták a „fejükbe vették”, hogy megpróbálják Magyarországot az Európai Unió szélére szorítani. Azt szeretnék elérni, hogy a nemzeti érdekek képviseletében és szuverenitásban gondolkodó államokat „megregulázzák, letérdepeltetessék” vagy kiszorítsák.

Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, MSZP-alelnök szerint viszont Lázár János tudatosan hazudik és félrevezeti a nyilvánosságot, amikor egyfajta európai, baloldali összeesküvést fest fel Magyarországgal szemben. A miniszter kiszolgálja a kormány Európa-ellenes, oroszérdekű propagandáját - tette hozzá.

Felemlegette, hogy a Fidesz-kormány politikája miatt immár a keresztény-konzervatív Európai Néppárt vezetői és politikusai beszélnek Orbánék lehetséges kizárásáról.

Ujhelyi István szerint a Fideszt is sorai között tudó néppárt szóvivője legutóbb már elképzelhetőnek tartotta a súlyos szankciókkal járó 7-es cikk alkalmazását is Magyarországgal szemben, és a néppárti Jean-Claude Juncker bizottsági elnök is lépéseket sürget.

(MTI)

Az Európai Parlament által társfinanszírozott rovat.
Az Európai Parlament a tartalomért azonban nem vonható felelősségre.